MARIANN KÖNYVTÁRA

Radnóti Miklós: Mint észrevétlenül Mint észrevétlenül álomba hull az ember,  úgy hull az ifjukorból a férfikorba át;  már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel  s apányi lett körötte már egyre több barát. Apa és kisfia most együtt látogatják,  s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt,  ki érti még lobos szivének sok kalandját,  s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt. De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már,  megrendelésre fordít, eladja verseit,  már szerződést bogoz, számolgat és protestál  s megélni néki is csak a mellékes segít. Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyremegy,  e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; –  kedvence már a mák s a bíborhúsu meggy,  a bús kamaszt igéző méz és dió helyett. És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,  hiába táncol és csal a forró emberész,  s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;  sportbajnok ...

SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szivében megterem az érett és tünődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör. Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,  a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints....

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.  Nézd a világ apró rebbenéseit.  Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,  vihogva varrnak felhőskörmü lányok. Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.  Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló. A sarkon túl egy illatszerárus árul,  a hitvesét is ismerem szagárul. Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,  csak elfeledték. Akár a gyökvonást. Feledni tudnak jól. A tegnapi halott  szíveikben mára szépen megfagyott. Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.  Költőt is feledtek. Ismerem. Még él. Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,  sötét ruhája, válla csupa korpa. Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,  mint vén levelét a vetkező platán? Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.  Nézd a világ apró rebbenéseit. *** Vers forrása Képek innen:   http://autumncozy.tumblr.com/

KÉT KARODBAN Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd  a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. 1941. április 20. *** Forrás: MEK A kép innen származik.