A hét verse - Gárdonyi Géza: Április végén

Gárdonyi Géza: Április végén

A nap letette arany-koronáját, 

s tüzet rakott a Mátra tetején. 

Ott piheni ki égi fáradalmát 

az erdős Mátra kéklő közepén.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll. 

Kertemben ér az estéli homály. 

Alant a völgyben csöndbe halt a lárma. 

Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

S tengerként árad, nő a lágy homály. 

Fölötte csak az Esti-csillag áll. 

Az tartja az ég barna fátyolát, 

a földnek éji árnyéksátorát.

Álmodom-e, hogy itt van a tavasz? 

A kályha mellett róla álmodunk, 

pedig a tél künn csendesen havaz, 

s pelyhes a hótól minden ablakunk.

De nem, én mostan mégsem álmodom: 

ibolya van a kerti asztalon; 

enyhe az est; illatos a virág; 

virágzó fák közt kél a holdvilág.

A földön az éj sötét fátyola, 

s a fák az éjben mind fehérlenek: 

ruhájuk talpig csipke-pongyola, 

s a csipkék közt ezer gyémánt remeg.

Fehér erdőn fehérlő holdvilág, 

fehéren égő örök csillagok, 

mi szép vagy te, fehér álomvilág! 

Öledben én is csak árnyék vagyok.

***

Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/1089497

Kép forrása:
https://www.pexels.com/photo/nature-flowers-spring-cherry-72473/