Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Fülszöveg:

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. 

A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. 

Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/grecso-krisztian-jelmezbal

A véleményem:

Kezdjük rögtön azzal, hogy szerintem a fülszöveg ismét a reklámszövegek tipikus esete, nevezetesen felettébb sokat ígér, oszt semmit sem tart be abból.
Inkább úgy kell elképzelni ezt a novellafüzért, mint egy nagyon-nagyon érdekfeszítő, izgalmas és rejtélyes tévésorozatot. Minden rész, minden történet különálló, zárt egység, de a szereplőket a helyszín összefűzi, akár a múltjukat, jelenüket, vagy jövőjüket jelenti is a Sáraság.
Mivel az összes sztori más, az olvasó kedélyállapota is hullámzik, néhol egészen magasra szökik, van cinkos összekacsintás az adott novella főszereplőjével, de van, hogy már-már könnyekig meghatódik az ember. Vagy csak én, Kiss Anna történeténél.

A stílus nagyon összeszedett, szép jelzőkkel, hasonlatokkal dolgozik Grecsó Krisztián, illik a nyelvezet mind az egyes részekhez, mind az összképhez. Ahogy Gabo már megírta az értékelésében, valami hihetetlenül népies, falusias, tanyasias is van a kötetben. Nem kell ahhoz retró nyelvezet, régies beszédstílus, hogy felidéződjön a nagybetűs Vidék hangulata, elég egy-egy mondat, amit elgondolnak a különböző karakterek.
A legjobban ebből a szempontból az első novella tetszett, hiába menekültek el a szereplők a Sáraságból, örökké azt keresi az orruk, szemük, fülük, ami az Anyaföldhöz köti őket; tudat alatt mind vidékiek maradtak, akár húsz évnyi városban lakás után is. És még érdekesebb, hogy ez érződik, látszódik rajtuk, stigmaként hordozzák magukban, magukon a visszafelé, múltba vágyódást, öntudatlanul.
Persze rengeteg evés-ívás is van a műben, szinte „szaglik” a könyv, jóféle szalonnától, hagymától :)

Mint már írtam elsőként Kiss Anna története nyűgözött le, mind maguk a benne szereplő karakterek, mind maga a rejtély nagyon izgalmas história.
Bocsánat, de direkt nem fogom elspoilerezni a lényeget, csak annyit írok, hogy ebben a novellában az alapötleten kívül kiemelten jó volt, mikor Anna sok-sok évnyi panelben bezártság után először utcára lépett. Sőt, egészében véve, az ő karaktere, mind a lányságában, mind öregasszonyként nagyon közel állt a szívemhez.
A két másik női szereplő, akin keresztül jó volt nézni a világot, az Darida Éva és Szél Juli. A két hölgy testvérpár, teljesen más habitusúak, más életúttal, de ugyanúgy lángol bennük a tűz, még negyven felett is. Érdekfeszítő volt olvasni életük újrakezdéséről, és nagyon kíváncsi lennék, vajon Grecsó Krisztián honnan érzi át ennyire, hogy milyen élmény lehet ez női szemmel, mert lézerpontosnak láttam a lefestett képet.

A Csizmák című írás, amiben Juli válás után újra hódító dívává avanzsál, annyira plasztikus, vibrálóan képi írás, hogy szinte filmként peregnek le a mondatok az olvasó lelki szeme előtt.
Éva története meg hihetetlenül szórakoztató csattanóval ér végét, hangosan felkacagtam rajta.
Még két novellát fogok megemlíteni, a Barbárok női alakjait, a két sógornőt, Editet és Esztert; illetve A borravaló felének két öregasszonyát, Ildikót és Mártát.
Kedves Író úr jól látta, ennyire kegyetlenek tudunk mi lenni nők egymáshoz. :)

Összességében ismét csillagos ötös, bár azt kell mondanom, hogy Grecsó Krisztián stílusához nem árt előzőleg edződni. Ezt a könyvet nem lehet egy ültő helyben elolvasni, extrémen tömény, érzelmileg és szellemileg is felkavaró élmény tud lenni.
Szokás szerint sznob leszek, és nem feltétlenül a tizennyolc karikás szexjelenet, vagy a rengeteg vér és erőszak miatt fogom az mondani, hogy felnőtteknek ajánlom a kötetet, hanem azért, mert itt a befogadáshoz, a karakterek átérzéséhez kell élettapasztalat.
És végül egy jó tanács: senkit se riasszon el az, hogy első olvasásra nem jön át minden történet, minden élmény. Picit olvasás közben, és ahogy olvastam a véleményeket a molyon, utólag is elveszettnek érezheti magát az olvasó, de nem az ő készülékében van a hiba, hanem a mű ennyire végtelenül részletgazdag, összetett.

Én úgy gondolom, hogy ez a Jelmezbál egy legalább 1500 darabos kirakós, és még a kép összerakása után is rácsodálkozhatunk csak, hogy mi miként állt össze.
Újraolvasós, többször is, 5/5 csillag, nagybetűs Élmény volt, lesz.
Köszöntem.