A hét verse - Kálnay Adél: Őszi reggelek

Kálnay Adél: Őszi reggelek

Ó jaj, az őszi reggelek! 

Az ember szíve megremeg, 

mert hív a táj, mert húz a táj, 

maradni többé nem lehet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 

Melyet, ha festők festenek, 

csak látszat az, csak látomás, 

nem moccan rá a képzelet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 

Vörösen izzó napkelet, 

messzi az ég, távoli kék 

madarak viszik lelkedet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 

A súlyos lomha fellegek, 

ha rád szitál az égi víz, 

arcodra könnyet permetez…

Ó jaj, az őszi reggelek! 

Kerengve hulló levelek, 

a rozsdaszín, a törtarany 

avarból készül szőnyeged.

Ó jaj, az őszi reggelek! 

Bőrödbe csíp a morc hideg. 

A dér hava, s a zúzmara 

üvegágakról rád pereg.

Ó jaj, az őszi reggelek! 

Köd lebeg a táj felett, 

a krizantém és gyertyaláng 

illata végül eltemet…

***

Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/998265

Kép forrása:

https://unsplash.com/