2015. augusztus 23., vasárnap

Ízlések és pofonok - avagy könyvek, melyek sikeresen kiakasztottak

Talán már írtam, hogy jelenleg magánéleti elfoglaltságok miatt csak két könyvklub tagja vagyok, illetve a várólistás olvasmányaim, valamint a nagylányom, Fanni kötelező könyvei azok, amelyeket idén még le kell gyűrnöm.
A nyár olyan szépnek és hosszúnak tűnt, még júniusban, hogy biztos voltam abban, hogy a Lumos bookclub-os összes lemaradásomat behozom, de sajna maradt még két regény hátra (Robert Merle: Malevil  és Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt) egyszerűen azért, mert most szűk egy hónap alatt sikerült négy rossz könyvbe is belefutnom, amitől olvasási csömöröm van. Illetve fogok olvasni, de most nem regényt, legalább egy hétig...

Jelzem előre, SPOILERES, tehát cselekményleírást tartalmazó, elfogult műkritikák következnek! Tessék ennek tudatában továbbolvasni :))



Körülbelül egy jó félévig volt várólistás nálam Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai  című novelláskötet, amely 28 rövidebb-hosszabb írást tartalmaz, többek között a borítón is feltüntetett Stephen King, Neil Gaiman és Anthony Burgess tollából. Nyilván ők a húzónevek, akikért a rajongók szívesen megveszik ezt a kötetet, de itt jelzem: NE tegyék, NEM JÓ könyv :(

Leginkább úgy tudnám jellemezni, mintha egy fanfiction író verseny lenne az egész, néhány kivételesen jó írással, néhány meghökkentően rosszal, és számos középszerűvel. A legtöbb értékelő is így látja a molyon, itt lehet szemezgetni.
Részemről először és utoljára, bár Kinghez szó mi szó, meghozta a kötet a kedvemet.



Mikor Zétát, a kis trák kamaszt Konstantinápoly piacán eladják rabszolgának, a világ már a hunok nevétől hangos. Aztán sok viszontagságon megy keresztül, míg végül Priszkosz rétor rabszolgája, tanítványa, barátja lesz. Művelt ifjúvá serdül, s mikor a félelemtől remegő császár küldöttséget meneszt Attilához, Priszkosz kísérőjeként ő is vele megy. Megismeri a hunok országát, elálmélkodik szokásaikon, életükön. Itt, Attila udvarában ejti foglyul a szerelem is. A fiatal rabszolga remény és kétségek között néz fel Emőkére. Ki akar tűnni, fel akar szabadulni, hogy egyenrangú legyen vele, s ezért a hunok oldalán részt vesz a katalaunumi csatában. Nem kíméli magát, de végül is meg kell értenie, hogy a lány Attilát szereti. Nem lehet megérteni az embereket – kesereg. „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”

Listámon a harmadik nem-tetszett könyv Gárdonyi műve, kötelező olvasmány a nagylánynak hatodikban. Egyfelől csókoltatom az illusztrátort, tényleg, így kell leleplezni egy történet végét ezer százalékosan... Másfelől bár elismerem Zéta mondatának igazságát, szegénykétől a frászt kaptam :/
Én a vén püspökkel értek egyet, aki azt mondta neki, hogy értelmes ember létére nem tudta megbecsülni a helyét, sorsát - amivel tízezrek szívesen cseréltek volna, a Római Birodalom idején a felszabadított, gazdag rabszolga ritka volt, mint fehér holló! - csak azért, hogy élete végéig egy ábrándot kergessen. Az is furcsa volt, hogy mikor már férfivá cseperedett, túlélt csatamezőt, pestist, több fejsérülést, még mindig milyen naiv volt, és nem látta Emőke igazi szerelmét...
Nem tudom, hogy Fanninak hogyan fog tetszeni, mert a nyaralás első két napját végigvinnyogtam olvasás közben. 





