2016. november 11., péntek

Alan Bennett: A ​királynő olvas



FÜLSZÖVEG:
Az ​​angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra.

Az író finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás, hiszen a canterburyi érsek is a 'Celebek a táncparketten'-t nézi esténként, emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. A kisregény szellemes válasz a „ment-e a könyvek által a világ elébb” örök kérdésére.




"– Az a benyomásom, Fenséges asszonyom, hogy jóllehet az olvasást nem lehet kimondottan elitistának bélyegezni, mégsem a megfelelő üzenetet küldi a nyilvánosság számára. Némileg kirekesztőnek hat. 
– Kirekesztőnek? De hát az emberek többsége tud olvasni! 
– Tudnak, Fenséges asszonyom, de nem vagyok biztos benne, hogy meg is teszik. 
– Ez esetben, Sir Kevin, én példát mutatok nekik!"

Tavaly elbuktam a Könyvmoly párbájt, de idén újra nekikezdtem, és itt most a nagyon tanulós hetemben kifejezetten felüdítő változatosság volt ez a kisregény.
Hogy miért olvastam el eme kis vékonyka könyvecskét? Mert ajánlott irodalom könyvtörténetből, de amúgy is egy anglomán molynak, mint nekem is, annyira vonzó már a fülszöveg, témaválasztás, és mindennek felett a főszereplő kiléte, hogy igazából előbb-vagy utóbb amúgy is a kezembe került volna ez a kisregény.

A történetnek szerintem két nagyon nagy erőssége van, az egyik a hossza és hogy nincs túlbonyolítva szerkezetileg, a másik pedig a rettentően jó angol humor, ami átszövi. Titkon szerintem nincs az az egyén, aki ne lesne be szívesen a Buckingham palotába, hogy mivel is tölti a királyi család a mindennapjait, és ez a regényke erre is választ ad. A főszereplő nyilván a most is trónon ülő Erzsébet királynő, illetve pontosabban neki egy lehetséges alteregója, az elhivatott könyvmoly. Mivel az eredeti novella még 2007-ben készült, a történetbeli királyi személy éppen egy évvel volt fiatalabb a valóságos királynőnél. Persze nem egy év eseményeit találta ki Alan Bennett, hanem értelmezésem szerint három (vagy több?) évet fogalmazott meg mindösszesen 150 oldalnyi hosszban.
Mivel ilyen kis vékonyra sikerült a kötet, kevés a félrebeszélés, kevés a lelkizés, kevés a párbeszéd is, szerkezetileg csak fontosabb történéseket emelt ki a szerző, de ehhez képest némileg meglepően sok karaktert mozgatott. Szinte azonban végig Erzsébet szemszögéből nézzük a dolgokat, aki egy véletlen miatt keveredik egy mozgókönyvtár közelébe, csak udvariasságból kölcsönöz ki egy kötetet, de mivel lelkiismeretes egyén, végigolvassa az egyik volt udvarhölgye művét. Aztán persze, ahogy velünk földi halandókkal is lenni szokott, egyik könyv hozza a másikat, egyik író utal a másikra, és folyton csak növekszik az olvasó várólistája :)

Ami számomra érdekes volt, az a reakció, amivel Bennett szerint az udvar, Erzsébet egész környezete szembesítette őt, nevesítve: a rosszallásuk. Ugyebár egy királynő, de valószínűsítem, hogy minden közszereplő nemcsak nevében a közé, hanem ténylegesen elvárt viselkedésében, életmódjában is, pláne egy olyan család, aki pedig tudvalévőleg az adózók pénzéből él. Mi kisemberek hajlamosak vagyunk lépten-nyomon elszámoltatni ideáljainkat, legyen az politikus, művész, tévésztár, hogy mivel töltik az idejüket, hogy bármikor elérhetően felhelyezhessük őket a kijelölt piedesztálra.
Az azonban a köznépet vajmi kevéssé érdekli, hogy vajon az általa imádott másik emberi lény szereti-e a vele szemben elvárt viselkedést, jól tűri-e a bármikor megforduló rajongást, vagy egyáltalán igényli-e az állandó, túlságosan ragaszkodó figyelmet. Ezért emeltem is ki pont ezt az idézetet, hiszen valójában érthető, hogy a királynő mit nem ért azon, hogy mindenkit meglepi és megbotránkoztatja az elég egyszerű és közönséges hobbija :) Ez bármelyik másik mániákus olvasóval így van, igaz, szenvedünk a környezetünk reagálásától. Igen, olvasni mindenki tud, de vajon megteszik-e?
Még maga Fülöp herceg, a férje is így kérdezz rá:
 "– Minden rendben, öreglány? 
– Hát persze. Csak olvasok. 
– Már megint? – a herceg fejcsóválva indult tovább."




"– Önmagában az olvasással szerintem nincs semmi baj, Felség. 
– Ezt nagy megkönnyebbüléssel hallom. 
– Csak amikor az ember túlzásba viszi. Ott kezdődnek a bajok."

Hát igen, gondolom, hogy ezzel az örök könyvmoly problémával sem mond újat ez a könyvecske, de a humora az nagyon üdítően hat. Rám oly annyira, hogy egy délután alatt kétszer is elolvastam Alan Bennett művét. Nem fogom lespoilerezni, hogy milyen politikai és emberi csatározások kísérik a királynő új hobbiját, pláne nem árulom el, hogy mekkora isteni csattanóval zárul a történet, de arra mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy milyen zseniálisan többrétegű a mű.
Voltak a molyon, akik egyfajta pr cikknek tekintették ezt a kisregényt, nekik szívesen tudnám ajánlani Alberto Mangueltől Az olvasás történetét, ami szintén azt taglalja, hogy még manapság sem olyan elfogadott hobbi az olvasás, de végképpen megbélyegezettséget jelentett a történelem, irodalom és művészettörténet során.
Időszámításunk előtt négyezer évvel vésték le az első ékírásos jeleket, de aztán időszámításunk után valamikor a 12. században vált elfogadottá a néma olvasás. Évezredekig a hangos, közösségi olvasás volt "az olvasás", és lehet, hogy tudat alatt még mindig ez hat a ma emberére is, ha a könyvébe belefeledkező embertársát látja. Nem véletlen a könyv égetése, elpusztítása sem, ez is megjelenik Bennett történetében is, és a reakció, hogy a tudást hordozó mű ellenség, elpusztítandó ellenfél, legyőzendő akadály, csak felidézi például a náci könyvmáglyákat.

Nincs új a nap alatt, ez a történet sem az, de valami olyan bűbájos, eleven, csipkelődő humorral tárja a hasonló élethelyzeteket ismerő könyvmoly elé, hogy szívből tudom ajánlani, mint pár órás kikapcsolódást.
5 csillag volt, megérdemelten került a könyvtár szakos hallgatók ajánlott olvasmányai közzé :)


Végül még egy kedvcsináló (kedvenc) idézet:
"A könyvek vonzereje, gondolta, talán az olvasó személye iránti közömbösségükben rejlik: van valami makacs öntörvényűség az irodalomban. A könyvek fütyülnek rá, hogy ki olvassa őket, vagy hogy olvassák-e őket egyáltalán. Számukra minden olvasó egyenlő… Az irodalom, gondolta, egyfajta nemzetközösség, a könyvek: köztársaság."


2 megjegyzés:

  1. Jövőre .... már évek óta bakancslistás nálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) nagyon helyes könyv, tényleg, és egy délután alatt el lehet olvasni, csak 150 oldal. Kávé vagy még inkább tea mellé ideális társ ;)

      Törlés