Agatha Christie: A ​ferde ház (Crooked House)

FÜLSZÖVEG:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban… Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe.
Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság…

https://moly.hu/konyvek/agatha-christie-crooked-house
https://moly.hu/konyvek/agatha-christie-a-ferde-haz

„Ez a könyv egyike különleges kedvenceimnek. Évekig tartogattam, tervezgettem, fontolgattam: – Egy szép napon – mondtam magamban –, majd ha sok időm lesz, és igazi élvezetre vágyom – hozzákezdek! – Az a tapasztalatom, hogy az ember könyvei közül ötnek a megírása – munka és egyéb – élvezet.
A Ferde ház tiszta élvezet volt…

Akárhogyan is: a Ferde ház jóformán mindenkinek tetszett, joggal hiszem hát, hogy a legjobb könyveim közé tartozik. Nem tudom mi juttatta eszembe a Leonides családot – egyszercsak itt voltak. Hát mit tehettem: elszegődtem krónikásuknak” – írja könyvéről Agatha Christie.

Továbbra is AC néni könyveit a legkönnyebb olvasnom az utazás közben, nagyjából kisméretűek, könnyű nyelvezetűek, és szórakoztató olvasmányok. Mondjuk ez a kiadás könyvtári könyv volt, kicsit nagyobb, mint az átlag A/5-ös méret, de még pont belefért a hátizsákomba, és kellően nagyok voltak a betűk is benne, hogy buszon rázkódás esetén is tudtam olvasni.

Viszonylag egyszerű angolságú a regény, habár tegnap azért ránéztem pár szóra, csak a pontosítás végett.

Hogy miért olvastam újra a történetet? Mert szóba került az Agatha Christie maraton zónában, hogy ez egy olyan egyedi, különleges történet, amelyben nincs hagyományos nyomozó, tehát se Miss Marple, se Poirot, se bármelyik ismert karakter.

A ferde ház kivételes történet, a kiindulópontja, mesélője miatt is. Ha nagyon akarnám hasonlítani, akkor pusztán csak azért, mert egy fiatal, szerelmes férfi az elbeszélő, mondhatnám azt, hogy emlékeztet Miss Marple negyedik felbukkanására, a Moving Fingerre (Nem zörög a haraszt/ Láthatatlan kéz).

Charles Hayward még mielőtt elindulna a frontra ráébred, hogy fülig beleszeretett Sophia Leonides-be, Aristide Leonides milliomos unokájába. A fiatalok megegyeznek, hogy nem kelnek egybe a háború előtt, de alig hogy Charles randevút kér Sophiától, megkapja a hírt, hogy meggyilkolták a nagyapát.

A helyzetet bonyolítja, hogy Charles édesapja a rendőrségnél dolgozik, de megengedi fiának, hogy első kézből értesüljön minden hírről, és lekísérje Taverner nyomozót a Ferde háznak csúfolt, különleges Leonides házba.

A családtagok mindegyike furcsa, nem mindennapi egyéniség, szinte egyikőjüknek sincs alibije, és az végképp bonyolítja az ügyet, hogy Aristide maga mesélte el egy családi összejövetelen, hogy miképpen lehetne őt megmérgezni, ha inzulin helyett a szemcseppjeit töltenék bele az injekcióstűbe…

A regény egyike volt AC néni személyes kedvenceinek, és általában megosztó véleményeket kelt az olvasókban. Kiszámíthatatlan, szerintem jócskán borzongató végű történet, azoknak szívesen ajánlom, akik nem kedvelik sem Poirot, sem Miss Marple karakterét, de szívesen megismernék a krimi királynőjének munkásságát.

A legelső képen a 2017-es filmfeldolgozás képe szerepel, a két legnagyobb név a szereposztásban: Glenn Close és Gillian Anderson, Scully ügynök volt.