Be kell látni, én nem vagyok normális, legalábbis abban a tekintetben biztos nem, hogy valamiért sikeresen dupla feladatot vállalok be egy bizonyos időszakra. És most negyedszerre teszem ezt, tehát még azt se tudom mondani, hogy véletlen volt.
"A vonzás törvénye széles körben használt ezoterikus fogalom. Alapelve, hogy minden gondolat rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza." Valószínűleg aki nem hisz ebben az elvben, annak nem most fogom megváltoztatni a véleményét, de szerintem is létezik ilyen, sőt továbbmegyek, a közhiedelemben is van ilyen elv. "Három a magyar igazság - a negyedik ráadás" tartja a szólás, és néha sajnos, néha meg igazán jó, ha be is jön ez az elvárás.
Február vége ennek jegyében elég sűrűre sikerült, de az egyik írás már készen van, ma küldtem bétához; míg sajnos a másiknál kérnem kellett egy hét haladékot, pedig a többi novella lassan a blogra kerül :((
Szóval egyelőre félsiker van, nem is annyira az ihlet hiányában, mind inkább a csend, nyugalom, és főleg a zajmentesség jól jönne időnként.
A héten addig, míg nem sikerült írnom, olvasgattam, mind ficet, tehát tudtam kritizálni is, és mind blogokat is. Lehet, hogy nem az említett vonzásról van szó, de érdekes, hogy sok kihívásnál látom azt mostanában, hogy új formát, kifejezésmódot, megjelenést keres; illetve meglepő módon a követett blogjaim írói is február folyamán foglalkoztak azzal, hogy miként-hogyan blogoltak.
Számos cikk, poszt szól arról a neten, hogyan is kell blogolni, miért jó blogolni, sőt milyen témában kell blogot írni. Szerintem a legjobbak évek alatt lesznek jók, de egy azonos tulajdonságuk van: hajlandóak a változásra.
Engem is ez motivál mostanában, hogy kilépjek a komfortzónámból, mind formában, mind szereplők, mind meglátás tekintetében; mert igen, lehet ugyanarról írni több százszor sikeresen, de be kell vállalni a kevésbé sikerest is, ha másért nem, hogy megtudjuk milyen érzés is az.
Még egy pár hét, és kiderül, hogy sikerült-e.Addig is, köszönöm a privát megkereséseket, de most nem igénylek tesztolvasókat :))
Jövő csütörtökön jövök!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!