2017. április 5., szerda

Ugron Zsolna: Hollóasszony


FÜLSZÖVEG:


Ugron ​Zsolna új regényében megkapó érzékenységgel ábrázolja Szilágyi Erzsébetet, a „nagy dolgokra hivatott, isteni küldetéssel felruházott lelket”. A meggyötört és különc lányt, aki képtelen közel engedni bárkit is magához. A határozott és okos nőt, aki megtanul érvényesülni egy férfiak uralta világban. Az anyát, aki bármire képes, hogy megvédje gyermekeit. Az asszonyt, aki naggyá válni segítette a Hunyadiakat.

Megjött a másik Hunyadi János, és engem csak az érdekelt, megvéd-e, ígéri-e, hogy erős falak között tart, míg élek. Azt felelte, megvéd. Azt mondta, hogy csak az nem fél, aki másokért cselekszik. Nem értettem, de mindent odaadtam volna azért, hogy megértsem, hogyan lehet félelem nélkül élni. Az öccsét kedvesebbnek találtam. Kedvesebb is lett a lelkemnek. Ha voltam szerelmes, a fiatalabb Hunyadiba voltam. Szükségem az idősebbre volt. A testem egyiket sem vágyta, soha férfit nem akart. Csak fiúkat, gyermeket, azt akartam. Magamnak.

„Ugron Zsolna megint lebilincselő könyvet írt. A varázslatos magyar múlt világába meríti az olvasót ez a szuggesztív és érzékeny regény; megelevenedik a középkor, megtelik érző, szenvedő, örömre vágyó emberekkel. Nemcsak megértjük: megtapasztaljuk, a bőrünkön érezzük s a szereplőkkel együtt éljük meg a 15. század magyarjainak sorsát.”
Péterfy Gergely

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/ugron-zsolna-holloasszony




Igazán észvesztően lenyűgöző illusztrációt sikerült találom a Pixabayen Ugron Zsolna könyvéhez, majdnem annyira jót, mint amilyen a műve. Ahhoz képest, hogy mennyire vékonyka a kötet, egyfelől rendkívül ügyesen kitalált formai megoldással dolgozik a szerző, másfelől Végh Júlia rajzai önmagukban is szépen kiegészítik, kipótolják a szavakkal el nem mondható momentumokat.

Nem értek egyet a regény címkével, ahová sikerült bepasszírozni Szilágyi Erzsébet élettörténetét, mert a történelmi regényről valamiféle hosszú elbeszélésfolyamra, meseszerű megoldásokra asszociálunk, mivel Gárdonyi ezzel nevelt fel bennünket, olvasókat. Ugron Zsolna ellenben több szempontú elbeszélésmódot alkalmaz, epizódszerűen építi fel a szereplők életútját, még a híressé vált Erzsébet szüleinek házasságával kezdve. Hol egy mellékszereplő beszél, hol a főbb szereplők, extra ritkán Erzsébet, és hol női, hol férfi karakter szemszögéből szemlélhetjük a Hunyadiak felemelkedésének históriáját. És meseszál, minden jó, ha jó a vége? Nos, az egy csepp sincs, helyette vér, veríték, kín, nemi erőszak; mégis mindezek ellenére – vagy éppen ezért -, kitartó vasakarat, reménykedés, munkabírás és munkatempó jellemez majd minden karaktert.


Popper Péter emlegette előadásaiban mindig, hogy korunk emberét valamiféle nosztalgikusan vágyódó érzés fogja el, ha a történelmi múltról beszél, holott akkoriban mennyivel többet szenvedett akár egy arisztokrata nemesember is, mint manapság az önsajnálat mocsarában fetrengő átlagember. Hát a Hollóasszony pont erre kitűnő példa, mert bár Ugron Zsolna azt írja, hogy csak kitalálta a történetét, csak pár történelmi tényre támaszkodik, valahogy érezhetően igaznak tűnik a véres múltbéli valóság. Valószínűleg kevés nő szeretne három napig vajúdni, mindenféle fájdalomcsillapító szer segítsége nélkül, de minden bizonnyal még férfiembert se találnék, aki szívesen dörzsölné be a homlokát medvezsírjában kisütött macska földi maradványaival láz ellen…

Szóval valahogy az egész történetfolyamnak van egy ilyen kijózanító hatása, főleg a női sorsot, konkrétan kiszolgáltatottságot tekintve, de vannak benne ismerős elemek is, a politika több száz éve … khm-khm, több ezer éve nem változott semmit sem az emberiséggel, az emberi természettel. Anyának lenni szerencsére már csak egy része az átlagos női életútnak, de az érzés, hogy az utód mindennél, akár az életünknél is fontosabb, generációk óta változatlan. A fióka, kinek röptét az anyamadár kíséri talán ellenállóbb... vagy éppen akkor gyámoltalanabb? Ki-ki döntse el olvasás után! :)

Spoiler nélkül nehéz tovább dicsérnem ezt a művet, helyette inkább szívből ajánlom, nem mint történelmi kordokumentumot, hanem mint lehetséges múltbéli látomást. Annak tökéletes volt, helyenként roppant lírai nyelvezetű volt, és külön köszönöm az utolsó bekezdést, én is így éreztem, érzek a mai napig a nagyanyám halála után.

"Amikor meghalt, előbb csak folyton kerestem, merre lehet, nyert-e üdvösséget a lelke. Akárhol volt, értem volt, még ha az évekkel halványult is bennem. Amikor nagy, fényes egek alatt jártam, bennszakadt egy lélegzet, kimaradt egy szívverés; hiánya egy pillanatra mozdulatlanná dermesztette a mindenséget."


Nekem ez most öt csillag volt, újraolvasós élmény lesz :)

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése