Még mindig bookhaul jegyében telnek napjaink, pedig esküszöm, hogy nem mi vagyunk hibásak a dologban :P
Egészen egyszerűen csütörtökön, mikor lejártak a kéthetes könyveim, visszavittük Fannival az olvasmányainkat, és Anikó, a Péceli úti könyvtáros megemlítette, hogy másnap új adag használt könyvtári könyvek kerülnek majd az eladásra szánt polcra. Bele is tekinthettünk a készletet rejtő szekrénybe ... szerintem ez lett a vesztünk :))
Pénteken aztán Fannira rá kellett beszélnem, hogy megint biciklire üljön és tekerjünk egyet, de hát könyörgöm, mikor máskor tudna Meg Cabot könyveket venni száz (igen, 100) forint per darabáron?? Körülbelül soha. A veszekedésemet azzal fejeztem be, hogy nekem mindegy, én postára biztosan elmegyek, viszont ő bánni fogja a lustaságát.
Azóta se tudom, hogy melyik érvem hatott, bár volt egy nem várt akadályunk is, egy használt könyveket értékesítő kereskedő, aki szintén lelkesen válogatott - nála mi még mindig jobbak vagyunk, 210 kilónyi könyvet vásárolt fel az úriember. Akit egyébként nagyon szerettünk, mert az első ijedelem után kiderült, hogy neki nem kellettek a Cabot könyvek, és meg is mondta, hogy melyik szekrénybe tette vissza őket.
És még el is fértek egy polcra :)
Szóval Fanni ezekkel gazdagodott:
- Alexa Hennig von Lange: Micsoda mázlista vagyok!
- Christine Nöstlinger: Suzi már csak ilyen
- Daniel Wallace: Mr. Sebastian és a Fekete Mágus
- Fiona Dunbar: Lulu és a kívánságsüti
- Fiona Dunbar: Lulu és az igazságsüti
- Jacqueline Wilson: Micsoda anya!
- Jessie Blair: Lina és az ördög medalionja
- Marcello D'Orta: Én, reméljük, megúszom
- Meg Cabot: A legsötétebb óra
- Meg Cabot: Egy kis túlsúly nem a világ vége
- Meg Cabot: Hogyan legyünk népszerűek?
- Meg Cabot: Jinx
- Meg Cabot: Misztikus szerelem
- Meg Cabot: Karambol
- Meg Cabot: Mondd meg a Vörösnek!
- Meg Cabot: Tinibálvány
- Meg Cabot: Valódi és képzelt hercegnők
- Meg Cabot: Virradat
- Patricia Schröder: VarázsBagázs – Banya-bonyodalom
- Patricia Schröder: VarázsBagázs – Bűbájboszik
- Patricia Schröder: VarázsBagázs – Szerepcsere
- Thomas Brezina: A baj nem jár egyedül
- Thomas Brezina: A különös új lány
- Thomas Brezina: Amadeus, az ufo
- Thomas Brezina: Őrület! Sztár lettem!
- Thomas Brezina: Te vagy a kedvenc ellenfelem
- Vernon L. Brenner: Micimackó kertje
- Melissa de la Cruz: Beach Girl 3.
... amire a válasz persze de, igen, viszont sikerült hihetetlen önmérsékletet tanúsítanom.
Az én választásaim négy Wodehouse regényre estek, a két Janikovszky Éva könyvnek nem kissé örvendeztem - JÉ 100 forintért! isteni vásár, de a Sütő András és a nem közlékeny Moby Dick is akkora fogás, mint amekkora emlős volt az utóbbi ;)
Nálam persze még mindig nincs könyvespolc fotó, mert odáig, mármint a könyvek átrendezéséig még nem jutottam el, ezek a legutolsó szerzemények meg újabb tornyot (a negyediket) képezték a hálóban.
Mit mondhatnék mentségül? Csakis ezt: MUSZÁJ volt :D
(nálam is halványlila minden - akkora tartogatom a könyveimet, ha lesz időm.)
Kép forrása:
TOM GAULD.
Ui:
olvastam Zsófi, igen a mágusos könyvet én választottam, azzal a szándékkal, hogy elolvasom, és majd be is számolok róla! :) de biztosan lesz vélemény a Micimackó továbbírásról, a két Janikovszky regényről és a Sütő András kötetről is.
TOM GAULD.
Ui:
olvastam Zsófi, igen a mágusos könyvet én választottam, azzal a szándékkal, hogy elolvasom, és majd be is számolok róla! :) de biztosan lesz vélemény a Micimackó továbbírásról, a két Janikovszky regényről és a Sütő András kötetről is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!