Képzeletbeli kiakadáslistám első helyezettjei, fej-fej mellett: Norman Mailer - Várkastély a vadonban és Bret Easton Ellis - Amerikai Psycho .
Mindkettőt a Lumos könyvklubon belül olvastam, egy-egy barátnőm választotta ki, és megmondom teljesen őszintén, csakis és kizárólag az ő kedvükért olvastam el! :) Egyébiránt a 100-150 oldalnál csak az mentette meg a könyveket a repüléstől, hogy könyvtáriak...

Mailer könyve még az elején tetszett is, az alapötlet, az ördögfióka, aki irányítja Hitler életét, meg maga a sátáni beavatkozás még nem is lenne rossz, ha nem lenne pocsék narrációs nyelvezete a regénynek, állati idegesítő kitekintésekkel, mellékszálakkal tűzdelve. Meg persze NEM erre számít az olvasó, a történet feléig Adolf meg sem születik, csak az apja űzi a nőket rendületlenül :(
Kicsit felesleges a filozofálgatás a jó és rossz között is, az angyalok lebunkózása még jó poén, de az Isten szidalmazása ennyi gúnynév után, pláne mivel egy átálló írja a könyvet, hiteltelen, szenzációhajhász gyakorlat. (és, ha már szóba hozta Freudot is a könyv, szerintem pont ellenkezője a helyzet, az író hisz az égi hatalomban, csak próbálja előadni, hogy nem.)
A mérhetetlen sok szexjelenet, meg a szó szerinti szarakodás pedig unalmas, bőven elég lett volna, ha csak Hitler apja, Alois életének legfontosabb mérföldköveit írja le, nem minden másodikat. A kevesebb több elvet Mailer nem ismeri.
Ez egy egyszeri, soha többet olvasmány volt, habár egy Himmler-ről szóló történetet elolvastam volna, mert amit róla írt az nagyon élvezetes, groteszk portré volt. Kár, hogy a könyv többi része jobbára untató narráció :(

Ellis könyve is untatott, a századik oldalon már felváltva hányingert - sikítófrászt kaptam a márkanevektől, amit én pór, még csak nem is ismerek. Leírástól eltérően engem nem sikerült megrendíteni, vagy felkavarni; a pornójelenetek egy része feleslegesen hosszadalmas, részletes, míg a gyilkosságok előre láthatóak, egy idő után olyan szintre emelik az olvasási ingerküszöböt, hogy egy gyerek kibelezése meg se kottyan az olvasónak.
Itt is hiányolom a kevesebb, az több elv használatát, pláne mert szerintem már 250-300 oldal után leszűrhető a tanulság: ebben a fogyasztói társadalomban az ember éppúgy le- és elcserélhető, mint az éppen aktuális, trendi divat/étel/stílus/együttes/étterem/márkanév. Ebben maradéktalanul egyetértek Ellissel, de ha annyira zavarta ez az élet, szerintem lett volna kiút, pont elég öngyilkosságról hall az ember.
Ja, hogy ő persze önző is?
Hát mindent nem lehet, kérem alássan, kecske is, káposzta is egy időben, ritkán jut az embernek :P
*
UPDATE:
 "Az öngyilkosságos dolgot nem értettem egészen. Mármint aki társadalomkritikát ír, az inkább fogja be és végezzen magával, vagy tegyen ellene?"
érkezett hozzám a kérdés Evelyntől, és igen, kb, vagy legyen jobb, mint a környezete, vagy ne rinyáljon ennyire, ha élvezi a rendszer minden elsőbbséget-felsőbbséget adó elemét :P
Ellis könyvének nincs pozitív hőse, olyan nehéz számomra elképzelni, hogy futkos a történetben legalább 30-40 emberke, és egyik sem tud felmutatni semmilyen pozitív kiutat az olvasónak :( persze minden entrópiára törekszik, de azért ennyire?
Az is fura volt, hogy az átlag amcsi regényekben legalább egy pszichológus/pszichiáter van, itt meg senki se jár? Ennyi pénz mellett, ekkora pozíciókban? (bár ezt okosan homályban hagyta, hogy miként és hogyan szereznek vagyonokat a szereplők...)

Szóval bocs, mondtam már: ízlések és pofonok, nekem ez nem társadalomkritika, hanem földbe döngölés, igazi megoldás, kiút mutatása nélkül; not my cup of tea :)

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése