Weöres Sándor: A teljesség felé #37

 


A jelenkorról

A pénz, vagyon, rang, érvényesülés mindenek felett való becsülése,
az ökonomizmus, amit a mai ember a legteljesebb realizmusnak lát:
tulajdonképpen idealizmus, ha negatív és parodisztikus módon is. A
pénz nem étel, nem ital, nem ruha, nem műtárgy, alapjában véve
hasznavehetetlen valami, tulajdonképpen nincs, csak puszta idea és
ideál; s ennek a fiktív dolognak gyűjtögetését tekinti a mai
emberteljes józanságnak. A felgyűjtött vagyon, mely a szükségleten
túl-burjánzik, csak nyűg és gond, s előbb-utóbb kicsúszik gazdája
alól, úgy, hogy a szükséges sem marad meg. A rang eltávolít minden
elviselhető emberitől, értelmetlen korlátokat emel, melyek gyűlölséget
és irígységet szítanak. Az érvényesülés nem vezet sehova, mert ezen az
úton mindig van tovább és mégtovább, az érvényesülési vágy
elviselhetetlen viszketegség, mint a bőrbaj. Ráadásul a mai ember a
legködösebb közösségi elvekből rakásra gyűjti magára a képtelen
bilincseket. A rögeszmék és indulatok zűrzavarában emberevő bálvány
lett a közösség, nemzet, faj, nép, otthon, közbiztonság, kötelesség,
határaink megvédése, életszínvonalunk emelése, kultúránk terjesztése.
Ha körülnézel: tilalom, kényszer, jelszó, zsibvásár, mákony, maszlag,
propaganda, haszonlesés, törtetés, rémület, bizonytalanság.
Rendszereink tűrhetetlenségét a mai ember maga legjobban nyögi és
valami fellengzős kultúra-tisztelettel akarná ellensúlyozni: mindegyik
rendszer önmagát nevezi a kultúra megmentőjének és a többit kultúra-
rombolónak. De a mai ember, ez a minden realitásról elrugaszkodott
negatív idealista, hiába akar a kultúráért rajongani, rajongása üres
szóhalmaz, intézkedés-garmada, hadonászás, saját ásításainak folytonos
takargatása; és a kultúrát is vásári handabandának nézi, szakadatlan
ember-, nép-, közösség-mentésnek, „zsenik" ízetlen ön-mutogatásának,
társadalmi eseménynek. A kultúra sztatikus, nyugodt, nem
intézményesíthető; az izgő-mozgó mai ember mennél többet ugrál
körülötte, annál jobban széttapossa. Mennél inkább „szívén viseli" a
kultúrát, annál inkább látszik, hogy semmi érzéke sincs hozzá; mennél
inkább „menti és védi", annál inkább látszik, hogy ő szorulna annak
védelmére. Pénzt, hadsereget, szándékosan butított embercsordát mozgat
és elpusztul, pedig a kultúrának egyetlen lehelete megmenthetné.
Csakhogy éppen ez az egyetlen lehelet elmarad, s a pénz, hadsereg,
embercsorda tovább őrlődik.
Az emberi életnek, emberi érzésvilágnak e kínbarlangjából egyetlen
kijutás volna, de ez nem fog bekövetkezni: ha az emberiség áttérne a
józan, ráállható alapra: szükségleteit elégítené ki és nem az
agyrémeit, indulatait. Minthogy erre nincs remény, mindenki csak
önmagában, önmagának teremtheti meg az elviselhető világot, ha elég
erős ahhoz, hogy lemondjon minden előitéletről és saját szemével
lásson, mint a gyermek. Mindenki csak magának érheti el a negatív
idealizmust helyett a realizmust, pénz, vagyon, rang, érvényesülés,
külső rendezettség lidérce helyett a belső, törhetetlen biztonságot. S
csak az a kevés érheti el még önmaga számára is, kinek erre érzék
adatott.


Szöveg forrása:
https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hét verse - Kovács Barbara: Ma rossz leszek (iskolás változat)

A hét verse: Romhányi József - Lepketánc

A hét verse - Kovács Barbara: A csacsi