2016. augusztus 22., hétfő

A hét verse: Erdős Renée - Én, a költő...



Én, a költő, tudod, hogy jó vagyok.
Csak színes, édes álmaimnak élek.
Sohsem bántanak rossz indulatok,
Sohsem zaklatnak szilaj szenvedélyek!
Az én világom a szelíd magány,
Az én örömem megfér egy kis dalban.
S ha bús órák felhője tör reám,
Nem zúgolódom. Csak sírok magamban


Én, az asszony, tudod, hogy nem vagyok
Sem békés, sem szelíd, sem engedelmes.
El nem puhítnak a puha dalok –
S az ölelésed – bármilyen szerelmes –
Rabságba nem hajt. Sohse kellene
Az üdvözítő szent szerelmi járom!
Láncot nem tűrök; bár minden szeme
Gyöngyből való is – széttépem, lerázom.


Én, az ember, a magamé vagyok.
Szabad, világos és tiszta a lelkem.
Sohsem tűnődöm rajta, mi nagyobb:
Asszonyiságom, vagy költő-szerelmem?
Ez vagy amaz fölém sohsem kerül!
Lebírom őket – te magad is láttad.
S hideg mosollyal, büszkén, emberül
Nézek szemébe az egész világnak...


***
Vers és a kép forrása:
https://www.facebook.com/erdos.renee/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése