Veronica Rossi: Végtelen ég alatt (Mini-könyvklub 4.)

Júliusban a Végtelen ég alatt c. könyvet olvassuk Veronica Rossitól a Mini könyvklub negyedik fordulójában, ITT lehet majd a többiek véleményét olvasni. Mivel AniTiger volt olyan drága, hogy létrehozott egy közös olvasást a molyon, így még viszonylag időben is kezdtem el és fejeztem be a regényt.  (nota bene: EZ egy jó módszer, a további fordulókban is alkalmazhatnánk :D )

Fülszöveg, SPOILERES!

A ​​bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá. 

Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat. 

A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak… a lány pedig neki. 

Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre.

A Végtelen ég alatt a posztapokaliptikus disztópia és a cyberpunk sci-fi lenyűgöző keveréke. Mindazoknak tetszeni fog, akiket magával ragadott Collins Éhezők viadala trilógiája.

Szokás szerint őszinte vallomással kezdem, a fülszöveg utolsó mondata számomra jócskán rémisztő volt, Katniss az egyik női főhős, aki hisztizése engem nem tudott lenyűgözni, csak elrettenteni.
(Catherine Earnshaw, az Üvöltő szelek főszereplője a másik, akitől én tudtam volna hisztizni, meg üvölteni...)

Na, szóval el voltam készülve a legrosszabbakra, de szerencsére azért ez a könyv nem az Éhezők viadala, bár persze jócskán lopizik, kopírozik innen-onnan, azért vannak benne eredeti ötletek is.

Gyorsan megírom, hogy a goodreadsen én 3 csillagot, a molyon 3 és felet adtam a regénynek, mert az alapötlet jó, csak mikor kifullad a történet, és túlságosan előtérbe került a két főszereplő közti szerelmi szál, ott veszített el engem a regény.

Cyberpunk sci-fi jelző legfeljebb azért jellemző a történetre, mert eléggé hasonlít a Mad Max-re; kezdve az étel-ital hiánnyal, a törzsi életformával, a bunkerekkel, kannibálokkal, harcosokkal, az Édennek tartott, szóhagyomány útján terjedő mesés hírű földi paradicsommal, a Kék szigettel.

Nekem a disztópia volt kevés, megszokhatatlan, hogy minden ilyen történetet muszáj legalább három részre osztani, és nem bírják az amcsi sikerszerzők egyetlen kötetben lezárni a meséjüket - holott lehet olyat is, Margaret Atwoodnak a Guvat és Gazellában valahogy mégis sikerült.

De azt határozottan unom, hogy van a tizenéves főhősünk életveszélyben, szülők nélkül, viszont rajta áll vagy bukik a világ sorsa... már amikor épp nem a szerelemmel van elfoglalva :/
Olvasgattam a molyos és goodreadses értékeléseket is, nem egyértelműen kedvelik, utálják a regényt sehol, egészen megosztó egy történet :) 

Ami tetszett:
- a dagályok, az összes fiú karakter, és a különleges képességeik
- a nevek, pláne  Ariáé
- az éterviharok, erről szívesen tudnék meg többet

Ami nem tetszett:
- a szerelmi szál - untam, untam és untam, kicsit kevesebb nyáladzás, rövidebb leírások jobbak lettek volna, mert a végén például csak az volt, a romantika, boldog egymás karjaiba lendülés. Hová tűnt a konfliktus, a disztópia, az ellenség, a megmentendő kisfiú és a világ?

- kiszámítható volt a doktor és a konzul, de Aria anyja is

- a könyvborító, sírni tudnék, ez a nőci mióta 17 éves???

Összességében:
Ha egyszer nem lesz semmi dolgom, és semmilyen más vonzó olvasnivaló, lehet hogy elolvasom a trilógiát, de azért ha nem fogom sose befejezni, sem lesz hiányérzetem.
Tipikus not my cup of tea jellegű könyv.