2018. május 21., hétfő

A hét verse - Szabó Magda: A fény lécei közt



Szabó Magda: A fény lécei közt


Hintáját a holdhoz kötötte,
belendült az alvó szobába.
Ahogy megláttam, visszaléptem,
ő jött felém, én egyre hátra.
A fény lécében elbukott,
térdre esett.
Minden sarokhoz lehajolt,
valamit keresett.

Minden sarokhoz lehajolt.
Én mentem hátra, egyre hátra,
itt hagyta egyszer, erre volt,
minden sarokhoz lehajolt,
csak surrant, surrant a homályba.

Sehol se volt. Semmi se volt.
A fény lécében elbotolt.

Sirni kezdett, mint a madár,
ha valami torkához ér.
Sikoltva takartam az arcom:
megvakulok, olyan fehér.
Csak bolygott, bolygott, hátra-vissza.
Sikoltoztam a rémülettől.
Hajnal jött, fényével felitta.

Azóta itt jár minden éjjel,
s minden sarokhoz lehajol.
Leng-leng a szobában fehéren,
hátha meglelné valahol.
Letérdel minden zug elé.
Két nagy szeme ragyog. Ragyog.

Ha megtalálja: elviszi.
Ha megtalálja, meghalok.


***


*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!