2017. január 25., szerda

Borsa Kata: Történetek ​a Borostyán teázóból




FÜLSZÖVEG:

Ha valaki olyan fiatal, mint Szekeres Jázmin, biztosan tele van nagy elhatározásokkal. Ha olyan önálló, mint a mai lányok általában, akkor bele is vág, hogy megvalósítsa a terveit. És ha annyira szereti a teákat, és olyan elszántan gyűjti a régi teásdobozokat, mint ő, akkor nincs mese, meg kell nyitnia élete első, önálló teázóját, és minden hozzá betérő vendégnek meg kell főznie azt a teát, amire szüksége van. Mert a tea az egy csoda, és csodák mindenkinek kellenek.

"A teában benne lakik a hegy, amin nőtt, az eső, ami öntözte, a napsütés, ami nevelte, a szedőasszonyok óvatossága, a pörkölők figyelmessége és végül a kereskedők gondossága is. Ismeretlen ízek, távoli tájak, a mesés kelet páratlan gazdagsága és káprázatos történetei kavarognak a csészékben."
Szekeres Jázmin teázójában minden tea mesél, és polcról polcra, estéről estére elmondják saját születésük távoli történetét.






Vannak könyvek, amik azért kerülnek kezembe, mert érdekes címük van és viszonylag rövidek. Borsa Kata meséje erre példa, de persze mikor kiválasztottam, még nem tudtam, hogy annyira fog tetszeni, hogy egy ültő helyemben kétszer is elolvasom majd :)

Tíz fejezetből áll a könyvecske, habár az első némileg kilóg a sorból, mert abban ismerkedünk meg Jázminnal, a teázó tulajdonosával. Aztán következik kilenc történet, kettős mesék, előbb a valós világ történeteit olvashatjuk, Jázminról és a teázó vendégeiről, majd következnek a különleges teamesék. A kötetnek dupla szerkezete van, szerintem már ettől is különleges, és habár a nagylányom most annyira nem élvezi ezt a mesélési módot, én azt gondolom, hogy alapvetően a teához, mint italhoz illik az ismétlődő motívumok sokasága. Eredetileg a teakészítés szertartása is hagyományos, ismétlődő feladatokból álló folyamat, legyen szó a kínai vagy a japán módszerről is.
Borsa Kata pedig nagyon apró variánsokkal illeszti be a teadobozok meséjét, különlegesen hosszú és majdhogynem azonos két bekezdéssel. Jázmin kisétál a teázóból és kezdetét veszi a dobozok, füvek közti másik világ történeteinek sora, ha nagyon akarnám, azt mondanám, egy hosszúra nyújtott varázsige nyitja meg az átjárót a jelen és a múlt között.

"Hát lehet a teát nem szeretni? Nem lehet. A tea az egy csoda, igazi varázslat, sok ezer év, sok ezer kilométer rejtőzik ezekben a dobozokban, a mesés kelet páratlan gazdagsága és káprázatos csodái. Ha ezek a teásdobozok mesélhetnének, micsoda mesék lennének azok (…)"

Bevallom őszintén nekem a kínai mesék sokkal jobban tetszettek, gyönyörű leíró nyelvezetet sikerült a szerzőnek kitalálni rájuk, ami bár mentes minden cirádától, dísztől, mégis egyedi, illik a lassabb, fennköltebb császári világhoz. Mintha egy-egy Andersen mesébe csöppenne bele az olvasó, sok esetben jóval hosszabb történetmesélést is el tudtam volna képzelni.

"Reggelente boldogan nézte, ahogy a hegyek között úszó komótos párafelhőket felszárítja a nap, és lassan kirajzolódik kíváncsi tekintete előtt a fenséges vidék, melynek lankás vonulatait élénkzöld teacserjékből szőtt takaró fedte."

"...attól, hogy nem olyan, amilyen szokott, még nem feltétlenül rossz, csak esetleg másképpen jó …"


Öt csillag volt, az illusztrátor Germán Fatime, aki kitűnően eltalálta, hogy a teamesékhez a vízfestékes képecskék illenek a legjobban. A belinkelt Jázmin tea tündére volt a kedvencem, de végig nagyszerű festmények díszítik az egész könyvecskét.
Nemcsak a nagylányomnak, másnak is jó szívvel ajánlom, én pedig megjegyeztem Borsa Kata nevét :))


Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése