Tóth Árpád: Örök élet
Mint egy csapda, nyílik és
csukódik a testem,
folyton szűri, amibe
belekeveredtem.
A világot szűröm én,
mint szivacs a tengert,
savakat és lúgokat,
isteneket, embert.
A világot eszem én,
a világ esz engem,
egymás szája és bele
vagyunk mind a ketten.
Egymás gyomra – elemészt,
amit megemésztek:
örök halál vagyok én,
mégis örök élet.
***
Vers forrása:
https://moly.hu/idezetek/76863
https://moly.hu/idezetek/76863
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!