Várólista csökkentés 2020-ban is!



Minden évben elérkezik az a boldogító pillanat, amikor az olyan mániákus, könyvmoly különcök, mint én, nekiállnak listát készíteni, és számba venni, hogy mit fognak jövőre tuti biztosan elolvasni :D
A várólista csökkentés, VCS, immáron hatodik éve hagyomány nálam, mindig megosztom veletek, hogy milyen könyveket, és miért választottam ki. Idén extra gyorsan végeztem, másodikként! - ezt a rekordot biztos nem fogom tudni felülmúlni, de azért igyekszem apasztani az olvasnivalók sorát.
Amik idén javarészt a kindlen várakoznak, mert brutális mennyiségű, 900 cím van az Amazon profilomban... amiket azért előbb-utóbb valahogyan el illene fogyasztani.

A VCS kihívás gazdája 2020-ban is Tünde (molyon: Lobo), az Olvasónapló bloggerinája. Itt a hivatalos kiírás: http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2019/12/16/varolista-csokkentes-2020/
Tessék alaposan átböngészni a szabályokat, mert mindig akadnak olyanok, akik első körben nem felelnek meg - leggyakrabban tavaly és idén is azért, mert a VCS kihívás előtti évben megjelent könyvek NEM érnek.
Tehát 2019-es vcs-én nem lehetett 2018-as kiadványt olvasni, 2020-ban pedig nem lehet majd 2019-ben megjelent könyvet beadni várólista csökkentésként.





A lista, amivel 2020-ban indulok:


  • Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes: The Complete Collection
  • Brené Brown: Braving the Wilderness
  • Colleen Hoover: Finding Cinderella
  • Colleen Hoover: Maybe Someday
  • Elle Kennedy: The Deal
  • Jennifer Ashley: Adam
  • Jennifer Ashley: Wild Things
  • Jenny Colgan: The Bookshop on the Corner
  • Jude Deveraux: Madame Zoya, a lélek doktora
  • Kelly Barnhill: The Girl Who Drank the Moon
  • Kertész Erzsébet: Bettina három élete
  • L. Frank Baum: Dorothy and the Wizard in Oz
  • L. Frank Baum: Ozma of Oz
  • L. Frank Baum: The Marvelous Land of Oz
  • L. M. Montgomery: Anne of Green Gables
  • Naomi Alderman: A hatalom
  • Neil Gaiman: How the Marquis Got His Coat Back
  • Noelle Adams: A Princess Next Door
  • Noelle Adams: Stripping the Billionaire
  • Noelle Adams: Unguarded
  • Radclyffe Hall: A magány kútja
  • Ruth Hogan: The Wisdom of Sally Red Shoes
  • Veronica Henry: A Family Recipe
  • Veronica Henry: The Apple Orchard




Talán így nem feltűnő, de viszonylag sok a listában a finoman szólva sem szépirodalmi olvasmány...  Vagy mondjam meg inkább kerek-perec, begyűltek az ingyenes erotikusok? :D
De be, nagyon, vannak amiknek már a címétől is rángatózik a szám (Stripping ​the Billionaire), de megpróbálkozom velük, mert így is elég sznob vagyok, aztán lehet, hogy jól meglepődöm.



Persze vannak olyan választottaim is, akikkel biztosra megyek, Brené Brownnal, Neil Gaimannal nem tudok mellélőni, Baum meséjét, Óz a csodák csodája is szerettem, Sherlock Holmes pedig nagy adagban, 365 oldalon is biztosan érdekes lesz.
Jennifer Ashley és Veronica Henry műveit már olvastam magyarul, Anne Shirley első kalandját pedig lesz mivel összehasonlítani, mert ugyan ki nem rajongott a filmsorozatért? ;)

Ha indultok a jövő évi VCS-én, akkor sok sikert kívánok előre is, én 2015 óta minden évben meg tudom csinálni, bár nem mindig sikerült olyan gyorsan, mint idén.
De teljesíthető kihívás, ami kicsit a saját online adott szavunk tartásáról és az időbeosztásról, újdonságoknak ellenállásról is szól.


Még egyszer a link:
http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2019/12/16/varolista-csokkentes-2020/


Megjegyzések

  1. Nagyon ügyes vagy, hogy eddig ilyen jól teljesítettél! Már hat vagy hét éve jelentkezek magam, de sose készítek alternatív listát és hát persze, hogy a 4. könyv környékén felsülök :D De idén 24 könyvet jelöltem meg! :D

    VálaszTörlés
  2. Drukkolok, hogy sikerüljön! :)
    Szerintem az a VCS titka, hogy sokféle könyvet válasszunk ki, h legyen bármilyen idő, hangulat, valamelyikhez legyen kedve a könyvmolynak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen :) Általában ott és akkor akadok el, amikor van egyetlen egy, ami naaaagyon nem megy :D félbe is hagyom, és bukik az egész. De most az alternatív listával működhet.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!