2016. május 30., hétfő

A hét verse: Zilaji Krisztina - Depresszió




Depresszió

Anya lettem, szobámban illatozó virág,
Mégis hirtelen bezárult, zord lett a világ!
Hangulatom borongós, gyermekem sírós,
Ó ha ezt mondta volna a Delphoi jós!!!

Úgy éreztem, lelkem őrülten fáj,
Ellenem fordult az egész világ.
Az életkedvem elbújt, megszökött,
Semmiben nem találtam igazi örömöt.

Azért van, amiért jó a depresszió,
Legalább olvad rólam a fölös kiló. 
Életem és létem céltalannak tűnik,
Könnyem ok nélkül is egyre csak hullik.

Mégis meghallgattatik a sűrű fohász.
S feltűnik egy kedves lélekgyógyász.
Ki megláttatja velem a napfényt,
Csillogni újra életem hullámzó tengerén.

Egyre több időt tölt bennem a fény,
Felsejlik bennem egy halvány remény.
Mosolyog gyermekeim csillogó szeme,
Esténként felcsendülhet végre az esti mese.

Nem rég még nem leltem a lelki békém,
Pedig csak hiányzott a sikerélmény.
Életem nem éltem és élem többé hiába.
Ismét mosolygok erre az édes-bús világra.

Elillan szépen a búskomor hangulat,
Keresem újra értelmét sorsomnak.
Napsugár melegít, lágy szellő simogat,
Meglelem talán önnön magamat.


Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése