A hét költője - Csoóri Sándor: Egy kiáltás a hóesésbe




Egy kiáltás a hóesésbe

Hideg vasak reggele ez,
hideg szemek reggele ez,
siető lábak hétköznapja –
fejem fölött a hó harangja
a szél tornyában meg-megkondul.

Egy borzongásban bent van a sors,
egy ásításban bent a világ –
a tegnap esti ezüst Hold most:
zsebemben alvó ötforintos.

Boldog vagyok, mert nincsen másom,
csak ez a zúzmarás szegénység,
e szívet zaklató kivertség.

Kirakatokba nézek hosszan,
árnyékom ismer csak magára,
tükör-időmbe nézek vissza
s múltam nem ismer önmagára.

Így jó, így jó, emlékek nélkül,
múlt és jövő közt csavarogni
s várni a megbontott időben:
lángok sebezzék föl a számat.

Mi nem voltam, mi nem lehettem,
vérem szerint még lehetnék:
egy kiáltás a hóesésbe,
kétkedők első nevetése,
jókedvű őrült, aki békül,
hogy fogadják el ellenfélül,
országos vad, akit ha űznek,
hideg szemhéjak fölhasadnak
s loboncos, zöld fák üszkösödnek.



*~*~*

Vers forrása:
DIA

Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm vagy Budapest, 2016. szeptember 12.)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hét verse - Kovács Barbara: Ma rossz leszek (iskolás változat)

A hét verse: Romhányi József - Lepketánc

A hét verse - Sohonyai Attila: Találhatsz annyit