2016. augusztus 29., hétfő

A hét verse: Demény Péter - Az ember, ha negyven...



DEMÉNY PÉTER: AZ EMBER, HA NEGYVEN... 
Ad notam Szabó T. Anna és Lackfi János

Az ember, ha negyven, már lépi a táblát,
mindegy, hogy márvány vagy nylon a sakk,
ritkábban tépi már jóval a száját,
és nem lepi meg őt már semmi attak.

Az ember, ha negyven, már éli a semmit,
bár tegnap még minden volt, mit akkor élt,
már nem hiszi el, amit tegnap még elhitt,
és nem dobog szíve már bármi lomért.

Az ember, ha negyven, és szerelmet érez,
egész valója megnyílik neki,
egészen közel kerül ő a véghez,
és kenyerét mindegyik végén eszi.

Az ember, ha negyven, vágyik a sikerre,
de tudja, a siker furcsa ribanc:
dinamit épül mindegyik zsigerbe,
ma még repülsz, holnap már zuhansz.

Az ember, ha negyven, sas és pacsirta,
tigris és jaj, nagyon szelíd őz,
nem nyűgözi le se pezsgő, sem ikra,
és tudja, ki írta miért: grasziőz.

Az ember, ha negyven, mindene a párbaj,
de nagyvonalúan veszíteni tud,
egyre több anyag szomszédol a szájban,
tudja, csukódik, s nyitná a kaput.

Az ember, ha negyven, boldog cigaretta,
mi azért örül, mert messzi a csikk,
de tudja azért, hogy minden pipacsella
elhervad egyszer, és azért virít.

Az ember, ha negyven, szárítja a zápor,
és esővel áztatja mindig a nap,
egyre csak fut a hűvös haláltól,
és ott görnyed már a halál alatt.

***

Forrás:
Litera

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése