A hét verse - Váci Mihály – Sugárzás



Váci Mihály – Sugárzás

Az órák lengő kengyelébe 
emelem könnyedén a lábamat, 
nyergébe vesz és elporoszkál vélem 
egy-egy selymes sörényű pillanat.

Döcögő szekerek jönnek el értem, 
s mint részbe mért gabonás zsákokat, 
lomha napok csikorduló keréken 
széthordanak nagy porfelhők alatt.

Úgy fogyok el, mint a folyamkanyarban 
nyárfák alól a vízbeomló hantok, 
a szívverésem omlaszt szakadatlan, 
mint tengerdörej öklözi a partot.

A vágy bennem, mint az uránium, 
csendesen és fénytelenül sugárzik, 
és észrevétlen a semmibe szórja 
a sóvárgástól bomló test molekuláit.

***
Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/1201105

Megjegyzések