Fülszöveg:
Parker Santé ajkát már öt éve egyetlen szó sem hagyta el. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli. Amikor azonban megismerkedik Zelda Tothtal, egy ezüsthajú lánnyal, aki állítása szerint jóval idősebb, mint amennyinek kinéz, a fiú ráébred arra, hogy talán mégis van a világban néhány dolog, amiért érdemes élni.
Eredeti mű: Tommy Wallach: Thanks for the Trouble
Eredeti megjelenés éve: 2016
Moly adatlap:
Jobb későn, mintsem soha, végre én is időben elolvastam a Mini könyvklub havi olvasmányát, sőt billentyűzetet is ragadtam az élmény hatására.
Szoktam kerülni olvasás előtt a spoilereket, értékeléseket, viszont utólag szívesen bogarászom a véleményeket, és most se bántam meg, hogy a többi könyvklub tag élmény összefoglalóit átolvassam. Nektek is ajánlom, mert tényleg hihetetlen, hogy ugyanaz a történet mennyire másként csapódik le :)
De amiben én is egyetértek a többiekkel: ez nem volt száz százalékban romantikus történet, inkább romantika young adult módra.
De amiben én is egyetértek a többiekkel: ez nem volt száz százalékban romantikus történet, inkább romantika young adult módra.
Talán említenem se nagyon kell, de egy világhírű, több száz éves klasszikus mű feldolgozása a sztori, ezúttal San Franciscóba helyezve. Több könyvklub tag is megírta, hogy a regényt feldobta a helyszín, véleményem szerint azért is, mert általában ismerős jelkép játszott nagy szerepet a könyv végén, így könnyű beazonosítani.
Mi jutott eszembe olvasás során? Hogy én se tudom hová tenni Zeldát, nem tudok neki teljesen hinni, de aztán a kávémat elkortyolva lassanként ráébredtem: nem is biztos, hogy kell. Ebben a regényben a mágikus realizmus a különleges, amit Parker fogyatékosságával kombinál az író, és ez vagy bejön az olvasónak, vagy sem - elég nagy lutri. Habár nekem a férfi főszereplő jobban tetszett, meg tudom érteni, ha másokat vonz Zelda egyedisége. Kicsit hasonlít Luna Lovegoodra, de olyan depressziós módon…
 |
| http://ezelie.deviantart.com/art/Pink-flowers-372323728 |
Amit sajnáltam, hogy nem volt benne több Parker mese, - holott ugyebár az egész regény egyetlen esszé -, mégis szerintem a naplószerű beszámolófolyamból jó volt időnként kilépni, túl tömény lett volna a mini novellák nélkül. A történet végét én nem igazán csodálom, nem is örültem volna másik fordulatnak, túl mesésnek éreztem volna.
Összességében nálam is négy csillag a könyv, olyan öt-tíz éven belül lehet, hogy újraolvasom, most így elsőre sem volt kellemetlen kikapcsolódás. A stílus nagyon klassz, nekem egyedül a pontfestményes részek voltak nagyon erőltettek, szájba rágósak, mintha készakarva azon keresztül próbálta volna Wallach elmondani a véleményét az életről, Zelda száján át.
Többi könyvmoly klubtag véleményét itt tudjátok elolvasni:
http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/kosz-hogy.html
Juj, nekem nem esett le, hogy minek a feldolgozása! Mire gondolsz? :)) (Amúgy nagyon durva, hogy már tényleg nincsen új a Nap alatt...)
VálaszTörlésShakespeare mesterre gondoltam ;-) nincsenek egymásnak feszülő családok, de a szerelem, ráadásul első, halálos stimmel
TörlésÓÓÓóóó, értem! :)))
Törlés