MARIANN KÖNYVTÁRA

Reményik Sándor: Az örömszerzés programja Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén,  És nem mindegy neked:  Dobban-e más szív egyszerre veled  A mindenség kietlen kebelén.  Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén.  Oszlop vagy? – Dóm vagy? – Hegycsúcs vagy? – Lehet.  Fölötted még egy kupola feszül:  A mindent elfedező Szeretet.  Hiába mondod: magamért vagyok.  Hiába mondod: magamnak vagyok.  Mosolyog a rejtelmes messzeség:  „Nem igaz" – mondja – és ragyog, ragyog.  Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén,  Te másokért, mások számára vagy.  Örömszerző vagyok általad én.  Én, aki más örömöt úgyse szerzek,  Ki az életnek rossz cselédje voltam,  S kinek egyebe sincsen, mint a versek.  Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén.  Te engesztelő, áldozati láng,  Szent füst vagy az Élet oltárkövén,  Mindent pótló ezerjófű-növény.  Te azért va...

Reményik Sándor: Tündérfok Az életednek van egy titkos csúcsa,  Mely rejtve őrzi boldogságod,  Egy sziklafok, ahonnan Te az élet  Töretlen teljességét látod,  Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,  Mert onnan végtelen a panoráma. Az életednek van egy titkos csúcsa  Köröskörül őserdő, ősbozót –  Keresztül-kasul vágtató csapások,  A sok hamistól nem látni a jót,  Isten előre ment, a csúcson vár be –  Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e? Az életednek van egy titkos csúcsa,  Hová a mélyből kibukkan fejed  S a szépség minden gazdagsága, fénye  Megáldja két csodálkozó szemed,  Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok  S megnyitod szíved, mint egy ablakot. Az életednek van egy titkos csúcsa,  Vezetnek hozzá szent véletlenek,  Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz  A pillanatnak örökéletet!  S botlasz újra sok rögös, buta úton. – De ...

Reményik Sándor: Add a kezed Add a kezed, így szépen, csöndesen,  Nyugodtan add.  Sima, ragyogó tükör a szívünk,  Nem vet hullámokat. Add a kezed, ilyen jó hűvösen.  A csóknak édes mérge  Megmérgezné a nyugodalmunkat,  Ha hozzánk érne. Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe',  Innen hova hághatna még a láb?  E csönd, e béke: ez itten a csúcs –  És nincs tovább. Add a kezed; lenn lakodalmas nép,  Mirtusz menyasszonyfőn;  A mirtusz édes, irigyled-e még  Itt, e kopár tetőn? Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,  S a zuzmó tengve él,  A lelkünket a nagy csend összehajtja,  Mint két ágat a szél. Add a kezed, látod lemegy a nap;  A nappal szembe  Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,  Kezed kezembe. Add a kezed, egy percig tart csupán  Ez az igézet  Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,  S több, mint az élet

Reményik Sándor: Vízválasztó Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked  Sorsom, vagy Istenem,  Hogy e mostani megpróbáltatásom  Vízválasztó legyen,  Amelynek kopár hegytaraján túl  Eztáni életem  Új forrása ered:  Legyen, kérlek, e forrás  Mélyebbről fakadó,  Nem magának-való  Tisztultabb szeretet.  Legyen e tiszta nedv  Felbuzgó munkakedv,  Önzetlenebb erő,  Malmot hajtó patak,  Szolgáló akarat,  Sziklából feltörő. Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked  Sorsom, vagy Istenem,  Hogy e mostani megpróbáltatás  Vízválasztóm legyen,  Amelyen túljutva  Egészen más a táj –: Hadd mosolyogjak én  Azon is, ami fáj  Azon is, ami e  Világban vaksötét,  Fáklyavivő legyek,  Míg tart e furcsa lét.  Legyek összeszedett,  Szelíden is kemény,  S hogy ne ítéltessem,  Mégse ítéljek én,  Ne...

Reményik Sándor: Ne ítélj Istenem, add, hogy ne ítéljek –  Mit tudom én, honnan ered,  Micsoda mélységből a vétek,  Az enyém és a másoké,  Az egyesé, a népeké.  Istenem, add, hogy ne ítéljek. Istenem, add, hogy ne bíráljak:  Erényt, hibát és tévedést  Egy óriás összhangnak lássak –  A dolgok olyan bonyolultak  És végül mégis mindenek  Elhalkulnak és kisimulnak  És lábaidhoz együtt hullnak.  Mi olyan együgyűn ítélünk  S a dolgok olyan bonyolultak. Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –  Versben, s mindennapi beszédben  Csak a szükségeset beszéljem.  De akkor szómban súly legyen s erő  S mégis egyre inkább simogatás:  Ezer kardos szónál többet tevő.  S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem, De egyre inkább csak igen .  Mindenre ámen és igen.  Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.  Ámen. Igen. ...

Művészet Ütött az élet? durva, póri hadnak Tűrted orcátlan, győztes röhejét? Én rád hajlok és megsimogatlak. Az országúton rádfröccsent a sár? Le rólad égi lánggal égetem, Az én oltárom megtisztulva vár. Emésztő láz kavarja, gyötri véred? Én minden vágyad dalba szűröm át És bizony mondom: megnyugtatlak téged. A lehetetlent űzöd sebborítva? Jer, hadd a hajszát, süllyedj el belém, Itt minden üdvösséged meg van írva! Akit legjobban szeretsz, elhagyott? Kifosztott, ájulásig gyönge vagy? Jer, támaszkodj rám, én erős vagyok! Nevetsz, ha buborék vagyok csak, álom? Kövess és lássa bámuló szemed, Hogy úr vagyok én millió halálon! Én megérintem hűvös szürkeséged, Én új Midás s e bűvös kéz alatt Izzó arannyá lesz, amihez érek. Ha van halott virágod, add ide, Mártsd medencémbe száraz szirmait S im, mindnek üde, bársonyos színe! Ha gondod van még, szegény, beteg árva: A léghajómból rendre kihajítjuk, Úgy lebegsz ma...