2018. szeptember 22., szombat

Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?

FÜLSZÖVEG:

A ​huszonnégy éves Matt Haig világa egyik pillanatról a másikra összeomlott. Egyszerűen nem látta, hogyan tudna tovább élni. Ez a könyv annak története, hogyan jutott túl a krízisen, hogyan lett úrrá a betegségen, ami majdnem tönkretette, és hogyan tanult meg újra élni. 
A Miért érdemes életben maradni? nem csupán egy memoár, hanem megható, vicces és örömteli vizsgálata annak, hogyan éljünk jobban, szeressünk jobban, és hozzuk ki a legtöbbet az életből és önmagunkból.

Matt Haig (1975) angol író, újságíró, számos díjnyertes felnőtt- és ifjúsági regény szerzője. Könyvei közel harminc nyelven olvashatók. Feleségével és két gyermekével Yorkban él.
„Utálom a depressziót. Félek tőle. Sőt, rettegek. Ugyanakkor a depresszió tett azzá, aki vagyok. És ha nekem ez az élet érzésének ára, akkor ezt az árat kell megfizetnem. 
Elégedett vagyok pusztán azzal, hogy vagyok.”




Nem mindegyik íróról tudom biztosan, hogy miként, miért került a látókörömbe, de Matt esetében viszont igen.
A depresszióról szóló könyve igen felkapott volt tavaly, ellenben én nem szeretek mainstream lenni, meg nem is tudtam, hogy mennyire szólhat ez a mű bárkinek.

Tehát Matt neve egészen idén nyárig talonban volt nálam, amikor a twitteren megláttam tőle egy kiírást. A testkép zavarokkal foglalkozott, főleg azt veti rendszeresen és nagyon helyesen a bulvárlapok szemére, hogy sipákolnak azon, hogy betegek a kamaszok, túl sok az anorexiás, de csak XS méretű modelleket tesznek címlapra, már amikor épp nem photoshoppolnak.

A fent bemutatott I am the beach című poszt volt az, ami megtörte nálam a jeget. Már nem tudom, hogy melyik twitteres ismerősömnek köszönhetem az élményt, de elolvastam ezt az oldalt, és instant szerelembe estem Matt-tel.

https://twitter.com/matthaig1/status/1010480954194964481


Az angolul kevésbé tudóknak mesélem, Matt itt a strand nevében írt, hogy a strand már ezer és ezer éve ott van a helyén, a tenger, tó, bármely víz partján.
A közhiedelemmel ellentétben, nem muszáj strand alakra (beach body) gyúrni, mert a strandnak jó az ember úgy, ahogy van. Soványan, kövéren, fehéren, vörösre égetten, bármilyen testalkattal, hajszínnel, tetkóval, a nélkül.

A strand téged vár, nem a tökéletest.




Szerintem ez a gondolat, ötlet alapvető változásokra ösztökli az embert, és nekem végtelenül szimpatikus volt. Végre valaki, aki biztosan két lábon áll, nem szállt el a sikertől, nem próbál uborkafára kapaszkodni, küzd a kinézetmániákus világunkban a természetes, natur dolgokért.
Hát persze, hogy kíváncsi lettem az előző felnőttkönyvére, mégpedig eredetiben, angolul, - aztán a fordítást is imádtam.

 És igen, azt is meg kell mondanom, mert hozzátartozik a teljes képhez: habár nem voltam depressziós nyáron, de megérintett a szele. Matt könyve volt ez egyik segítség, amivel küzdöttem a sötét gondolatok ellen.





A fülszövegben már szerepel, ez a kötet a depresszióról szól általánosságban, de főként a szerző szemszögéből. Ha nagyon pontosan akarom jellemezni a művet, akkor azt kell írnom, hogy ez egy intim és intenzív könyv, érzelmes és nem mindig derülátó.

Sőt, nem kecsegtet semmi jóval, az igazságot írja le, hogy bizony a depi, mint mentális betegség hajlamos elkísérni a szenvedő alanyát annak élete végéig. Számtalan pillanatban fenn állhat a veszély, hogy visszatér a Churchill által fekete kutyának nevezett probléma, mert vannak élethelyzetek, amik előidézhetik. Például a stressz, veszekedések, idegesség, időjárás, közösségi média, hírek, de akár ételek is fokozhatják a depire való hajlamot.

És hogy mi segít?
A mozgás, legyen az séta, futás, jóga, meditáció, úszás, egészséges étrend, napfény, olvasás, barátok, háziállatok, úgy általában a lelassulás. Valamint segít, ha beszélünk, írunk a problémáról, persze nem mindegy, hogy kihez fordulunk a gonddal.




Nekem sok-sok gondolat nagyon tetszett a könyvben, párat le is fotóztam ide nektek, de én is egyetértek azzal, hogy az egyik legnagyobb gond a betegségre való legyintés, vagy stigmatizálás.
Ez egy komoly probléma, pláne akkor tud súlyos baj lenni, ha kapcsolódik hozzá még a magányosság érzete is. Olyankor borulhat a bili, hogy a depressziós eljut az öngyilkosságig :((

Ez az előző kép is pont erről a legutolsó utáni pillanatról vall, Matt is állt már egy szikla szélén, tizenkilenc éve és azt fontolgatta, hogy véget vett mindennek. Három ember szeretete tartotta életben.

Mások, mikor megkérdezte a követőit twitteren, különböző okokat írtak, hogy miért érdemes életben maradni: a családot, barátokat, ismerősöket, kisállatokat legtöbben.
Volt egyvalaki, aki azt írta, hogy az ő öngyilkossága esetleg mást sodorhat depresszióba, és azt biztosan nem akarja.




Kinek ajánlanám ezt a könyvet?

Természetesen azoknak, akiknek a fekete kutyához már volt szerencsétlenségük.
De ugyanígy a depressziósok családtagjainak, rengeteget lehet tanulni a betegségről, mert számos leírása roppant kifejező, így könnyebb azonosulni a beteggel.
És szívesen ajánlom emberekkel foglalkozóknak, szociális munkásoknak, pedagógusoknak.

A poszt végére pedig ideteszem a legkedvesebb gondolatomat, amire emlékezni fogok én is:
a depi olyan mint egy felhő, ez ember pedig az ég.
A felhő nem létezhet ég nélkül, de az ég létezhet felhő nélkül. 





Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy nálam ez lesz 2018 legjobb ismeretterjesztő könyve :)
Twitteres brancstól pedig nyilvánosan kérek elnézést, amiért szinte Matt minden posztját újraosztom. 


Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!