MÁSRÓL SZÓLUNK – Ülök a padon…

Ülök a padon, van egy fél órán még, mielőtt elkezdődne a következő programpont a naptáramból. Fél óra magamra,ez jó néhány éve a luxus kategória. 30 perc elfoglaltság, tennivalómentesen, és főleg, gyerekmentesen, nagy kincs.

Zaj van itt a parkban, de még ez is jó. Nem rekeszt ki magából a külvilág, csak én próbálom kizárni a buszok, autók zaját, ahogy visszatérek az olvasmányomhoz. A történet épp most kezd érdekessé válni, Hastings kapitány összetalálkozott Monsieur Poirotval, és én már biztosan tudom, hiszen olvastam a fordítást, hogy innentől leáldozott a gyilkos csillaga. 

Olvasni jó, olvasni kaland, élmény, megoszthatatlan, de más által is átélhető érzelmi hullámvasút.
Ó, hogy mennyire naiv tud lenni mon ami Hastings, ezt a magyar verzió nem is volt képes érzékeltetni.
Tekintetem száguld a képernyőn, közben eszembe jut a néni, aki idefelé jövet a metrón megkérdezte, hogy miféle jószág a kindle a kezemben. Tetszett neki, mikor megértette, hogy csak könyv olvasására tudom használni, azt mondta, hogy ritkán látni manapság olvasókat a földalattin. Én éppen az ellenkezőjét tapasztaltam, ha belefeledkezem utazás közben egy-egy könyvbe, legyen az elektromos, vagy hagyományos, vonzom magam mellé az olvasótársakat.
Akárha piciny tűz lenne Gutenberg áldása, úgy gyülekezünk köréje, egymás mellé telepedve, különválva a szabadnak tűnő, mégis az átlagosság csoportrabságában szenvedő mobilozók között.

„Minek mész könyvtárosnak, nem tudod, hogy a könyvtárakat hamarosan bezárják?”- kérdezte tőlem nemrég valaki. Milyen érdekes, vajon azt számon tartja valaki, hányadszorra írja le az emberiség a könyvtárakat, könyvtárasokat? Sosem fogom tudni megérteni, hogy miért fáj másnak, ha másképpen ütöm el az időmet, mint ők. Nem vagyok hangos, nem bántok mást, nem is szólnék máshoz, ha hozzám nem szólnának. Egy könyv mellől ráadásul bármikor fel lehet állni, már ha éppen nem túl izgalmas, és nem felejtek leszállni, mert úgy belefeledkezem az olvasásba.

Jó, hogy eszembe jut, meg jó az is, hogy süt rám az őszi nap, melegíti a padot, és csönd lett. Úgy látszik piros a lámpa, mert hirtelen eltűnt az autók zaja, és észhez térít. Órámra pillantok, még van öt percem. Körbenézek, mindenki más bőszen nyomkodja a mobilját, hiszen a park bejáratánál ott a csábító tábla: ingyen wifi. 

Dróton rángatott világban élünk, én nem a könyvtárak bezárásától tartok, hanem az olvasók eltűnésétől. A máshogy, mást, másként olvasók felvilágosult elméjét keveslem néha.
De azért remélek is, minden korban volt kulturális mélygödör, hogy aztán újra szárnyra kaphasson az emberiség.

Azt is remélem, hogy még megélem, de addig is, ha nem, keresd azt a fekete táskás, barna hajú, szemüveges nőt a metrón, aki három kitűzőt is hord a tatyóján. Büszkén hirdeti, hogy moly, illetve akár boszorkánysággal is vádolhatnád, mert egy seprű képét is a táskáján hordja, amit a keresztnevének megfelelő piros betű díszíti.
Ha pedig piros, a harmadik csecsebecse egy angol mondás, londoni ajándék. Keep calm and Carry on – azaz tartsd ki és folytasd csak. Én folytatom is, mind az olvasást, mind a bizakodást, még akkor is, ha most letelt a kiszabott időm a padon.

Csatlakozol? ;)

A többi Témázó írásait itt keresheted:
~ Bea
~ Heloise
~ Mandi
~ Nima
~ Nikkincs
~ Pupilla