A hét verse: Erdős Renée - Én, a költő...

Én, a költő, tudod, hogy jó vagyok.

Csak színes, édes álmaimnak élek.

Sohsem bántanak rossz indulatok,

Sohsem zaklatnak szilaj szenvedélyek!

Az én világom a szelíd magány,

Az én örömem megfér egy kis dalban.

S ha bús órák felhője tör reám,

Nem zúgolódom. Csak sírok magamban

Én, az asszony, tudod, hogy nem vagyok

Sem békés, sem szelíd, sem engedelmes.

El nem puhítnak a puha dalok –

S az ölelésed – bármilyen szerelmes –

Rabságba nem hajt. Sohse kellene

Az üdvözítő szent szerelmi járom!

Láncot nem tűrök; bár minden szeme

Gyöngyből való is – széttépem, lerázom.

Én, az ember, a magamé vagyok.

Szabad, világos és tiszta a lelkem.

Sohsem tűnődöm rajta, mi nagyobb:

Asszonyiságom, vagy költő-szerelmem?

Ez vagy amaz fölém sohsem kerül!

Lebírom őket – te magad is láttad.

S hideg mosollyal, büszkén, emberül

Nézek szemébe az egész világnak...


***

Vers és a kép forrása:
https://www.facebook.com/erdos.renee/