Vasárnapi Próféta 22.: Szeged

A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.

Nos, hát bizony Isten fogalmam sem volt arról, mikor márciusban felmondtam, hogy ennyire elfoglalt leszek a nyáron, de aki a twitteren is követ, az tudja, hogy három hétig nemcsak főállású, hanem egyedülálló anya is voltam; G vidéken teljesített szolgálatot.
Kicsit összezsúfolódott a tanévünk vége is, többször vittem a nagyobb gyerkőcöket fogorvoshoz, fogszabályozásra; volt ballagás a családban, előtte két napig sütisütő projekt; erre még ráment pluszba a börze, a Könyvhét és egy szívemnek nagyon kedves barátnőm látogatása nálunk.
(25 éve itt lakom a reptér szomszédságában, de csak múlt héten jártam ott először :D)


Mindeközben persze nem állt meg itt a blogon az élet, habár éppen a hétfői kortárs versekből kifogytam, recenziós könyvem van még kettő: Széchenyi Ágnestől a Pályaképek , illetve Derek Landrytól Az ősök jogara, amit Fanni már el is olvasott és nagyon szeretett.
Holnap könyvtárba készülök, meghosszabbítom a Vadont, mert csak tegnap kezdtem el olvasni, és mivel bezár a kisebb könyvszentély három hétre, kicsit garázdálkodni fogok a friss, általában kéthetes olvasási határidős újdonságok között. Kihasználom a lehetőséget, hogy hosszabb időre birtokolhatok pár (reményem szerint jó pár) kötetet :) ahogy ismerem magam, kihozom a max keretet, nyolcat...




No, de hogy visszatérjek a címhez: Szegeden jártunk, sajnos csak három napot, pedig ennél jóval többet érdemes rászánni erre a gyönyörű városkára. Itt van pár kép mutatóban, a belvárosból, ahová gyalog át tudtunk sétálni a hotelből a Belvárosi hídon át. 







A dómot szerintem méterenként lefotóztam, annyit nem mellékelek, viszont jó szívvel ajánlom én is a Levendula cukrászdát, amit Tekla javasolt nekem twitteren. Klassz volt a levendula fagylaltban, a mentás-citromos, a mentás-epres de még izgalmasabb ízű volt az egri bikavéres! Az aztán ütős volt :)



További fotókat az instára és a tumblr-ra tettem fel, nyugodtan lessétek meg.

Szegednek meg üzenem: két év múlva megyünk vissza, több napra, mert a belváros felfedezésére legalább két nap kell!
:)

Megjegyzések