Egy kiáltás a hóesésbe
Hideg vasak reggele ez,
hideg szemek reggele ez,
siető lábak hétköznapja –
fejem fölött a hó harangja
a szél tornyában meg-megkondul.
Egy borzongásban bent van a sors,
egy ásításban bent a világ –
a tegnap esti ezüst Hold most:
zsebemben alvó ötforintos.
Boldog vagyok, mert nincsen másom,
csak ez a zúzmarás szegénység,
e szívet zaklató kivertség.
Kirakatokba nézek hosszan,
árnyékom ismer csak magára,
tükör-időmbe nézek vissza
s múltam nem ismer önmagára.
Így jó, így jó, emlékek nélkül,
múlt és jövő közt csavarogni
s várni a megbontott időben:
lángok sebezzék föl a számat.
Mi nem voltam, mi nem lehettem,
vérem szerint még lehetnék:
egy kiáltás a hóesésbe,
kétkedők első nevetése,
jókedvű őrült, aki békül,
hogy fogadják el ellenfélül,
országos vad, akit ha űznek,
hideg szemhéjak fölhasadnak
s loboncos, zöld fák üszkösödnek.
*~*~*
Vers forrása:
DIA
Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm vagy Budapest, 2016. szeptember 12.)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm vagy Budapest, 2016. szeptember 12.)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!