A hét verse: Varró Dániel - Urbánus költő a virágoskertben



Varró Dániel: Urbánus költő a virágoskertben 
     – virágének –

Jártamban-keltemben szétnézek kertemben, 
    eltekintek balra, 
s lám, egy mittudomén milyen nevű növény 
    kúszik ott a falra.

Itt, ahol épp állok, dús hogyishívjákok 
    díszítik a kertet, 
ott illatos izé és szép nemtudommi 
    nyílnak egymás mellett.

Mind a kertben nőnek, gyanítanám őket 
    kerti virágoknak, 
bár hát azok nőni, azt írta Petőfi, 
    hogy a völgyben szoktak.

Ez szerintem csalán, nem biztos, de talán, 
    majd megkérdem Zsófit, 
pár lépéssel odább egy kis fehér virág, 
    úgynevezett hó-nyit.

Kis madárka szól a fogalmam sincs róla 
    milyen fának ágán, 
mit egy szellő himbál fenn a trambulinnál 
    (nem is vettük drágán),

nem tudom a nevét, bülbül tán vagy veréb, 
    biztos, hogy nem holló, 
pitypalatty esetleg, vagy ha nem, hát petymeg 
    vagy ahhoz hasonló.

Egymást ordibálja túl a sok madárka, 
    nem mondható el, hogy 
gyönyörűszép trillát hallat, sokkal inkább 
    arrogánsan vernyog.

Mennyivel szebb ének az ember fülének, 
    aki Pesten fenn él, 
a hatos villamos kedves és dallamos 
    csengetése ennél! 

Szép vagy, városi zaj, örök háttérzsivaj, 
    legalább nekem szép. 
Ó, bár még egy este tömegközlekedve 
    pókerezni mennék! 

Zsúfolt buszok, metrók, arcomba tolt tetkók, 
    elveszni egészen 
lökdösődő vállak, redbullszagu társak 
    embertömegében… 

Fauna és flóra… Más daloljon róla! 
Nekem a te káros levegőd kell, város, 
te mérgezz meg engem, húrt te pengetsz bennem, 
te vagy az én kertem, hol port annyit nyeltem 
ott lévén, de mégse, levegőnek nézve, 
    nekem te hiányzol, 
lökve, félretoltan mégis benned voltam 
    otthon igazából.




Vers forrása: innen.
Képek forrása:
https://www.pexels.com/

Megjegyzések