2015. június 8., hétfő

Megint Hétfő No.14: Könnyed olvasmányok dícsérete

Hol terem a jó olvasó? kérdezte egy facebook bejegyzésben a nagylányom könyvtáros tanárra, Márta néni. Szerintem ott, ahol a szülő is olvas és a tévé, számítógép egyenrangú ellenfeleként van bevezetve az olvasás, mint a szórakozás egy formája.
Mert igenis, "Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is."A minőség fontos dolog, és néha nehéz beállni a sorba, jó kívülállónak lenni, nem trend/divat őrültnek. De ugyanolyan jó, sőt meglepően pozitív tud lenni, ha néha csak könnyedre vesszük a figurát, és lejjebb viszünk az íróval szembe támasztott igényeket, a népszerű könyvek közül választunk.

Nálunk most pénteken úgy alakult, hogy a kisfiam nem volt hajlandó elaludni, ezért őt is elvittük magunkkal könyvtárba. A gyerek részleget nemrég újították fel, barátságos kis kuckó lett, mint ahogy a moly karcomban is látható: http://moly.hu/karcok/543830
Megvallom őszintén, hogy én se számítottam arra, hogy nekem is annyi könyv meg fog tetszeni, míg a két gyerek meg 9 könyvet választott ki :)) majd leszakadtam hazafelé biciklizve.
Még volt majdnem kétszáz oldalam a Hollófiúk második részéből péntek este, de szombat reggeltől mostanáig sikerült négy (igen 4) másik olvasmánnyal végeznem, mégpedig:
  • Alan Bradley: De mi került a pitébe?
  • Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos
  • Marni Bates: Segítség, YouTube-sztár lettem!
  • Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó
 

Elvileg Alan Bradley egy hat részesre tervezett sorozatot képzelt el, a kezdetekor tizenegy éves Flaviával, akinek a kémia a hobbija, és - meglátásom szerint-, az őt körülvevő emberek bosszantása.  1950 nyara: Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában az ifjú Flavia de Luce, az ígéretes vegyész, aki különös szenvedélyt érez a mérgek iránt, számos megmagyarázhatatlan esemény tanúja lesz. Halott madár hever a küszöbön, a csőrén egy groteszkül rátűzött postabélyeg. Néhány óra múlva Flavia haldokló férfit talál az uborkaágyásban, és saját szemével látja, ahogy kileheli a lelkét. Flavia megdöbben, ugyanakkor örül, hiszen a gyilkossággal kezdődik el igazán az élet Buckshawban. „Bár mondhatnám, hogy féltem, de nem. Éppen ellenkezőleg. Ez volt messze a legérdekesebb dolog, ami eddigi életemben történt velem.” Flavia számára a nyomozás olyan, mint a tudomány: tele lehetőségekkel, ellentmondással, kapcsolódási pontokkal. Az édesapját, aki egyedül neveli a három lányát, hamarosan letartóztatják, gyilkosság vádjával. Döbbenetes történetet mesél el Flaviának egy rosszul végződő iskolai barátságról, egy felbecsülhetetlen értékű ellopott tárgyról és egy latintanárról, aki harminc évvel azelőtt levetette magát az iskola egyik tornyából. Flavia összeköti a két látszólag távoli halálesetet, elemzi a gyanúsítottakat, és egészen az angol királyig jut el a kutatás során.

Volt pár apróság, ami feltűnt olvasás során, csak azért mert a Kódjátszma, Alan Turing élete pont egy időben volt csúcson Flavia kalandjaival :) Meglepő, hogy nem neveli senki a három lányt, sőt még iskolába sem járnak. Bár az első kötet nagyon döcögős, és persze muszáj, hogy foglalkozzunk legalább az apa múltjával, azért nehéz felülemelkedni időnként a rengeteg ellentmondáson, amit Flavia tesz, vagy a hazugságain.  Emiatt nem adtam a nagylány kezébe a regényt, meg azért, mert az olvasáshoz már ismerni kell a kémiát! Ugyanis Flavia imád kísérletezni, amiket részletesen le is ír, és ezt egy kívülállónak nehéz követni.
Megér némi morfondírozást az is, hogy mennyire jelen van a regényben az úri osztály - hétköznapi emberek közti távolság, hiába nincs pénzük de Luce-éknak, és hiába jutott túl a második világháború véráztatta viharán a környezetük. (mondjuk remélem ez idővel kiderül, hogy voltak a lányok a háború alatt...)
A második kötetre ért be Bradley stílusa, Flavia szépen összedolgozott jellem kezd lenni, Miss Marple kíváncsisága, Poirot megtévesztő modora és Sherlock Holmes mániákus logikai bakugrásai, fennhéjazó stílusa keveredik benne. Biztosan el fogom olvasni a további köteteket is :)




Ismertnek lenni nagyon menő, ugye? Tévedés! A tizenhét éves Mackenzie-t például egyáltalán nem zavarja, hogy két barátján kívül a többi diák csak akkor vesz tudomást a létezéséről, ha a leckéjüket kell megírnia. Szóval igazi lúzer. 
Ám a békés névtelenségnek vége, amikor hátizsákjával véletlenül padlóra küldi az egyik izomagyú focistát, sőt egy hisztirohammal kombinált újraélesztést is bemutat a fél suli előtt… A kínos jelenetről készített videó azonnal fölkerül a YouTube-ra, és több millió kommentelő, meg persze az egész gimi Mackenzie-n röhög. De amikor egy népszerű rockbanda klipet készít a felvételről, a lány egy csapásra sztár lesz. A szerelemben viszont ugyanolyan lúzer, mint volt. Mert mi van, ha túl későn jön rá, hogy a nagy médiacirkusz közben elszalasztotta a tökéletes srácot, akinek egyáltalán nem kellett a felhajtás ahhoz, hogy észrevegye őt…

Nem tudom, hogy "hivatalosan" mikortól ajánlott/lehet/érdemes/kell a homoszexualitásról elbeszélgetni az ember gyermekével, nyilván nálunk az LMBTQ támogatói hozzáállásom miatt jóval hamarabb zajlik/zajlott. Konkrétan talán 9 éves lehetett a nagylány, mikor elkezdtem csepegtetni belé a liberalizmusomat, és elmagyarázni, hogy a család nem csak apa+anya+gyerek lehet, hanem másféle is; valamint a szerelem is lehet nő+férfi, férfi+férfi és nő+nő is. 
Szerencsére ez utóbbi vonulatot képviseli ez a könyv is, hiszen a főhősnő, Mackenzie legjobb barátja, Corey jön össze az álom pasival, Timmel, a rocksztárral. 
És hogy fogadta a lány?
Jól. Coreynak szurkolt :))

"Olyan könyveket olvass, amik boldoggá tesznek, még ha azok nem is klasszikusok vagy díjnyertes irodalmi alkotások. "
http://lobo1tomia.tumblr.com/post/116452198934/olyan-konyveket-olvass-amik-boldogga-tesznek-meg

Én ezzel jócskán nem értek egyet:
'az a szöveg, amely nem tartozik az igényes, értékes szépirodalom jól körülhatárolt területéhez, már „túl” van az irodalmon, voltaképpen nem is irodalom. (Következésképpen szerzője sem „író”, hanem legfeljebb „tisztességes mesterember” vagy „becsületes iparos”; rosszabb esetben „kókler”, aki „könyvnek látszó tárgyakkal” házal.)'
De szerencsére nem én vagyok az egyetlen, kategorizálás ellen ágáló :))
http://www.holmi.org/2011/02/barany-tibor-szepirodalom-vs-lektur

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése