Kiss Judit Ágnes:
Jövő idő
Én mindig azt reméltem,
Hogy meghalok időben,
Míg marad pár barátom,
Míg lesz levél a fákon,
Lesz egy korty tiszta víz is,
Feloldható a krízis,
Nem lesz mindenből dogma,
Míg nem fulladunk szmogba,
Míg nem lesz diktatúra,
S nem sodor háborúba,
Míg lesz, ki elkaparna,
A többi le van szarva.
Most már nem jöhet bármi,
Már nem tudok kiszállni,
Már van, ki folytat engem,
S jaj nekem, megszerettem!
Vajon mikorra felnő,
Lesz egy tenyérnyi erdő?
Itt marad mindenáron?
Megy, hogy hazát találjon?
Hol éri öröm, bánat
Majd a dédunokámat?
Mi jön? Háború? Béke?
Lesz még a napnak fénye?
Ember marad az ember?
A Föld megrothad egyszer?
Nem hagyhatom, hiába
Érett a pusztulásra.
Most már nem mindegy semmi.
Túl veszélyes szeretni.
Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/1012965
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!