2016. augusztus 26., péntek

Darvasi László: Taligás



Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Bécs, ​​1728. Egy Taligás nevű ember járja Európa országútjait, és éppen a Gnómok házához érkezik. Nem lehet tudni, honnan jött, merre tart, csak azt, hogy úton van: szavakkal és könyvekkel kereskedik, szaval és fél. Bécsben Wolzbein titkos tanácsostól rejtélyes küldetést kap: egy süketnémának tűnő fiút kell magával vinnie Szeged feszültségekkel terhes városába. A hosszú úton elkíséri őt Barbara Strozzi, az üvegbe zárt gnóm is. Taligás maga sem tudja küldetése célját. Szegeden régi ismerősök várják őket: egy sánta gyertyaöntő, az ő mindig táncos lánya, valamint Róth, a kiismerhetetlen püspöki titkár, aki nagyszabású tervet igyekszik megvalósítani, miközben a város is készülődik. Vajon láthatja-e még Taligás bécsi szerelmét, Paulinát?
Darvasi László legújabb regénye A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók testvérdarabja. A Taligás krimibe illő nyomozás a szegedi boszorkányperekről, ugyanakkor mágikus realista utazás az emberi lélek kiismerhetetlen tájain. Megrázó és megejtő látomás a szorongásról és a szenvedélyről.


Briliáns, de nehéz út volt - ezt írtam az instás kép alá megjegyzésnek, és egy hét után még mindig tartom, léteztek ennél jóval egyszerűbb, szellemileg kevésbé megterhelő olvasmányaim is idén, de megérte a ráfordított napokat a könyv.
Mert bizony csak lassan bírtam haladni, egyfelől a nyelvezet miatt, másfelől, hogy jobban meg tudjam emészteni a mondanivalót, illetve átlássam a történet hátterét.

A krimi, a nyomozás olyan nagy szavak, ez a regény egy esendő, maga is nyomorék lélek szenvedéseinek leírása egy beteg korról, holott az én kijelentésem is nagyzolás, a mi világunk semmivel sem szebb, mint Taligássé. Aki egy roppant szerethető karakter, bonyolult sorsa is van, nemcsak az epilepsziás rohamai miatt, hanem mert kilóg a sorból, azért is mert érti a költészetet, irodalmat, különböző nyelveket, de azért is mert őt szemelte ki néhány nagyúr, középkori hatalmasság, hogy történetük krónikása legyen.
A hírmondó élete mindig viszontagságos, nehéz, ha jó hírt hoz, tán életben hagyják, de ha rosszat, akkor biztosan rajta töltik ki a nagyurak a bosszúságukat, még akkor is, ha ténylegesen szerencsétlennek semmi köze és befolyása a dolgok alakulásának irányába.

Mert Taligás világának ez az egyik lényege, hogy bábú, a hatalmasok kezében, bár nem egyedül, hanem Szeged város minden lakójával, és a regény csúcspontja, Darvasi látens szándéka annak a politikai megbeszélésnek leírása, elregélése, amin a város vezetői eldöntik, hogy kinek kell majd meghalnia...
Végtelenül cinikus is ez az egész, hogy mennyire saját érdekeken múlik egy-egy emberélet, illetve család sorsa, ugyanakkor teljesen valószerű is, hiszen a huszadik századi történelem már bebizonyította, hiába nem hiszek az összeesküvés elméletekben. Mert hát mi más lenne, semmint modern kori boszorkányper, óriásmáglya a holokauszt?

A stílus egyébként nekem szokatlan volt, már-már barbáran pórias, de nyilván szándékosan ilyen alpári. Mégis minden baszás, fingás mellett meglepően költői is a történet, és nemcsak a beleillesztett versbetétek miatt, hanem Taligás magában hordozza a szex, evés-ivás hétköznapiságát és a szellem nagyságát is. Lehet, hogy pont ettől a kettősségtől epilepsziás? Ki tudja, Darvasin kívül...

Én szívből remélem, hogy rendben visszakapta az ő kis Beatricéjét, Paulinát, aki a másik kedvenc szereplőm lett, egy-két éven belül meg újra végigutazom vele a kálváriáját, mert ha van könyv, ami komplexitásában megérdemli a többszöri figyelmet, hát Taligás biztosan az!

5 csillag, vita nélkül.


Kedvenc idézetem:

"Más beszél helyette. Más mondja azt, amit ő. Én mondom. Én, a Taligás. Bizony az lenne a rendjén való, ha az ember saját maga mondhatja, dadoghatja az ő akármilyen, akármekkora életét. Az ember többnyire képtelen erre. Rosszul forog a nyelve, nem friss az elméje, nem tudja, mi a jó, a rossz, mi a lényegtelen, mi a fontos. Meg nem is akarja tudni talán. Másra bízza a szavait tehát. Ezért hajtanak ki a valóság sarából, a butaságból és a restségből a költők, a csepűrágók, a drámák pedig ezért vérzik össze a színházak színpadát. Hanem akinek eleve nincs meg a lehetősége, hogy magáról állítson jót és rosszat, mint ahogy Barbarának vagy a többi gnómnak?! Ők az élet igazi számkivetettjei. Csudába is."


Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/darvasi-laszlo-taligas
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése