Agatha Christie: Gyilkosság ​Mezopotámiában

Fülszöveg, cselekményleírást tartalmaz!

"Elszántam magamat, hogy elmondom… az egészet! Valakinek el kell mondanom, különben beleőrülök… Tudja, mitől félek? HOGY MEG FOGNAK ÖLNI! Kaptam egy levelet… Fredericktől, a HALOTT FÉRJEMTŐL! Azt írta, ha valaha hozzámegyek egy másik férfihoz, MEGÖL! Én mégis hozzámentem Erichez… És két nappal az esküvőnk után kaptam ezt a levelet:Nem engedelmeskedtél. Nem menekülhetsz. Te csak Frederick Bosner felesége lehetsz! Meg kell halnod. Megrémültem… de Eric mellett biztonságban éreztem magam. Aztán megkaptam a második levelet..."

Mini-könyvklubunk ötödik körében krimiket olvasunk, nyilván AC rajongóként lelkesen nyomtam a választás során erre a műre :)

Hercule Poirot 14. megjelenését garantálja a történet, de előbb el kell olvasni majd száz oldal bevezetést. Mivel a fülszöveg ilyen idétlen - innen is gratulálok hozzá! - leírom, hogy körülbelül miről szól a regény.
Mezopotámiában, egy ásatás mellett zajlik a történet, Amy Leatheran nővért Dr. Leidner, a svéd archeológus kísérőnek veszi a felesége, Louise Leidner mellé, aki idegességtől szenved, és titokzatos fenyegető névtelen leveleket kap. Mégis a nővér jelenléte sem akadályozza meg Louise halálát, mely után Poirot kezd el nyomozni, az ásatáson dolgozók közül előkerítve a tettest.

A történet végig a nővér szemszögéből íródott, afféle kívülálló eseménybeszámolóként, és szerintem üdítően hat ez a szerkezeti újítás AC nénitől, holott sok olvasónak pont ezért nem tetszik a mű. Én azt hittem, hogy már legalább háromszor olvastam már a molyos tagságom óta  is, de ez még csak a másodszori újrázás volt.
2014-es értékelésemet nagyjából megfelelőnek érzem ma is:

"Kap egy fél csillag levonást, mert a nővér hihetetlenül befolyásolható a foglalkozásához képest; sokkal több emberismeretet feltételeznék valakiről, aki az átlagosnál jobban ismeri az emberek észjárását. Viszont pont ez a könyv erőssége is, a stílus. Egészen emberi, a hallgatózós résznél gyarló is ;) 

Szerintem jó az is, hogy viszonylag kevés Poirot szerepel a könyvben, csak afféle rendezőként. A végjáték szokás szerint nagyszerű, megunhatatlan a színpadiassága."

Kinek ajánlanám?

Lelkes Poirot rajongóknak mindenképp, habár számos apró cselekménybeli fogás ismerős lesz másik AC novellákból.
Azoknak is ajánlanám, akik éppen hogy nem szeretik Poirot stílusát, Hastings regényeiben mindig ő áll a célkeresztben, még ha a barátja szemszögéből is, Amy Leatheran ehhez képest önző, énközpontú, illetve mindenféle mást is észrevesz, a főtárgytól eltérően, a szeme sarkából, és azt is megemlíti.


Borítómustra:

Nem szoktam szóvá tenni, csak ha muszáj, de most nyilvánvalóan az agyamra ment a dolog.
Louise Leidner skandináv szőke, és ehhez képest egy vörösesbarna nő van a regényen...
Kétszer is, mert biztosra mentek az Európánál.

Következő szépséget még mindig az Európa követte el, itt a gyilkos módszerét leplezi le a hatásvadász borító:

De mindig van lejjebb, erre kitűnő példa az 1975-ös első kiadás, aminek az tagadhatatlanul előnye, hogy vannak rajta arabok és az áldozat szőke, de ki az a szakállas pasi, pláne a szobalány akart volna lenni a nővér?!?
Anyám borogass, ez valami rettenet ronda lett...