 |
| Forrás |
Az „utált, csalódást okozó könyvek és szerzők, akiket semmi pénzért nem vennénk újra kézbe elnevezésű téma” azért különösen pikáns az esetemben, mert évekig szenvedtem azzal a könyvmoly betegséggel, hogy ha belekezdek egy olvasmányba, azt mindenképpen MUSZÁJ befejezni.
Az idei évem erről a hiedelem elengedéséről szól, többek között, már 8 könyvet hagytam félbe, legutóbb A keresztanyát, amit pedig többen is dicsértek.
Gondolkoztam azon, hogy miként lenne jó számba vennem kínlódásaim, szenvedéseim sorát, és úgy döntöttem, hogy segítségül hívom a molyos olvasmánylistámat, és évenként fogom leszólni a mások által túlhypolt könyveket.
Nos, én 2013-ban csatlakoztam a molyhoz, és bár abban az évben java részt Harry Potter, Agatha Christie újraolvasást tartottam, azért megfordult pár WTF kategóriás kötet a kezemben.
A nagy Gatsby-t ugyebár Fitzgerald fő művének tartják, számomra egyfelől unalmas volt, másfelől köszönhetően a ténynek, hogy előtte nyolc AC néni könyvet olvastam el, kiszámítható is.
Az egyik srác a baráti társaságunkból azzal érvelt, hogy e mellé a regény mellé meg kell nézni a filmet is – hát ez biztosan nem nyerő nálam, mert ha valami csak filmen hatásos, akkor minek olvassam el a könyvet?
Henry James: A csavar fordul egyet rémmeséjét meg nem értettem, olyan volt, mint egy logikai fejtörő, amin én megbuktam…
2014-ben már jóval többet olvastam, többször is csalódtam, ezzel párhuzamosan. Már januárban padlóra tett Alice Hoffman Átkozott boszorkák regénye.
Konkrétan ezt írtam róla: „Tán ha nem imádnám a filmet, nem koppantam volna akkorát, mert vontatott, hosszadalmas, mellékszálakkal és beerőszakolt okosságokkal teletűzdelt mű. Értem én, hogy az a lényeg, hogy a szerelem lehet gond és áldás is, csakhogy ezt le lehet írni kevesebb szóval is, úgy meggyőzőbb lenne.”
Engem a Zabhegyező se nyűgözött le, igaz, sose voltam útját kereső, cigiző, balhézó, káromkodó, hisztiző, kábszeres kamaszfiú.
Virginia Woolf műveit általában szeretem, kivéve a Jacob szobája, amin azért érződik, hogy irodalmi kísérlet, Louisa May Alcott Kisasszonyok című remekelése pedig szimplán csak „not my cup of tea”, azaz nem az én ízlésem.
Lily Blake young adult, mozivászonra felkerült regénye, a Hófehér és a Vadász megkapta molypályafutásom egyik legrosszabb értékelését:
„Nem láttam a filmet, nem is vágyom rá, mert borzalmasan kiszámítható történet. Nyilván a törpék, trollok, tündérek Tolkientől származnak; az életerő kiszippantása is kopírgyanús, de még unalmasabb a szerelmi háromszög. (lassan nincs amcsi könyv e nélkül :(( )
A logikátlansága is fájdalmas, a kedvenc jelenet az, mikor mind a törpék, mind a herceg, mind a testőr Vadász alszanak, és csak Hófehér marad fenn !?! akkor végül is ki vigyáz, kire? :DD
De mindennél rosszabb a gyatra nyelvezet, a pongyola, sablonos kifejezések használata. Ez még fanfictionnek is gyenge volna, regénynek pláne.”
 |
| forrás |
Brontë nővérek külön részt érdemelnek, mert egyikőjüket sem szerettem meg, hiába közkedveltek a férfi karaktereik.
Az Agnes Grey egyszerűen csak a Jane Eyre lerövidített változata, még a vezetéknevük is hasonlít egymáshoz.
Jane meséje engem a tanítóképző óta kísért, elolvastam 20/30/40 évesen is – és MÉG MINDIG nem értem, hogy mit imád mindenki Mr. Rochester-en. Azért próbáltam háromszor is elolvasni, hátha megértem, de nem sikerült…
Alapvetően ez a „szegény árva, beleszeret a gazdag pasiba, akinek van egy felesége, aztán az árva is gazdag lesz, a végén meg összeházasodnak” történet, tisztára egy dél-amerikai szappanopera. Rémlik a Vad Angyal? Na, az körülbelül ugyanez volt.
A másik meg amit nem értek, a sok feminista Rochester körüli imádatán, ha egy lakótelep első szintén lakó csajt befűzne egy tizediken lakó házas pasi, azt is ennyire istenítenék vajon???
Ugye, hogy nem! Azért Jane-t választja az alávaló gazembere, mert annak a lánynak nincs rokona, tehát simán becsapható, a nélkül, hogy valaki kardélre hányná a bigámista pasekot.
Az Üvöltő szelek viszont a jéghegy csúcsa volt nálam, attól én is üvölteni tudtam volna.
Akkor olvastam, mikor nyáron otthon maradtam, az akkoriban 2, 4 és 9 éves gyermekeimmel. Hiányzott a felnőttek társasága, 2014 nyarán lettem teljesen könyvbolond – de ha egy könyvben még több hiszti és veszekedés zajlik, mint amit a 3 gyerekem csap, az nekem nem kikapcsolódás :P
Ezt írtam a molyon a könyvről:
„Ebben a könyvben nincsenek felnőtt lelkek, csak felnőtt bőrbe bújt gyermeki tudatok, akiket a szeszélyeik, érzelmeik rángatnak ide-oda, zilálják szét indulataik egymás életét. Ellen, a cseléd az egyetlen kedvelhető karakter a szememben, de még nála is idegesít az állandó pártfogolt váltás. Edgar nem elég erélyes, kétszer is változtathatna a sorsán, megfoghatná a nejét+húgát; illetve lányát+unokaöccsét, hogy megmentse Heathclifftől, de egyszer sem elég erős hozzá lelkileg. Cathy (az első) hiú és egy toporzékoló gyerek szintjén él, hisztije, dührohama fárasztó.
A férfiak, mint Hindley, mint Heathcliff bosszúszomjas torz lelkek, nem is az átkozódásaik, káromkodásaik ellenszenvesek, hanem inkább az, ahogy fizikailag és lelkileg terrorizálják a környezetüket. (Van olyan ember a környezetükben, nő v. férfi, akin ne gázolnának át, ne ütnék kékre-zöldre?)
A végről meg az a véleményem, hogy már a 188 oldalon előre látható, kiszámítható… minek kellett 328 oldalig elhúzni?”
Mindhárom Bronte lány kerülőlistás nálam.
Shirley MacLaine Camino-ját sem ajánlom, az a könyv egész normálisan kezdődik, a gyaloglása történetével, aztán lesz belőle egy ezoterikus-lélekvándorlásos-visszaemlékezős katyvasz. Nem erre számítottam, az utolsó száz oldal vagy úgy lenne jó, ha külön könyvet szánt volna a lélekvándorlásos álmainak; vagy ha nem keveri egybe Caminóval, a reinkarnációs meséjével ezt a sci-fi szálat. Így borzalmas saláta jellege lett a végeredménynek, és talán ettől hiteltelen is az egész.
A Park kiadó Hétköznapi pszichológia sorozata általában nagyon jó, kivéve a Rettenetes szülők című kötet. Kedvenc mondatom, ami szerintem összefoglalja eme sekélyes mű színvonalát: „Hatékony módszert ajánlunk a szörnyülködő, iszonyodó önsajnálat elkerülésére: gondolj bele, akármilyen rossz most a helyzeted, bármikor lehet még rosszabb is!”
Hát kösz, kedves lélekgyógyász vagy :P
2015-ben ismét a nagyon népszerű könyvekkel gyűlt meg a bajom, elolvastam, kipipáltam, de nem hatott rám érzelmileg a Holt Költők Társasága; Baricco Tengeróceánja kifejezetten túlírt volt.
Jodi Picoult Sorsfordítója a címének megfelelően hatott rám – azóta is kerülöm a szerzőnőt, iszonyatosan hétköznapi, már-már pongyola volt a szókincse, és olyan volt annak a regénynek a szerkezete, mintha 4-5 tévés krimisorozatot egybegyúrt volna.
Vida Ágnes Üzletanyu születik könyve egész jól sikerült, bár már nem naprakész, viszont tele van melléütésekkel, helyesírási hibákkal. Ugyanez vonatkozik az Anyapszichológia című könyvére – abban már az első oldalon van hiba (Sic!), másfelől meg semmi témabeli koncepció, körülbelül egy babás blog, kiadva. Félbe is hagytam, a 77. oldalon.
A hóleány-t viszont csak a 68 oldalig bírtam, olyan nagyon unaaalmas, hosszadalmas volt.
Washington Irving Álmoskönyv Legendája (The Legend of Sleepy Hollow) nem a film szerelmeseinek való, hanem annak, aki szereti a régies angol nyelvezetet.
Tímár Krisztinát idézem: „A film nagyon jó, a könyv klasszikus, de a címükön meg a főszereplőn kívül a kapcsolatuk nulla.”
