A hét verse - Weöres Sándor: A fehér lány

https://www.deviantart.com/ezelie/art/Pink-flowers-372323728

WEÖRES SÁNDOR: A FEHÉR LEÁNY

Mikor esti fény gyúl

a domb hajlatán,

kinn kószál a réten

a fehér leány.

Száll a puha pára,

áll a könnyü köd,

hervadoz a napfény

a mező fölött.

Hazahajt a pásztor,

haza, mindahány...

lassacskán megindul

a fehér leány.

Villogó bokáját

harmat fürdeti,

haja hosszu szárnyát

szél lebegteti.

Mint esti harangszó,

tiszta, testtelen,

mint a rezgő fűszál,

fázós, meztelen.

Ismeri a környék

a fehér leányt:

szereti mindenki,

mert senkit se bánt.

A kis fürge bojtár,

ha nyulat dobott,

a legjobb falatját

neki hagyja ott.

A vén csősz, ha érzi,

hogy jön a halál,

furulyáján végsőt

neki muzsikál.

Voltam pásztor én is,

voltam, hajdanán...

tudtam, merre kószál

a fehér leány.

Hát elbujtam egyszer

csalitos lesen

és hajnalig lestem

szűz-szerelmesen.

Szállt a puha pára,

állt könnyü köd,

csillag-sátor széledt

a mező fölött.

Messze, hol az érre

lila fény szitált,

láttam imbolyogni

a fehér leányt.

Mint esti harangszó,

tiszta, testtelen,

mint a rezgő fűszál,

fázós, meztelen.

Ott volt, mégse volt ott,

árnyat se vetett,

fehér ragyogása

földig remegett.

Lestem én éjfélig,

meg éjfél után,

hogy táncol, hogy táncol

a fehér leány.

Távolodott egyre,

míg a hajnali

fény kagylója ketté

kezdett nyílani.

Ott láttam a bomló

hajnal távoli

gyöngyház-fénye árján

messze szállani.

Amikor megszólalt

az első kolomp,

csak eltünt az erdőn,

beitta a lomb.

***

vers forrása:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00610/19350.htm