Steiner Kristóf: Lélekbonbon

"Mi volna, ha minden évben egyetlen napra fölvennénk egy pólót, amelyre reggel felírjuk a titkunkat? Hatalmas, színes, ragyogó, harsogó felirattal hirdetnénk ki azt, ami miatt a leginkább félünk az emberek ítélkező tekintetétől. Feltüntetnénk magunkon: „Igen, én ez vagyok, és az év háromszázhatvannégy napján szenvedek attól, hogy nem fogadtok el.” Mindannyian láthatnánk egymás gyöngéit, és felismerve, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, az előítéleteket, a rosszindulatú pletykálást és az egymásról és önmagunkról gyártott hazugságokat felcserélné az együttérzés."

Fülszöveg:

Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, álláspont, vagy szokatlan párbeszéd között. 

A „buddhista családban nevelkedett, Izraelben élő vegán, meleg kabbalista celebritás” a ráaggatott címkéket olykor leszaggatva vagy azokra önironikusan ráerősítve hol viccesen profán, hol szándékosan gejl, hol meglepően mély, és ezúttal édesen kesernyés „lélekbonbonokkal” kínálja meg azokat az olvasókat, akik a szerzővel együtt hisznek benne: miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.

Szerintem:
Vigyázat!
Cselekményleírást tartalmazó szöveg!!!

Harmadszori olvasás, úgy álltam neki, hogy most igyekszem a formára, Kristóf írásmódszerére figyelni, aztán persze elvittek a szavak :) Sebaj, legközelebb.

Szerintem ez a bonbonos leírás megtévesztő kicsit, mert könnyedséget sugall. Holott tényleg nehezen indul be a könyv, amit persze szívesen olvas a kíváncsi embertárs, hiszen vélhetően lesz benne szó Kristóf magánéletéről, és szexszel sok mindent el lehet adni. Meg aztán van az örökös irigykedés is, hogy lássuk, mitől különb a másik, mitől lett ő sikeres, mi meg a közönsége. 

Szóval ez a novelláskötet azt ígéri a leírásban, hogy egyedi terméket ad, de nem. MÉG nem, mint ahogy azt Kristóf is érzi, tudja, leírja, nincs még kész. Eddig én bonbonok helyett mindig muffinoknak néztem ezeket az írásokat, némelyiket színes cukormáz borítja, némelyiket nehéz töltelék. 

De most túl sok-sok olvasáson, mindenféle stílusban, inkább olyan élmény volt ez a könyv, mintha ülnénk együtt egy köteg fénykép mellett és azokat kommentálná Kris. Kicsit bemutatja az életét, kicsit tanít, kicsit énekel veled, és persze beszél, mesél. 

Van olyan mese, amelyik szívbemarkoló, édes, szórakoztató, elgondolkoztató, kacagtató. És persze van olyan, ami nem ér el az olvasóhoz, a másfajta tapasztalatok miatt, az életfelfogás különbözősége miatt, vagy csak azért, mert azt inkább magának írta a szerző.

Megvan itthon a Hajónapló is, majd azt is újraolvasom jövőre, és szerepel a kívánságlistámon a Gangesz is. Követem őt elég sok helyen, rácsodálkozva életére, elhivatottságára, nem irigyelve tőle a tudatot, hogy hiába minden munka, ima, energia, NEM fogja tudni megváltani kis hazánkat sem, hát még a világot. Viszont azt is értem, hogy mi a belső késztetés, ami hajtja előre, mert bizony bizony elég sok mindenben egyet értük, érzünk. 

Csak egyben nem, hiába veszem majd kézbe a beígért receptkönyvet, nem leszek vega. De itt leszek és várom, hogy beérjen az író, és megossza az első regényét velünk. 

Addig is köszönöm a világbékés írást, mert garantált röhögőgörcsöt okoz mindig :)

4/5 csillag, eredeti molyos értékelés ITT található.

Kristóf FB oldala, ahonnan a kép is származik:
https://www.facebook.com/steinerkristofoldala/