Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni

FÜLSZÖVEG:

Cselekményleírást tartalmaz!

A tizenhét éves Walter – az elbeszélő apja – egy uradalomban dolgozik fejőként. 1945 márciusában besorozzák a Waffen-SS kötelékébe a legjobb barátjával együtt. Míg a barátja, Friedrich egy harcoló alakulathoz kerül, Walter sofőr lesz a hadtápnál. Mindketten Magyarországon teljesítenek szolgálatot. Walter tanúja lesz a háború borzalmainak, és egy eltávozáson, amelyet bátorságával érdemel ki, megpróbálja megkeresni apja sírját, aki Székesfehérvár környékén esett el. Az egységéhez visszatérve megtudja, hogy a barátja dezertálni akart, elkapták, ki fogják végezni, és ő is tagja lesz a kivégzőosztagnak.

Ralf Rothmann 1953-ban született, író, költő, drámaíró. Könyvei világszerte népszerűek, ezt a regényét több mint húsz nyelvre fordították le. A Tavasszal meghalni hősei a korábbi háborús regényekben negatív hősök lettek volna. Rothmann új szempontot hozott a háború művészi feldolgozásának világába, amely nemcsak hazájában, de egész Európában új gondolatokat ébresztett.

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/ralf-rothmann-tavasszal-meghalni

Ebben a rekkenő júniusi hőségben nekem bizony kellett jó pár nap, mire kézbe vettem ezt a vékonyka kis kötetet, ami viszont a maga szolid kis 200 oldalával hamar elbűvölt.

Valahogy én is úgy vagyok, hogy azt hittem, lassan már minden lehetséges szemszögöt elolvastam a második világháborúról, de olvasás közben rájöttem, hogy messze nem volt igaz ez a feltételezésem. 

Ez a mű szerintem legalább annyira ütős és velős, mint Polcz Alaine rémséges visszaemlékezése, az Asszony a fronton. Ott is, és itt is, a szerző tart a főhőstől, az olvasóktól, sőt az egész világtól egy távolságot, mind az elbeszélés stílusa, mind módja szerint.

Ahogy Rothmann írja:

„Annak az embernek a komolysága volt ez, aki lényegesebbet látott, és többet tudott az életről, mint amennyit képes volt elmondani, és aki sejtette: ha lenne is hozzá nyelve, az sem hozna megváltást.„

Walter egyszerű lélek, hétköznapi életre vágyik, mint ahogy körülötte mindenki. Gyűlöletes a mód, ahogyan tőrbe csalják őt és a többi társát, mikor már alig van esély a győzelemre, mikor már bukás előtt áll az egész háború. A munkáján és a szerelmén kívül senki se nagyon érdekli, bár jóra való lélek és általában mindenkivel jól kijön, mégis gyakran viccelik meg, pont a komolysága, lelki távolságtartása miatt. Szerintem pont ez a tulajdonsága, hogy világ életében kívülálló, afféle kakukkfióka mindenhol segíti át őt a háborún, aztán az életen.

Rothmann nem láttat be hőse/apja fejébe, nincs lelkizés, monológ, gondolatáramlás, csak szellemként követhetjük Walter életének fontos, meghatározó mozzanatait, epizódszerűen. Mintha csak merengőbe merítenéd a fejed, hogy végigtekinthesd más múltját, a beleszólás minden reménye nélkül…

Merthogy, mint a cselekményleírást tartalmazó fülszöveg említi, eljön a pillanat, mikor még egyszer kiveszi a külvilág Walter sorsát a kezéből, és helyette puskát tesz bele. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mit tennék, mit tettem volna a helyében. És nekem ezért a pillanatért tetszett a regény, hogy olyan, eddig még nem olvasott történetet tárt elém, ami fel sem merült bennem. Az erőszak, a harc, a gyerek elárulja apját, anyját, a szerelmes a szeretőjét, már szerepelt második világháborús történetben, de talán ez, hogy barát kerül szembe baráttal, ritkábban. 

És miért hat? Mert olyan everyday, mindennapos, hétköznapi mindkét fél, Fiete még említi is, hogy neki sose volt más terve, csak leélni az életét, a saját kis köreiben.

Még csak hetven év telt el a második világháború óta, és hihetetlen, hogy ahol egykor véresen komoly harcok dúltak, temetetlen halottak feküdtek, ott most konzumcsecsemőként viselkedő emberi lények botladoznak a saját életük nehézsége felett keseregve. 

Rothmann könyve megállj parancsol az embernek, többszörösen elgondolkoztatásra kényszerít a dolgok fontossága felől, és szembenézésre sugall, jól lehet, gondolom nem is volt ez a célja, csak valahogy így alakult.

Walter egy gerinces ember, sőt még a gyengeségeiben is több emberség van, mint számos embertársunkban. Született példakép, úgy, hogy csöppet sem akart azzá válni, és egy életen át hordta a sors rá mért keresztjét.

Én is jó szívvel fogom ajánlani ezt a könyvet, és valószínűnek tartom, hogy két-három évenként szükségét fogom érezni, hogy elolvassam, afféle lelki stoptáblaként, ha túlságosan bedarál majd a tetszésre, külső megfelelésre sokat adó csillogó cybervilág. 

 5 csillag, kedvencelve.

Még egy idézet, kedvcsinálónak:

"A földeken üvegesen csillogtak a korai vetés levélkéi a hold alatt, amely még mindig nem állt magasan. Vadászbombázók siklottak el előtte, egy kisebb raj Kiel felé, látni lehetett a pilótákat a fülkékben. Az út mentén, egy elkerített legelőn szerecsenjuhok álltak egy kupac széna körül, vastag gyapjas állatok, és a juhász szekere alól egy collie rohant elő, de nem ugrott át az árkon. Hangtalanul futott mellette az erdőig, miközben a bundája minden lépésnél fellebbent, és aztán ugyanolyan halkan és büszkén fordult vissza. A magas bükkfák között a hold ködösebbnek tűnt, és a makkhéjak az úton megroppantak a gumiabroncsok alatt."

Köszönet a recenziós példányért a Magvető kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly