MARIANN KÖNYVTÁRA

  Beszélgetés-foszlányok a szépről Illés Árpád festő barátomtól hallottam: – A természetben nincs semmi ízléstelen. Sőt: még az emberi ízléstelenséget is helyre-javítja. Nézz meg egy villamoskocsit: sárgára kent, otromba skatulya. De ha a hegyről nézed a várost, a színek egymáshoz illeszkednek és a mozgó kis sárga villamosok is gazdagítják a látványt. Vagy vegyél egy ronda csillárt, amílyet a legtöbb polgári lakásban láthatsz: vidd ki az erdőbe, ásd el a földbe a gyökerek közé, menj érte néhány hónap múlva és meglátod, hogy a természet megszépíti, amennyire csak lehet. Tőle és más festőktől hallottam ezt is: – Érdemes szemlélgetni a nyirkos, romló falakon alakuló foltokat, repedéseket. Szebb rajzok, szebb színcsoportok nincsenek sehol. A foltok tömör, vagy szétkuszálódó formái, a repedések vaskos, vagy ezer-szálkájú vonalai oly teljes harmóniájúak, amit az emberi művészet csak a legtisztább korszakaiban ér utól. S a legtöbb-változatú színnek, a szürkének zöldes, kékes, sárgás árnya...

  A szépség A természetben mindig szép formák és szép színcsoportok vannak. Nézz meg egy férget, vagy egy darab trágyát: annak is szép színe és formája van. Ha az ember a természettől valamit elvon, hogy saját kivánalma szerint alakítsa: az eredeti szépséget többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta, s néha szépet, többnyire rútat formál belőle. A természet a végtelen alkotó végtelen szépségét hordja. Az emberi készítmények a véges alkotók különböző szépségű művei.   Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

  Kétféle óhaj „Gyere velem repülni" – szól a darázs a virágnak. „Tapadj az ágra mellém" – szól a virág a darázsnak. Ifjak és vének szépsége Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség. Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában-való, fenséges, nyugodt szépség. A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle; s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

  Nő és férfi A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja. Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi ne ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi éltető-erő. A nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven-pezsgésű, esemény-szerű; a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-helyet, pletyka sarkot. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik; az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés, tenyészet, enyészet; a férfi zárta...

  Vándorúton Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van – a kő, a csecsemő – még nem szerzett magának semmi kincset és önmagában-véve szeretetre méltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit már magába-olvasztotta és éppúgy nincs semmije, mint a kőnek, vagy a csecsemőnek: szintén önmagában-véve szeretetre méltó. S a még el nem indult, s a már megérkezett: azonos. A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből, vagy a végtelen szeretet hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségből. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html