Vasárnapi Próféta 8. - Ezt olvastam februárban

A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :) Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.


https://twitter.com/goodreads/status/703716405104013312


Tegnap beszélgettünk egy FB csoportban arról, hogy hiába ír egy ideje valaki blogot, egyszerűen vannak témák, amik kiemelten érdeklik az olvasóit, követőit, de akár még csak a random on/offline ismerőseit is, vagy azokat is, akik csak úgy "beesnek" a blogjába. A hó végi elszámolás teljesen ez a kategória egy könyves blogon, az előző havi erről szóló posztot már több mint 200-an néztétek meg, Köszönöm a kíváncsiságot! :)
Múlt heti Prófétában már említettem, hogy ez egy beteges hónapom volt, három napot lázasan ágyban töltöttem, aztán az utána következő egy hetet meg azzal, hogy kikúráljam a gyomrom. Viszonylag keveset dolgoztam, ez meg is látszódik a pénztárcámon, ellenben elég kreatív voltam - kész a Pandora HP kihívásra írt történetem :)


Molyon olvastam februárban:

  1. Szabó Magda: Disznótor / Kígyómarás (még januárban kezdtem el)
  2. Jane Austen: Meggyőző érvek
  3. Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
  4. Szerb Antal: Budapesti kalauz
  5. Hegedüs Géza: A milétoszi hajós
  6. Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban
  7. Sara Raasch: Hó, mint hamu
  8. Jane Moore: Második feleségek klubja
  9. Neil Gaiman: Felkavaró tartalom
  10. Jane Austen: A mansfieldi kastély
  11. Madách Imre: Az ember tragédiája
  12. Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye
  13. Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc
  14. Sir Arthur Conan Doyle: Az arany szemüveg
  15. Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?
  16. Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 5. – Talpig rózsaszínben
  17. Fekete István: Gyeplő nélkül


    Goodreads olvasmányaim:

    • Work Smarter not Harder
    • Have a Meaninful Workday!
    • Reader Magnets
    • Fall out (<3 Zoe York)
    • The Write Habits
    • How to Build good writing habits
    • Better Habits
    • Simple: 30 days to declutter your life
    • The tidy Home
    • Finding Clarity
    • The Motivation Switch
Voltam a héten könyvtárban is, befizettem az éves tagdíjamat (azt majd a másik kerületi könyvtárban is meg kell tennem márciusban), és teljesen büszke vagyok magamra hogy megálltam, az öt könyvből három várólistásat hoztam.
Márciusi első olvasmányom lesz Alice Hoffman regénye, de tervezett olvasmány a Fable könyv is - van egy kihívás a molyon, az írónő szülinapjáig, március 20-ig kell teljesíteni.
Továbbhaladok a Jane Austen olvasásokkal, A klastrom titka a harmadik lesz a hatból ( Jane Austen könyvklub); 4/12-ön állok a havi egy Agatha Christie olvasmányokkal, és 5/12 a várólista csökkentős 2016-os fogadalmam.
:))

Összességében sosem álltam még ilyen jól, ilyen összeszedetten, és bár ezzel a sebességgel meglesz jövő hónap végére az első rendszer plecsnim, 50 könyv 2016-ban, mert a Gyönyörű Titkok Múzeuma a 39. könyvem lesz idén, azért azt nem bántam meg, hogy sokat agyaltam-terveztem előre, és többé-kevésbé, úgy hatvan százalékosan tartom is magam az előzetes elhatározásaimhoz.
Sokan gondolják azt, hogy könyvmolynak lenni egy egyszerű különcség, de egy idő után mindenkinek kialakul a saját rendszere, még akkor is, ha ez kívülre nem igazán látható.
Én nagyon szerettem azokat az oldalakat, moly - goodreads, amik megkönnyítik a könyves élményeim átláthatóságát, és főleg azért, mert hasonló emberekkel hoznak össze.

Végül egy kis blogger statisztika:


Egy év után azért most már gugli a nagytestvér megtalált engem is, és időnként olyan keresési kulcsszó találatokkal "örvendeztet" meg, hogy ihaj!

"vámos miklós" blog ~ még nem, bár írtam róla
gross arnold album/gross arnold élete  ~ lásd mint Vámosnál
holdbéli csónakos kritika könyv ~ ööö, ezt nekem is le kéne guglizni, írtam róla? Mert olvasni olvastam, de annyira szerintem nem tetszett.
szerb antal harmadik torony ~ és végre, talált, süllyedt!
tóth krisztina ~ igen, őróla is volt szó (haladunk, gugli, haladunk)
polcz alaine mi ketten ~ not yet, azaz még nem, hosszú távú tervekben szerepel
drarry magyarul ~ :DDD ezen nem csodálkozom, de tessék menni a Merengőre inkább :)
dramione fanfiction magyarul ~ WTF?? omg, valaki nagyon-nagyon eltévedt! Nincs és biztosan nem is lesz! Draco Harryé, és Harry Dracoé, és ezen még Rowlinggal sem vagyok hajlandó vitát nyitni! :P *kacsint


Szép hetet és jó olvasást kívánok Nektek, kedden-szerdán jövök egy Fekete István: Gyeplő nélkül értékeléssel.
Előre is köszönöm a 8 ezredik kattintást :)



Ha tetszett a poszt, kérlek pipáld ki a bejegyzés alatti megfelelő mezőt,
Neked csak egy kattintás, nekem viszont számít minden apró visszajelzés :)
FB-én itt tudsz követni: https://www.facebook.com/lakosztaly
Molyos adatlapom ez: http://moly.hu/tagok/mariann_czenema
Levelet ide írhatsz: bagolybizsu(kukac)gmail(ponty)com

Megjegyzések

  1. Lehet igazad van, nálam nem túlságosan kelt nagy érdeklődést a havi összefoglaló... a múlt havit alig nézték. Igaz, eddig nem is volt, most gondolkodom, érdemes-e ..? A Gyeplő nélkül értékelésed várom, még nem olvastam. Amúgy az egész február a "gyorsan felejtsük el" kategória nálam... minden szinten: magánélet és olvasások terén is. talán 3 olyan könyv volt, amit jó volt olvasnom... Vagy a vesztem érzem és borul minden..? :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, Nagyon sajnálom :/
    amúgy magánéletileg nekem is gáz volt, könyvileg az sokat segített, hogy van tervem.
    (a Gyeplő nélkül nagyon klassz, van benne önéletrajzi szál + állatsors + társadalmi változások bemutatása. Ettől a könyvtől csak még jobban vágyom a Zselléreket olvasni)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!