{Vigyázz! Kész! Posztolj!}: Ha ezután csak 5 blogot olvashatnék...

Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését.






A mostani VKP témát picit később kaptuk meg, mint szoktuk, én már pánikoltam is, hogy valamit elszúrtam az új tagnyilvántartóval, és ezért maradtam ki.
De szerencsére csak az élet szólt közbe Szilvinek, azonban nekem kedvezőbb a helyzet, mert volt időm tegnapról mára elmerengeni azon, hogy miként tudjam felsorolni az összes blogot, amit olvasok és szeretek.
Nos, kitaláltam, két listát fogok hozni, egy könyves Top 5 kedvencet, és egy nem könyveset :)




http://socialmedia.biz/tag/blogger-engagement/

Öt kedvenc nem könyves blogom:


1., urban-eve

Via blogja olyan, mint egy kincsesláda, ha én magyar blogra gondolok, JÓ blogra, összetettre, amelyikből tanulni, fejlődni, inspirálódni lehet, akkor mindig az övé az első, ami eszembe jut. Vallomás: nem olvasok régen blogokat, nagyjából úgy két éve, de tőle rengeteg apró tippet elcsórtam már, legyen az az öt perces fürdőtisztítás, a mosogató sikálás felemelő gyakorlata, fészbúk tippek, blogolási trükkök - nála olvastam először arról, hogy van ilyen, blogolási napló; vagy akár azt, hogy a nyelvtanulás az egy hobbitevékenység. 
Ha nem ismered az oldalát, akkor kattints rá mindenképpen, biztosan találsz rajta a számtalan témából olyat, ami megérint téged!



2., Kincsesfüzet

Timi blogján rendszeresen fangirlködök egy sort, akkor is, ha sokat ír, pláne kreatív írással kapcsolatban, vagy mostanában, ha éppen nem annyit. Rengeteg blogolás és írástechnikai trükköt lehet nála olvasni, és mivel ő is moly, jó kis értékeléseket és rajzos pinneket, insta fotókat szokott megosztani a blogján.



3., Pillecukor blog

És nem nyert, Szilvi nem azért került ide, mert ő a VKP kitalálója, hanem azért, mert 2014-ben, mikor én megint a blogoláson kezdtem el törni a buksimat, az ő blogja volt első találatra ahol nagyon okos kis blogger tutoriálokat találtam; és Szilvi olyan befutott bloggerinának tűnt, aki ettől még nem szállt el magától, elérhető közelségű EMBER maradt.
Az az emberke, akivel együtt lehet egy új bögre fotóján örömködni ;)



4., Pennát a kézbe [igenis írok, ha írni akarok]

Őszintén remélem, hogy más írogató egyének is találkoztak már Szatti blogjával, a Merengős original írók között jó hírneve van blogjának. A számos írástechnikai, tömérdek blogolási okosság mellett én már nagyon várom, hogy nyár végén közkinccsé tegye az olvasónapló e-könyvecskéjét.


5., Vigyázat csalok! - duplán is...
Két link jön: On Sai blogja és Böszörményi Gyula író karcai, amiket a készülő Rudnay gyilkosságok befejező részről írogat, afféle online munkanaplót.
Remélem, egyiket sem kell különösképpen magyaráznom, hogy miért kerültek ide :)
A dupla csalás meg annak tudható be, hogy mégis könyvhöz kapcsolódó linkekről van szó.



http://positivedoodles.tumblr.com/post/133724328682/image-description-drawing-of-a-green-turtle-with


Kedvenc Könyves blogjaim, akik posztjait igyekszem mindig elolvasni:


Gabo olvas  ♥


Hasonló életkorunk és kicsit egymáshoz közelítő ízlésvilágunk van; számomra ha van mérce, akkor Gabo szolid stílusa mindenképpen ez könyves blogger téren.
Nagyon tetszik, hogy viszonylag független - értsd úgy, hogy öntörvényű, mint minden pasi ;) -  de abszolút önazonos, amit csinál. Ez utóbbi az élet minden területén egyre fontosabb szempont a szememben.



Könyvutca (Bea&Zsófi) ♥


Rájuk "haragszom", mert lestoppolták az amúgy kuriózum, anya-lánya könyves blog ötletet, ráadásul még jól is csinálják - humorral, sok-sok törődéssel, szeretettel :)
Imádnivalóak mindketten, pláne érdekfeszítő barkochba, hogy az éppen aktuális molyon olvasott könyveket ki olvassa kettőjük közül, de még inkább az a helyzet, mikor közös olvasmányról van szó, és kinek-mi a véleménye. 



♥  Hagyjatok! Olvasok! (Anitiger)  ♥


Anita blogja szerintem nemcsak látványos - annyi illusztrációt, borítót mellékelt egy-egy olvasmányhoz, hogy az a rengeteg kutatómunka, amivel létrehoz egy bejegyzést már magában ódákat érdemelne ki; de ezen felül nagyon élvezetes az egységes stílus, amit kitalált magának, amitől az értékelései, ajánlói anitigeresek :)


Lapról - lapra (Jeffi)  ♥


Bemutatkozásként szerepel, hogy Jeffi könyvtáros, így nem meglepő, hogy teljes körű elemzést olvashatunk egy-egy értékelésében, külön a belbecsről, külcsínről, stílusról-nyelvezetről, karakterekről, történetről :) Külön kiemelném a Várólista vasárnap címkéjét, sajnos már szemezgettem ezekről a polcairól én is.



Olvasónapló (Lobo) ♥


Kendőzetlen egyenes stílus, humorba és határozottságba csomagolva; remélem nem haragszik meg rám az első magyar könyves blogger, ha leírom, hogy miért szeretem. Hát ezért, néha nagyon-nagyon jól esik, ha nincs mellédumálás, felesleges körök, csak a magabiztos és összeszedett, karakán vélemény :)

A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el.


Megjegyzések

  1. Kedves Mariann! Gyanútlanul olvasgatom a bejegyzésedet, és egyszer csak szembetalálkozom a Könyvutca bloggal. :) Nagyon megtisztelő, hogy bekerültünk ebbe a listába, köszönjük szépen, és nagyon örülünk, hogy ilyen kedvesen írtál rólunk. Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy meglepetést tudtam szerezni ;)

      Törlés
    2. HASONLÓAN ÉN IS... köszönöm a figyelmet és megtisztelő érdeklődésed. Szivesen olvasom a Te bejegyzéseid én is, ahogy a Könyvutca is a kedvenceim közé tartozik.
      Megköszönve igyekszem a továbbiakban is megszolgálni a bizalmat. Nagyon örültem, hogy a múlthavi Merítésbe is bekerültek a javaslatomra. Sok ügyes és lelkes fiatal blogger van szerencsére. Jó olvasás és örömet a bejegyzésekhez. mindenkinek! :)

      Törlés
  2. Nini, mit látok :) Nagyon szépen köszönöm, hogy szerepelhetek a listán :) Nagyon meglepett, hiszen mostanában eléggé inaktív vagyok, nagyon jól esett, amit írtál ;) <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!