FÜLSZÖVEG:
Cecil Le Blanc Párizsban végzi művészeti tanulmányait. A fiatal nőt tehetséges festőnek tartják, mestere éppúgy büszke rá, mint a nevelőnője, akit anyjaként szeret. Minden adott ahhoz, hogy sikeres művészi pályát fusson be, és a magánéletében is boldog legyen. Már eddig is részese lehetett a francia főváros szellemi pezsgésének, elismerte és befogadta a művészvilág. Ám Cecil mégis úgy érzi, valami hiányzik az életéből, ami nélkül nem tud kiteljesedni sem a festészetben, sem a szerelemben.
„Légy türelmes. Meg fogod találni azt a helyet, azt a pillanatot, ahová be tudsz lépni magad is, és nem azt fested meg, ami előtted van, hanem amiben te is benne vagy. Ekkor leszel készen.” Cecilt a mestere ezekkel a szavakkal bocsátja útjára. És bár az egész világ nyitva áll előtte, az útja mégis Budapestre vezeti őt. Talán ez lenne a hely, amelyről a mestere beszélt? És az a bizonyos pillanat, az vajon mikor érkezik el?
Amikor Cecil az ’56-os forradalom utáni években megérkezik a magyar fővárosba, az élete különös fordulatot vesz. Lassan valósággá válik mindaz, amiről addig azt gondolta, hogy csak a fantáziájában és az álmaiban létezett. Felsejlik, majd kibomlik előtte egy különös történet, amely mintha réges-régen esett volna meg vele, és amelynek a szereplőit mintha csak az ő képzelete teremtette volna meg. Mégis ők voltak azok, akik átsegítették a legnehezebb pillanatokon, akik érte jöttek, ha rátört a magány, akik között békére lelt, ha harcok dúltak körülötte. Akik megmentették a lelkét attól, amit kisgyermekként nem élt volna túl.
Apránként rátalál mindarra, amire egész életében várt. Megismerkedik Endrével, a magyar építésszel, akihez sokkal több szál fűzi, mint hitte volna. Megérti, miért vonzotta annyira Magyarország. Az ország, ahol utoljára kisgyermek korában járt, és amelyre szinte már nem is emlékezett. És ahol végre felragyog az a fény, amelyben megláthatja önmagát. A saját történetét.
Forrás. |
Nehéz helyzetben vagyok ma, mert sajnos nem sikerült teljesen egy hullámhosszra kerülnöm Bauer Barbara legutóbbi regényével, amiről sem a szerző, sem a történet nem tehet, de így előre bocsátom, hogy nem fogom csillagozni a művet.
Törtem itt napokig a fejem, hogy miért, esetleg vajon amiatt, hogy magánéletileg nem tudtam kapcsolódni, mert éppen visszaalakulóban van az életem a munka világába. Talán az is a gond, hogy Az utazó macska krónikája most annyira magasra tette a mércét nálam, hogy nem nagyon tudja azt a szintet átugrani semmilyen más könyv, holott persze már az összehasonlítás ténye is méltánytalan tőlem.
Szóval most egy elfogult, szubjektív vélemény jön, csak egy nézőpont a sok lelkendező hang között.
Bauer Barbara hasonló stílusban ír, mint Mörk Leonóra, történetbe ágyazott apró mesék segítségével építi fel regényeit. Őszintén megmondom, néha számomra a mellékszereplők elbeszélései izgalmasabbak, jobban megfogják a képzeletemet, mint a főbb szereplők regéi. Lehet, hogy azért, mert Barbara sok könyvében fontos a szerelmi szál, azt várja és kiszámítja előre az olvasó, míg a mellékes karakterek apró tragédiát nem tudhatja.
A fényfestő főhőse a diplomaosztás után Budapestre érkező Cecil, aki vélhetően magyar gyökerekkel rendelkezik, és talán Cilike volt születésekor. Azért írom, hogy talán, mert Cecil körül rengeteg titok van, egyfelől az őt nevelő Sophie is sok talányt őriz, de még több rejtély, sőt misztérium rejtőzik Cecil lelkében, emlékeiben.
A fiatal nő érzi, hogy valamit keres, valami hiányzik az életéből, de maga sem tudja megmondani, hogy mi az.
A fiatal nő érzi, hogy valamit keres, valami hiányzik az életéből, de maga sem tudja megmondani, hogy mi az.
A regény másik főhőse Endre, a fiatal építész, aki részt vesz az Erzsébet híd újjáépítésében, és első pillantásra beleszeret Cecilbe. Még franciául is megpróbál megtanulni, egy hétvége alatt, rendkívül szórakoztató és igazán eredeti az udvarlása. Endre múltja hihetetlenül embert próbáló gyötrelmekkel van tele, az ő történetére nagyjából a regény közepén bukkanhat az olvasó.
Nekem innentől volt szinte egy huzamban olvasás a kötet, addig, míg Cecil volt a mű középpontja, csak nyögvenyelősen tudtam olvasni. Nem mintha problémás, unalmas karakter lett volna, egyszerűen csak tőlem távol állt, néha nem tudtam eldönteni, hogy ártatlan, naiv, nemtörődöm, álmodozó, vagy végül is micsoda.
A könyv végére jöttem rá, hogy Cecil elveszett volt, mégpedig oly annyira, hogy maga sem tudta, érezte.
Nekem innentől volt szinte egy huzamban olvasás a kötet, addig, míg Cecil volt a mű középpontja, csak nyögvenyelősen tudtam olvasni. Nem mintha problémás, unalmas karakter lett volna, egyszerűen csak tőlem távol állt, néha nem tudtam eldönteni, hogy ártatlan, naiv, nemtörődöm, álmodozó, vagy végül is micsoda.
A könyv végére jöttem rá, hogy Cecil elveszett volt, mégpedig oly annyira, hogy maga sem tudta, érezte.
Ami viszont nagyon tetszett A fényfestőben, Cecilben, az a sok alkotással, művészettel kapcsolatos gondolat volt, amit Bauer Barbara a fiatal nő karakterén keresztül elmondott. Még érdekfeszítőbb volt Cecil nevelőanyjának élettörténete, vagy éppen Endre szülőfalujának múltja.
A regény nyelvezete ismét kiváló, olyan szép, igényes leírásokkal van tele, hogy öröm olvasni, még egy olyan sokat olvasott könyvtárosnak is, mint én. És persze én is csak dicsérni tudom azt, hogy megint egy pici, elfeledett, nem nagyon ismert szeletével foglalkozik Barbara a huszadik századi magyar történelemnek, több karakterén keresztül.
Noha nálam még mindig a Még látlak odafenn a kedvenc, amit egyetlen nap alatt kiolvastam, A fényfestő is szerethető, élvezetes olvasmányélmény, amit szívesen ajánlok bárkinek.
Köszönöm az elektronikus könyvet a Jaffa Kiadónak!
Aki szeretne egy dedikált regényt nyerni, megteheti a szerző Fb oldalán:https://www.facebook.com/BauerBarbaraSzerzoiOldala/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!