MARIANN KÖNYVTÁRA

Pilinszky János: Magamhoz Bátran viseld magányodat, én számon tartlak téged, ne hagyd a sorsod csillagokra, benned érjen a végzet. Vállad két éber sarka közt ha sisteregve átcsap, tudom, több vagy mindannyiunknál, benned vakít a bánat. Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint ők figyelnek kegyetlen titkaikra. S egy éjjel, magad sem tudod, mint égig érő ének, feljönnek benned napjaid, a halhatatlan évek: az este nem lel senki rád, az este sírva, késve hiába járják pitvarod: csak én látlak. Vagy én se. *** Vers forrása: https://moly.hu/idezetek/1085356

Pilinszky János: Ne félj Én megtehetném és mégsem teszem, csak tervezem, csak épphogy fölvetem, játszom magammal, ennyi az egész, siratni való inkább, mint merész. Bár néha félek, hátha eltemet a torkomig felömlő élvezet, mi most csak fölkérődző förtelem, mi lesz, ha egyszer mégis megteszem? A házatok egy alvó éjszakán, mi lenne, hogyha rátok gyújtanám? hogy pusztulj ott és vesszenek veled, kiket szerettél! Együtt vesszetek. Előbb örökre megnézném szobád, elüldögélnék benn egy délutánt, agyamba venném, ágyad merre van, a képeket a fal mintáival, a lépcsőt, mely az ajtódig vezet, hogy tudjam, mi lesz veled s ellened, a tűzvész honnan támad és hova szorít be majd a lázadó szoba? Mert égni fogsz. Alant az udvaron a tátott szájjal síró fájdalom megnyílik érted, nyeldeklő torok. Hiába tépsz föl ajtót, ablakot. A túlsó járdán állok és falom: gyapjat növeszt a füst a tűzfalon, gyulladt csomóba gyűl és fölfakad, vérző g...

 Pilinszky János: Könyörgés Tág szemmel már csak engemet figyel, mint néma tó a néma csillagot, nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis ha megölném is, hinné: jó vagyok. Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni! az övé lenni, ha nem is egészen; megváltanám egy futó, tiszta csókkal, hisz egyek voltunk rég a drága mélyben. Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom, éreznem újra félszeg, gyenge vállát, irgalmazz meg szegénynek és nekem, szívemben nincs már más, mint durva dárdák. Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben, kis békezászló, oltalmat keres, oldj fel maró, magányos bánatomból, ha senkiért, az anyámért szeress. *** Vers forrása: https://moly.hu/idezetek/178381

Pilinszky János: Milyen felemás Milyen felemás érzések közt élünk, milyen sokféle vonzások között, pedig zuhanunk, mint a kő egyenesen és egyértelmüen. Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való. Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél, és milyen későn látjuk meg a világ örökös térdreroskadását. *** Vers forrása: https://moly.hu/idezetek/110233

Pilinszky János – Elég A teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb. Innét odáig. Kő, fa, ház. Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem. És mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenűl kitárúl. Elég egy arc látványa, egy jelenlét, s a tapéták vérezni kezdenek. Elég, igen, egy kéz elég amint megkeveri a kávét, vagy ahogy „visszavonúl a bemutatkozásból”, elég, hogy elfeledjük a helyet, a levegőtlen ablaksort, igen, hogy visszatérve éjszaka szobánkba elfogadjuk az elfogadhatatlant. *** Vers forrása: https://moly.hu/karcok/1329235

Pilinszky János: Őszi vázlat A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres. Riadtan elszorul szived, az út lapulva elsiet, a rózsatő is ideges mosollyal önmagába les: távoli, kétes tájakon készülődik a fájdalom. *** Vers forrása: https://verspatika.wordpress.com/ Kép forrása: https://unsplash.com/photos/o82PGkwUpRU

Pilinszky János:  Mire megjössz Egyedül vagyok, mire megjössz,  az egyetlen élő leszek,  csak tollpihék az üres ólban,  csak csillagok az ég helyett. A temetetlen árvaságban,  mint téli szeméttelepen,  a hulladék közt kapirgálva  szemelgetem az életem. Az lesz a tökéletes béke.  Még szívemet se hallani,  mindenfelől a némaságnak  extatikus torlaszai. A pőre örökkévalóság.  S a tiéd, egyedűl tiéd,  kezdettől fogva neked készűlt  e nagyszerű egyszerüség. Mint tagolatlan kosárember,  csak űl az idő szótalan,  nincs karja-lába már a vágynak,  csupán ziháló törzse van. *** Vers forrása: https://moly.hu/karcok/1235424

Pilinszky János  Tilos csillagon Én tiltott csillagon születtem,  a partra űzve ballagok,  az égi semmi habja elkap,  játszik velem és visszadob. Nem is tudom, miért vezeklek?  Itt minden szisszenő talány,  ne fusson el, ki lenn a parton,  e süppedt parton rámtalál. S ne félj te sem, ne fuss előlem,  inkább csittítsd a szenvedést,  csukott szemmel szoríts magadhoz,  szoríts merészen, mint a kést. Légy vakmerő, itélj tiédnek,  mint holtak lenn az éjszakát,  vállad segítse gyenge vállam,  magam már nem birom tovább! Én nem kivántam megszületni,  a semmi szült és szoptatott,  szeress sötéten és kegyetlen,  mint halottját az itthagyott. **** Vers forrása: https://moly.hu/karcok/1185318

Pilinszky János: Kihűlt világ E világ nem az én világom, csupán a testem kényszere, hogy egyre beljebb, mint a féreg furakodom beleibe. Így táplálkozom a halállal, és így lakik jól ő velem; az életem rég nem enyém már, vadhúsként nő a szívemen. Minden teremtett elevenből kijózanodva a szemét így ütközik ki, leplezetlen föladva hiú szégyenét. A mindörökre ismeretlen végül is így lesz otthonos. Mint hervadás az őszi lombot, a pusztulás bebalzsamoz. Kihűlt világ ez, senki földje! S mint tetejébe hajított ócskavasak, holtan merednek reményeink, a csillagok. *** forrás: https://moly.hu/karcok/1097042 Boldog Szülinapot kívánok a verssel előre is Breathless Tao-nak!  😘😍 Köszönöm, hogy a barátod lehetek ;)

Pilinszky János: Egyenes labirintus Milyen lesz az a visszaröpülés,  amiről csak hasonlatok beszélnek,  olyanfélék, hogy oltár, szentély,  kézfogás, visszatérés, ölelés,  fűben, fák alatt megterített asztal,  hol nincs első és nincs utolsó vendég,  végül is milyen lesz, milyen lesz  e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,  visszahullás a fókusz lángoló  közös fészkébe? – nem tudom,  és mégis, hogyha valamit tudok,  hát ezt tudom, e forró folyosót,  e nyílegyenes labirintust, melyben  mind tömöttebb és mind tömöttebb  és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. *** vers link: https://moly.hu/karcok/1062021 kép: https://unsplash.com/