A hét verse: Varró Dániel - Urbánus költő a virágoskertben

Varró Dániel: Urbánus költő a virágoskertben 

     – virágének –

Jártamban-keltemben szétnézek kertemben, 

    eltekintek balra, 

s lám, egy mittudomén milyen nevű növény 

    kúszik ott a falra.

Itt, ahol épp állok, dús hogyishívjákok 

    díszítik a kertet, 

ott illatos izé és szép nemtudommi 

    nyílnak egymás mellett.

Mind a kertben nőnek, gyanítanám őket 

    kerti virágoknak, 

bár hát azok nőni, azt írta Petőfi, 

    hogy a völgyben szoktak.

Ez szerintem csalán, nem biztos, de talán, 

    majd megkérdem Zsófit, 

pár lépéssel odább egy kis fehér virág, 

    úgynevezett hó-nyit.

Kis madárka szól a fogalmam sincs róla 

    milyen fának ágán, 

mit egy szellő himbál fenn a trambulinnál 

    (nem is vettük drágán),

nem tudom a nevét, bülbül tán vagy veréb, 

    biztos, hogy nem holló, 

pitypalatty esetleg, vagy ha nem, hát petymeg 

    vagy ahhoz hasonló.

Egymást ordibálja túl a sok madárka, 

    nem mondható el, hogy 

gyönyörűszép trillát hallat, sokkal inkább 

    arrogánsan vernyog.

Mennyivel szebb ének az ember fülének, 

    aki Pesten fenn él, 

a hatos villamos kedves és dallamos 

    csengetése ennél! 

Szép vagy, városi zaj, örök háttérzsivaj, 

    legalább nekem szép. 

Ó, bár még egy este tömegközlekedve 

    pókerezni mennék! 

Zsúfolt buszok, metrók, arcomba tolt tetkók, 

    elveszni egészen 

lökdösődő vállak, redbullszagu társak 

    embertömegében… 

Fauna és flóra… Más daloljon róla! 

Nekem a te káros levegőd kell, város, 

te mérgezz meg engem, húrt te pengetsz bennem, 

te vagy az én kertem, hol port annyit nyeltem 

ott lévén, de mégse, levegőnek nézve, 

    nekem te hiányzol, 

lökve, félretoltan mégis benned voltam 

    otthon igazából.

Vers forrása: innen.
Képek forrása:
https://www.pexels.com/