Kleinheincz Csilla: Ólomerdő (Mini-könyvklub 3.)

Tartalom:

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.
Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság. 
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.
A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…
Bár mese lenne!

Értékelés:

Márciusban az Ólomerdőt olvastuk együtt a Mini-könyvklub fantasy fordulójában, és nyilvánosan is elnézést kérek a többiektől, amiért én ennyire későn, utolsónak végeztem a regénnyel, illetve írok hozzá blogbejegyzést. Az ok pedig szimplán az, hogy nagyon-nagyon szenvedtem az első ötven oldallal, kis híján két hétig tartott, mire elolvastam a 360 oldal hosszú regényt.
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a történet rossz, gyorsan megírom, nem, ez egy JÓ könyv, príma kis fantasy, abból is a high-fantasy díszpéldánya. Gyönyörű nyelvezete, stílusa van, de ezt előtte is sejtettem Csilláról, fordítóként már dicsértem munkáját, Valente Tündérföldjét nagyon szerettem.
Ami bajom van, az velem van, hogy egyszerűen most olyan az életem, hogy kívülre élek, 3d-és dolgok, a kézzelfogható valóság sokkal izgalmasabbnak tűnik, mint az elképzelt világ.

Meg, amíg megírtam a kérdéseimet Csillának (kösz a lehetőséget itt is!), addigra esett le, hogy az a legnagyobb bajom, hogy kevés szereplővel tudtam azonosulni. Nyilván István, az Apa nagyon tetszett, imádtam Firenét is, az elvarázsolt hollólányt, de nagyon szerettem, kifejezetten eredeti ötletnek tartom Firtos-Tartód manót :)
Viszont a többiek... Hű, nekem Emese túl young adult, bár szerencsére annyira nem, mint a Hó mint hamu hősnője. Miután elkezd varázsolni, elfogadja önmagát, szerintem onnantól szerethető karakter.
Lóna és Rabonbán is, meg az Özvegy is, és valahogy az egész Tündérvilág viszont pont olyan hideg, karcos, mint az erdők, ólomból, ezüstből, fémből. Az a legfőbb problémájuk, de talán a varázslataik forrása is, erre nem tudtam rájönni, hogy nem képesek érdek nélkül szeretni; odaadni, viszonzás nélkül; elfogadni, hála nélkül. Valahogy olyanok mindannyiak, akik varázserővel bírnak a történetben, mintha állandóan harcra, párbajra készek lennének, mintha mindig felül kellene kerekedniük a másik felett...

Apróságok, amik tetszettek:

• mikor Firene holló volt, és úgy gondolkodott, az ő szemén át láttuk a dolgokat
• a váltott szemszöget
• az Őrfákat, nagyon nagy ötlet!
• Azt nagyon szerettem volna, ha kiderül, hogy Adél is, Emese nagynénje tud valami varázslatot, és a gyertya majdhogynem jó volt erre :)
• hogy bele került egy kicsi a magyar népmesékből is, gondolok itt a táltos-parázs varázslatra, vagy a hétköznapi tárgyakra, amikből a gonosz boszorkányt megállító erdő nő ki :D 
• Fitrod-Tartód kapcsolata a széllel
• Rabonbán átka
  

Ami nem tetszett:

- Lóna, kifejezetten idegesített

- az a csók :/ el lettem volna nélküle

- az epilógus túl hosszúra van nyújtva ahhoz képest, hogy már van egy folytatás, és lesz még egy rész.

Csillagozás:
4/5 csillag, a folytatást, ha kijön a harmadik rész majd elolvasom egybe, az elsővel újrakoronázva
 :)

A többiek véleményét itt lehet elolvasni: http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/olomerdo.html