Feldmár Andrástól talán két könyvet olvastam el, de őszintén nem értem, hogy mitől ennyire felkapott, nagy sztár.
Habár ugyanez vonatkozik Tóth Krisztinára is, az Akváriumot szerettem tőle, a többi kötetén viszont csak pislogok nagyokat: honnan jön ez a tömény feketeség, depresszió, erőszakosság, ami árad a novelláiból?
Jo Nesbo számomra unalmas könyvéről ITT írtam, Abraham Lincoln vámpírvadász sületlenségét a molyon 'dicsértem', és ITT volt egy értekezésem négy könyvről is, amelyek kiakasztottak, mint például az Amerikai psycho és Várkastély a vadonban.
Az 1001 könyvekkel nincs mindig szerencsém…
Az idén a Mesterségem a halál volt az, amit arról a listáról olvastam. Hát én azt a művet untam a 60., 100., bárhányadik oldalon, de azért végigolvastam, mert perverz vagyok, meg mert érdekelt a haláltáborok technikai megvalósításának leírása.
De hogy azonosuljak a főhőssel, ahogy a fülszöveg írja???
Köszi, mindig is pszichopata vágytam lenni...:P
Tehát ezek a felsorolt könyvek nálam biztosan csak illusztrációt szolgáltatnának, díszként lógnának, lásd a főképet ;)
A többiek véleményét pedig itt olvashatjátok el:
PuPilla: http://pupillaolvas.blogspot.hu
Anett: http://www.zakkantolvas.hu/
"sose voltam útját kereső, cigiző, balhézó, káromkodó, hisztiző, kábszeres kamaszfiú"
VálaszTörlésNa, látod, ez minden bajod forrása. =/
Lol, leginkàbb 😂
TörlésJópofa ötlet ez az évekre lebontás. :)
VálaszTörlésA könyveknél is biztos van, ami egy bizonyos életkorra való, vagy egy bizonyos korszakra. A Jane Eyre pl. az én gimis koromban szinte kötelező volt, én szerettem is, de ilyen volt még a Love Story is. Ez utóbbit valószínűleg a mai eszemmel utálnám.
"Köszi, mindig is pszichopata vágytam lenni...:P" Ezen jót nevettem. :D Sose mertem elolvasni ezt a könyvet, mindig úgy képzeltem, nagyon felzaklatna. De hogy azonosuljak a főhőssel? Micsoda marhaság!
Jane Eyre pedig nagy klasszikus, szintén sok rajongója van a baráti körömben - mondjuk, ha jól rémlik, ugyanezen emberkék esküdtek a Csillagainkban a hibára, ez azért intő jel lehetett volna :D
TörlésJaj, a fülszövegeket 'imádom' vesézni, leszólni 😂
A klassszikus szépirodalmi művek (Bronte nővérek) vagy az Üvöltő szelek nálam kimaradtak, de azt hiszem én se lennék felnőtt fejjel se túlzottan odáig értük. Mondjuk a Büszkeség és balítélet bejött, de azért Mr Darcy szerethetőbb, mint Mr Rochester. Úh a Nagy Gatsby nekem filmen is elképesztő kínzás volt, szerintem én vagyok az egyetlen aki nem hajlandó megnézni újra, mert borzalom volt. Hát milyen lehet akkor a könyv???? Az ezoterikus, utazásos könyvektől engem a hideg ráz Coelho után úgyhogy inkább ilyenekkel nem is próbálkozom :D A Mesterségem a halál nagyn érdekel, és nekem tetszeni is fog, mert én az ilyen dologról is nagyon szeretek olvasni, de sztem ezt már megtárgyaltuk valahol.
VálaszTörlésA dolog technikai része nem rossz, csak hosszú az előkészítés,majdnem a könyv fele (!), illetve körülményes a stílus.
TörlésNekem nem igazàn jött be az E1, azt meg végképp nem értettem, hogy a feleség NEM sejtett semmit, aztàn ő sértődött meg. 😵
Ó nahát, boszorkánnyá lettem! :D Az a vicc, hogy ezt a hétvégén valaki mástól is megkaptam, és ennek örömére felvettem ma a boszis pólómat, ha már... :D Szóval tényleg átlényegültem. ;)
VálaszTörlésEz egyébként tényleg egy nehezen leküzdhető dolog, hogy merd félbehagyni az adott könyvet, ha nem tetszik, mert ugye minek pazarold rá az időd? Ha elég könyvet olvastál már, úgyis ráérzel, hogy ezen bizony nem segíthet már semmilyen csavar sem a végén.
A csavar fordul egyet c. könyvet én sem szerettem...
Az Átkozott boszorkákat viszont sajnálom, hogy nem tetszett. Mondjuk én már jó rég olvastam, emlékszem nagy különbségek vannak a könyv és a film között, és inkább a film a nyerő nekem is.
"sose voltam útját kereső, cigiző, balhézó, káromkodó, hisztiző, kábszeres kamaszfiú" :D Jajj ezen mekkorát nevettem! :D Ez lehet nekem is a bajom! Nem szeretem ugyanis a "surmóságot" a könyvekben, meg a céltalan road tripeket, bagózással egybekötve. (Hollófiúk, Papírvárosok stb.)
A Jane Eyre - Vad Angyal párhuzam is nagyon tetszett, bár én kedveltem a művet és Rochestert is valamennyire. :)) De teljesen igazad van az érveléseddel. :)
Az Üvöltő szeleket is szerettem, bár nagyon bakfisként olvastam el, amikor még mindent a romantikus (tév)képzetek uraltak a kis fejemben. De itt is nagyon szórakoztatott az értékelésed, és valahol igazat is adok. :) "ha egy könyvben még több hiszti és veszekedés zajlik, mint amit a 3 gyerekem csap, az nekem nem kikapcsolódás :P" :D :D
A hóleány meglepett, hogy nem tudtad elolvasni, nekem nagyon kellemes, belemerülős élmény lett. De hát nem vagyunk egyformák. :)
Szupi poszt lett, nekem is tetszik egyébként ez az évenkénti beosztás, így jól végig tudtál rajtuk menni, és nem maradt ki semmi - nekem csak most jutott eszembe, hogy Stephenie Meyert totál kihagytam. :O :D
Meyer néni magában megér egy misét, ha egy könyvre az van ráír, hogy ő ajánlja figyelembe - na, azt tuti, hogy NEM olvasom el! xd :P
TörlésNem mindig bírom a nagyon hosszúra nyúlt bevezetéseket, a Hóleányban emlékeim szerint még a 60.oldalon se nagyon történt semmi.
Ó, rizikót vállaltam a boszizással, de örülök, hogy bejött :))
Megér bizony! Majd azért odabiggyesztem a posztba. Én A burok című borzalommal próbálkoztam tőle, és brrr, nem bírtam végigolvasni...
TörlésSajnálom a Hóleányt, nekem kedvemre való volt, de lehet, hogy nagyon jókor is talált meg. :)
A boszi címet örömmel vállalom! :D
A Holt költők társasága (és a Hófehér és a vadász is talán) film után készült - azoktól sose kell sokat várni :D
VálaszTörlésFurcsa más nézőpontból látni a nagy klasszikusokat - én is olvastam többet amiket felsoroltál - volt amelyik tetszett, de volt amelyiket én is untam vagy kiborított.
Zabhegyezőt én kamaszként olvastam, és nagyon szerettem a sötét hangulata miatt.
A hóleányt én is sajnálom, mert nagyon szerettem - talán csak rossz időszakban talált meg ;)
Tanulnom kellene tőled az abbahagyást illetően. Még mindig nem tudok ilyet felmutatni, inkább végigszenvedem. Úgy látszik lesznek projektjeim a jövőre nézve is, mindig van hová fejlődni.
VálaszTörlésNem sokat olvastam a csalódásaid közül, de amit igen, az nálam nem lett az, van ami meg éppen kedvencem :) A Jane Eyre nálam nagy szerelem, ettől függetlenül most rettentő jól szórakoztam a szavaidon, főleg ezen a Vad angyalos dolgon. Nem tudom megmondani, hogy miért szeretem ennyire, én nem látom benne azokat a hibákat amit te, 14 voltam amikor először olvastam és valószínűleg az akkori romantikus énem teljesen belezúgott. De amúgy ez mindig nagyon elgondolkoztat, hogy egy könyvről beszélünk és hogy mennyire nem vagyunk egyformák, mert kinek mi jön le belőle.
Az Átkozott boszorkák könyvben nekem azért nem volt csalódás, mert tudtam, hogy teljesen más a filmhez képest, szóval nem koppantam, de tény, hogy a filmhez képest nagy csalódás tudott volna lenni.
Muszàj félbehagyni, olyan sok könyv van, és rövid az élet.
TörlésMostanàban pont ezért olvasok újra pàr könyvet, kíváncsi vagyok, h vajon változtak-e az érzelmeim + milyen az új tapasztalatok, évek elteltével ugyanaz a mű.
Ha valami kötelező olvasmány élményt, érzést vált ki belőlem, ahhoz már öreg vagyok így 42 évesen 😁