A hét verse - Kristófné Vidók Margit: Mese a négy gyertyáról

Mese a négy gyertyáról

Négy gyertyaszál a koszorún,
sóhajt az első szomorún,
a Béke lennék a földön,
de a lángom csak füstölög,
nem őriznek az emberek,
elalszok - már csak reszketek,
tündöklésem is megkopott,
a gyűlölet eltaposott.

A második gyertya is szól,
keserű a csalódástól,
én a Hit vagyok - nem kellek,
nem értenek, csak a szentek,
felesleges, mondják többen,
ezért inkább elüldöznek,
tovább égnem nincs is miért,
lobban a láng - kanóc kiég.

Búsul a harmadik gyertya,
érzi, a levegő megfagy,
hiába ő a Szeretet,
az emberek csak nevetnek,
pedig nagy szükség lenne rám,
a boldogságot adnám,
kihuny a láng, elhagy erőm,
nincs semmi, mi melengető.

Negyedik gyertya tündököl,
fénye mindenkit elbűvöl,
a Remény vagyok, ki még él,
nélkülem bizony elvesznél,
de most életre kelthetek,
Békét, Hitet, Szeretetet,
és leszáll a sötét földre,
az ünnep csöndes öröme.



Megjegyzések