Ez volt 2017, ez lesz 2018!


Úgy látszik, hogy tavaly után, én idén se bírok az első nap évet zárni, évet nyitni. Habár a január ötödikéhez képest a másodika már határozottan javulást mutat ;)
2016-hoz képest meglehetősen sok változás történt velem 2017-ben, sőt a blogon is.
A leglátványosabb a designváltás, illetve a névcsere. Ezen felül sikerült megduplázni a látogatók számát, 78 ezer felett jár a számláló, tiszta wow élmény!

Sajnos olvasás terén már nem szárnyaltam ennyire, míg 2016-ban 268 könyvet olvastam, addig 2017-ben (csak) 236-ot, illetve 4-et félbe/abbahagytam, ilyen-olyan okokból.

Amiket még tavaly, vagy előtte kezdtem el olvasni, és továbbviszem 2018-ra:
Harrach Ágnes: Kevés szóval svédül – ezt még 2016.júniusában kezdtem el tanulmányozni… no komment.
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába és Horváth Tibor – Papp István (szerk.): Könyvtárosok kézikönyve 4. –  mindkét könyv az olvasásszociológia vizsgámra kell, ami január 12-én lesz.
Gretchen Rubin: Boldogságterv – ez egy régebbi terv megvalósítása, talán most értem rá agyilag, de mindenesetre lett a molyon egy Mindset growing nevű polcom, és arra olvasom.




Nem tudtam annyit írni, mint amit szerettem volna, 12*12 posztot, azaz 144-et terveztem, ahhoz képest a hattal kevesebb még egész jó arány, csak tanulnom kell elengedni az elérhetetlen célokat.
 Mondhatni ez egész éves problémám volt, nagyon szenvedősen, de képes vagyok még a legkevésbé tetsző könyvet is végigolvasni; ehhez képest a négy félbehagyás már eredmény volt :D

Vicces módon nyáron írtam a legkevesebbet, augusztus volt a mélypont, és még mindig nem hiszem el, hogy december lett a legtermékenyebb.
Annak nagyon örülök, hogy végre kiszenvedtem a könyves linklistát, most már csak frissítenem kell, és nem megfeledkezni róla… amire megint hajlamos vagyok.




Ami pedig lesz 2018-ban: várólista csökkentés újfent, Szabó Magda kihívás folytatódik, valamint már van három ebook a kindle-ön, amikről írnom is kell majd. Ha minden igaz, akkor még két reci érkezik postán, illetve van 12-én meg 23-án vizsgám. Az első a már említett olvasásszociológia, a másik meg alkotmány + gazdasági jog.

Twitteren már megjegyeztem, hogy minél többet olvasok, minél többet blogolok, annál kevésbé szeretem kimondani, kiírni egy könyvről, hogy számomra nem megfelelő olvasmány volt.
Nálam nincs 2017 legrosszabb könyve, mert ami nekem nem talál be, az másnak attól még lehet kedvence :) 

De van egy író, akit nagyon megszerettem, Fredrik Backmann, őt csak dicsérni és ajánlani tudom. Fanni is elolvasta Az ​ember, akit Ovénak hívnak című bombasikerét, mindketten lelkesedtünk a műért; de számomra mégis kedvesebb az Itt járt Britt-Marie.

Ugyanilyen elfogultan, érzelmi, de értelmi alapon is tanácsolom, hogy vegyétek kézbe a következő könyveket 2018-ban, ha még eddig nem tettétek, amelyek méltán közkedveltek a molyon is:


Megjegyzések