Robert Galbraith (JKR): Gonosz pálya (Cormoran Strike 3.)

Fülszöveg:
Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne. 
Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes. 
Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost…

A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány.

(source)

Figyelem! SPOILERES vélemény következik!!!

Imádom a nagy szavakat, de néha igaznak bizonyul egy-egy fülszöveg. Tényleg szinte letehetetlen volt, vasárnap hajnal egykor csak azért esett ki a kezemből a regény, mert már összeragadtak a szemeim, de hat óra alvás után újra kézbe kaptam ezt a kincset és kénytelen voltam kizárni a családomat a hálóból, hogy el tudjam olvasni az utolsó száz oldalt.
:)

Hogy mi ennyire jó benne?
 A Harry Potter óta tudjuk, hogy JKR nagyon jó ismerője a lelkeknek, és ez a harmadik Strike történet végre igazi lélektani krimi lett. Azon túl, hogy fordulatos, a négy gyanúsított miatt és az elbeszélés sajátossága miatt is több szálon fut, a legjobb krimik színvonalára emelte végre a sorozatot.
Nem mintha eddig nem lehetett volna szeretni a két főszereplőt, a magánnyomozó Cormorant és elbűvölő titkárnőjét, Robint, de minél több háttérinformációt, múltbéli történést képzel hozzá Jo és oszt meg az olvasókkal, annál több rétegű, emberszerűbb lett mindkét karakter.

Ráadásul olyan problémáik voltak, amelyek mindkettőjük életében a regény idejéig tartó hatással voltak, és ahogy elnéztem JKR ügyesen úgy intézte, hogy semelyik gond nem oldódik meg magától, tehát tovább tudja majd bonyolítani velük a történetszálakat.

Mint említettem jót tett a különleges szerkezet is, hogy egyes fejezeteket a gyilkos szemszögéből szemlélhetünk, ráadásul szinte belehelyezkedve a karakterbe, annak minden tettébe, őrületébe.
Talán ebből a szempontból az első rész, a Kakukkszó lógott ki a sorból, ott nagyon hosszadalmas az előkészítés, hasonlít az Átmeneti üresedéshez - és ez most nem dicséretet jelentő összehasonlítás.
A Gonosz pályában in medias res kezdődik a krimi, hiszen így szól az első mondat: Nem sikerült teljesen lesikálnia magáról a lány vérét.

Érdekes, hogy a goodreads-en sokan nem szerették ezt a részt, holott a gyilkos karaktere egy az egyben úgy viselkedik, mint Voldemort, trófeákat gyűjt, embereket bűvöl el, használ fel, és a főszereplővel csatározik évekig, Cormoran hírnevét óhajtja besározni a végletekig. Persze aztán szívesen látná ellenfelét holtan is, de csak kellő mértékű szenvedés után...

 (source)

Egyszer már meséltem, hogy nem feltétlenül szeretem a hullahegyeket egy krimiben, hanem engem inkább az emberi jellemek, karakterek bűvölnek el.
Ebből a szempontból nagyon-nagyon megszerettem két mellékszereplőt is, Robin édesanyját, Lindát, illetve Cormoran fogadott testvérét, Shankert. Ez utóbbi figura hamisítatlan rosszfiú, csak pénzért tesz meg szívességet még Cormorannak is, mégis a Szörnyeteg álarca mögött jóval emberibb szív húzódik meg, mint akár a négy gyanúsítotté, de még a rendőrfelügyelő, Carverré is.

És akkor még nem mondtam Matthew-t, Robin vőlegényét, szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ellene, konkrétan a házasságuk ellen szurkolt, és miután az utolsó tíz fejezetet kétszer is átolvastam, több apró, a jövőre nézve nem túl jóval kecsegtető bunkóságát fedeztem fel amikor hazafelé megálltak a Donington Parknál egy kávéra.
(nem spoilerezem el, tessék az 530. oldalt figyelmesen átolvasni!)

Nem mintha azt szeretném, hogy Cormoran és Robin összejöjjenek, de ennél a kétszínű alaknál többet érdemel a titkárnők gyöngye.
Mindenesetre azt jó tudni, hogy Jo azt írta twitteren, nem tudja még mennyi rész jön, addig írja, amíg jól esik neki.
"The great thing about being Robert is that I don't have to commit to a number! I'll keep going as long as it's fun."https://twitter.com/jk_rowling/status/756768235924643840

5/5 csillag volt, eddig ez a kedvenc részem a sorozatból! :)
De a cím még mindig borzalmas, semmi értelmét se látom, olvasás után se.


Kedvcsináló idézetek:

Az ember szinte bárhol megtalálhatja a szépet, ha hajlandó meglátni, csak a mindennapi csatározások közepette olyan könnyű elfelejteni ezt a teljesen ingyenes luxust.

***

... a szegénységnek is más az íze, ahol minden többe kerül, ahol folyamatosan, fájdalmasan szemmel látható a kérlelhetetlen különbség azok között, akiknek sikerülnek a dolgok, és azok között, akiknek nem. Nem kilométerekben lehet kifejezni a távolságot Elin vaníliaszín oszlopos, Clarence Terrace-on álló háza meg a Whitechapel-beli koszos foglaltház között, ahol Strike anyja meghalt. Végtelen űr tátong közöttük, a születés lottója, a szerencse, a rossz döntések és szerencsés fordulatok választják el őket. Az anyja és Elin – mindketten gyönyörű, intelligens nők, az egyiket mégis lehúzta a drogok, az emberiség szennyének mocsara, a másik meg ott ül a makulátlan ablakában, magasan a Regent's Park fölött.