Mariann könyvtára

Nagyon jó voltam, egy kivételével csak már olvasott könyveket szereztem be :)

Remélem, hogy Nektek jóval kevésbé fárasztó hónapotok volt, mint nekem ez a június ;)
Nem a három vizsga akasztott ki, bár azok se voltak egyszerűek, hanem magánéletileg olyan sűrű hónapunk volt, hogy csak na.

Kezdődött azzal, hogy május utolsó hetében a nagylányom elment még egy utolsó osztálykirándulásra, a férjem meg még vidéken volt, így egyedül voltam a kicsikkel, és próbáltam tanulni a dupla vizsgámra. Szerencsére Máté játszóházas szülinapján már teljes létszámban vett részt a család, az instagramon láthattátok, hogy idén is Lego Ninjago figurás tortája volt.


Kedden és pénteken levizsgáztam, szombaton Könyvhétre mentünk a nagylánnyal, vasárnap meg kezdhettem neki a következő vizsgafelkészülésnek :)
Többek között ezért sem írtam beszámolót, meg azért sem, mert úgy is tele volt velük a net.
A twitteren lelkendeztem, hogy lett dedikált Calderonom, Hajdú-Antal Zsuzsitől kaptam könyvjelzőt, és végre beszélgethettem Benyák Zolival. 
(megkímélek mindenkit Zolival kapcsolatos lelkendezéstől, úgy is tudjátok :D)

Láttam számos hírességet, politikust, írót, és nagyon örültem Teklának, már vagy egy éve nem találkoztunk! 😍

Zsákmányolt könyvjelzők és könyvtasi a Twister Médiától

1. J. Jackson – E. Larsen: Az otthon melege
2. Bauer Barbara: Az élet hangja
3. Carol S. Dweck: Szemléletváltás
4. Bettina Lemke: Ikigai
5. Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál
6. Takaya Kagami: Seraph of the End 6.
7. Takaya Kagami: Seraph of the End 4.
8. Robert Merle: Mesterségem a halál
9. Szabó Magda: Nyusziék
10. Zima Szabolcs: A civilizáció csodái
11. Bauer András – Berács József: Marketing
12. Noam Chomsky: Miféle teremtmények vagyunk?
13. Jeff Kinney: Egy ropi naplója – Rodrick a király
14. Baba Schwartz: Májusi cserebogár
15. Jackie Chan – Zhu Mo: Csúcsformában
16. Cecelia Ahern: Lantmadár
17. Egressy Zoltán: Szarvas a ködben

A KÖNYVET ITT TUDJÁTOK KEDVEZMÉNYESEN BESZEREZNI A KOSSUTH KIADÓNÁL :)




"Ebben az időben, Hongkongban a leggyakoribb tömegközlekedési eszköz az emeletes busz volt. Mi megismerkedtünk egy közlekedésirányítóval, akinek az volt a feladata, hogy elkísérjen minket a buszon, és miután mi elhelyezkedtünk, szólt a sofőrnek, hogy indulhat. Felszállást követően ő vette meg nekünk a buszjegyet, ami harminc-negyven ember esetén, egy maós jegyár szerint, három-négy hongkongi dollár volt. Ennek a felügyelőnek volt egy fia, akit Cui Liunak hívtak, és sofőr volt, a munkahelyi száma pedig 1033. 
Mindig, mikor felszállt a buszra, a következőt mondta:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Így neki nem kellett soha jegyet vásárolnia. Ezt mindannyian megjegyeztük. Volt olyan, hogy nem tudott elkísérni bennünket, és ilyenkor csak kiosztotta nekünk a buszpénzt, amit mi jegy helyett elköltöttünk ennivalóra. Aztán amikor felszálltunk a buszra, komoly arccal csak ennyit mondtunk:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Egy napon sokan szálltunk föl a buszra, és mindannyian ugyanezt mondtuk. A buszjegyárusnak gyanús lett a dolog, és csúnyán ránk förmedt:
 - Hogy az anyjába tudott az a Cui Liu ennyi gyereket csinálni?!"

Ha viszonylag vaskos könyvhöz jut az ember, mindig nehéz egy bizonyos idézetet kiválasztani, ami jellemzi az adott olvasmányt, de most még nehezebb dolgom volt a szokásosnál is, hiszen Jackie Chanről van szó.
Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri Jackie munkásságát, az én életembe egyértelműen a férjem révén került be. Gábor gyerekként karatézett, és persze JC filmeket nézett, a hihetetlenül impozáns verekedési jelenetek miatt és a humor miatt is. Anno, 1999 karácsonyán megvettem neki az előző JC életrajzi könyvet, ami bevallom őszintén, inkább tekinthető szabályos önéletrajznak, mint ez a mostani kötet.
Azt is megemlítem, hogy annyit én is mindig tudtam, hogy JC maga írja a forgatókönyveit, és gyakran maga is rendezi a filmeket, de arról még inkább híres, hogy viszonylag kevés védőfelszereléssel, maga csinálja az összes kaszkadőrjelenetét. Ha egy tetőről kell lecsúszni, akkor azt; ha át kell ugrani egy üvegajtón, akkor azt; és bizony számos pofon is beletalált már az arcába, mikor verekedési jelenetet forgattak.
Ezért nem szoktam nemet mondani, ha felveti, hogy menjünk el, nézzünk meg egy JC filmet, és mindig végigüljük a végéig, vagyis a záró dal utáni bakiparadéig. Legutóbb, mikor Jackie Chan a Lego Ninjago filmben szerepelt, mint mesélő, ott is mondtam a gyerekeknek, hogy várjanak, mert lesz még mit nézni, a dal után is :))


Zhu Mo egy fiatal újságíró, médiamunkatárs, aki három évig dolgozott a Csúcsformában című könyvön, aminek az eredeti címe teljesen más: Growing Old Before Growing Up.
(Tehát megöregedni, mielőtt felnőni – nagyjából így lehet szó szerint lefordítani az angol címet.)
Nem tudom, hogy nálunk a fordítók, Madaras Réka és Papp Melinda, vagy maga a Kossuth kiadó döntötték el, hogy eltérő címen fogják kiadni, de szerintem ez egy nagyszerű ötlet lett.
A Csúcsformában volt Jackie első hálivúdi kasszasikere, még aki nem látta, az is nagyjából tudja, hogy milyen világhírű a film, tudja azonosítani a filmcím alapján JC-ét.


Szóval milyen is ez a könyv, ha már azt írtam, hogy nem szigorúan életrajzi?
Anekdotázó, mesélő, közvetlen, olykor nagyon humoros, és jócskán emberi.
Őszintén szólva én nem helyeslem, hogy pont az alkohol került előtérbe a fülszövegben, ettől úgy tűnik, mintha JC valaha is masszív italozó lett volna, holott csak fiatal kaszkadőrként ivott, feszültséglevezetésként.
A kötet hat fejezetre oszlik, a bevezetőben rögvest az Oscar életműdíjról esik szó, ami azért különleges, mert Jackie Chan az első kínai, aki Oscar díjat kapott. 
(Előtte összesen három, az Ázsiai kontinensről származó alkotó érdemelte ki a díjat, két japán és egy indiai.)
Itt a bevezetőben nemcsak JC köszönőbeszédét, hanem Tom Hanks felkonferálását is el lehet olvasni, ez utóbbit az eredeti angol verzióban is. Tom Hanks, aki maga is eszméletlenül nagyágyú Hollywoodban, kitalált egy remek kis szóviccet, összevonta a fantasztikus szót JC nevével, és Chantastic-nak szólította Jackie-t.

A kötet első fejezete Gazdag, bolond Jackie címet viseli, és mint sejthető, a pénzről szól. JC fiatalon meglehetősen szegény volt, gyakran előfordult vele, hogy csak azt ette, amivel a forgatáson megkínálták őket, mert a szülei Ausztráliában éltek, míg ő Hongkongban maradt.
Biztosan nem meglepő ez után, hogy jótékonykodik is, de nem éppen ügyesen fektette be a pénzét számtalanszor.
A második fejezet a szerelemről, a nőkről szól, véleményem szerint meglehetősen illúzióromboló volt. Jackie bár manapság nagyon udvariasan bánik a szépnemmel, azért egy-két barátnőjével csúful viselkedett a múltban. A feleségével kapcsolatban is inkább hallgatott a „jóbarátok” tanácsaira, ezért kis híján csődbe ment a párkapcsolata.
Illetve ez utóbbiról igazából nehéz beszélni, mert nem volt ott a fia születésekor sem, és amúgy is évekig úgy éltek, hogy JC filmezett szerte a világban, míg a neje az USÁ-ban nevelte a közös gyereküket. Egy helyen Zhu Mo még el is mereng azon, hogy ha többet lettek volna együtt, vajon még mindig tartana-e Jackie és Lin Fengjiao házassága.





A harmadik fejezetben a kudarcok kerülnek előtérbe, akár csonttörésről, akár megbukott filmről, vagy a rettegett injekcióról esik szó. Mert igen, megmosolyogtató tény, de Jackie Chan hamarabb ugrik le egy 20 emeletes épületről, mintsem hogy megszúrják egy pár centis fémmel :D
A negyedik fejezet címe: A bölcs ostobának tűnik, és meglehetősen sokrétű anekdotákat tartalmaz. Egyfelől mesél a jótékonykodásról, másfelől ír arról, hogy mennyire sajnálja, hogy sosem tanult rendesen az iskolában. Szó esik a maffia és a filmipar összefonódásáról, de arról is, hogy az egyik film bemutatója után nem sokkal, visszakerült pár nemzeti kincs Kínába egy francia kastélyból.
A film címe a Műkincsbanda volt, de A legenda című filmben is fontos szerepet játszottak a műtárgyak.

Az alaptermészetünket nehéz megváltoztatni vallja az ötödik fejezet címe, és itt sorolja fel JC, valamint Zhu Mo azokat az embereket, akik Jackie Chant azzá tették, ami ma.
Nemcsak a családtagokról szólnak itt történetek, a feleségéről, fiáról, szüleiről, de a pótapjáról, Leonard Hó-ról is, aki a Golden Harvest filmvállalat vezetőjeként elsőként adott lehetőséget Jackie-nek a karrierre.
Szóba kerülnek még a legjobb gyermekkori barátai, akik máig segítik a munkáját, és akikkel leforgatta az első sikerfilmjeit, de Will Smith-ről, David Cameronról, Sylvester Stallonéról is mesél.


Igazából a hatodik fejezet az, ami teljesen megfelel a hagyományos életrajznak, mert a szülei élettörténete után következik Jackie születésének meséje, majd a rövid gyermekkora és a színitanoda évtizede.
Európai fejjel meglepő és kegyetlen dolog arról olvasni, hogy léteztek ilyen kínai színiiskolák, ahol bentlakásos életmód mellett, nagyon alapfokú oktatás folyt, de iszonyatosan sok edzés töltötte inkább ki JC és társai életét.
Nyilvánvalóan a testi fenyítés, a mindennapos verekedés, vetélkedés, rengeteg sérülés olyan edzettséget adott, amivel később bármilyen kaszkadőrtrükköt be mert vállalni, de azért néhány sztori gyomorforgató.






Összességében azt tudom mondani én is, mint amit előttem Kritta, nem tűnt fel, hogy milyen vastag a kötet, teljesen bele tudtam feledkezni! Ez egy emberről szóló könyv, nem Jackie Chan-ról, a sztárról mesél, minden allűrök nélküli, esendő, sokszor nagyon szórakoztató mű.
Én is csak azt az egyetlen hibát tudom felróni a kötetnek, hogy talán mivel három évig íródott, nem tűnt fel Zhu Mó-nak, ha ugyanaz a történet többször is szerepel a könyvben, egyszer JC szájából, egyszer az övéből - ezért lett 4,5 csillag.

De ettől eltekintve tökéletes pasi ajándék lehet, nálunk nem csak a férjem nézegette, hogy mikor végzek már vele, hanem a 8 éves fiam is.





A bejegyzésben szereplő nem saját képek forrása:
http://www.jackiechan.com/

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*

Kacsolódó link:
Kultúrpara blog, Arthur cikkei, nagyon-nagyon alapos összefoglalókat írt már eddig is, és továbbiakon dolgozik ;)

*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*

A Könyvfesztivál képekben: Bauer Barbara legújabb kötetével, Az élet hangjával. #könyvfesztivál #bauerbarbara #azélethangja

Jaffa Kiado (@jaffakiado) által megosztott bejegyzés, Ápr 26., 2018, időpont: 8:50 (PDT időzóna szerint)

Az élet nagyon érdekes rendező. Az írók pedig félelmetesen érzékeny lelkek, akik valahogy úgy tudnak ráérezni, rábukkanni egy-egy témára, hogy közben fogalmuk sincs arról, mennyi aktualitást jelenthet egy könyvük.
Bauer Barbara története pont így járt, mert hát az az alapja, hogy két zsidó kisgyerek elszakad a szüleiktől, éppen hogy megmenekül a Holokauszt poklából, az idősebb egy táborba, pincébe zárva vészeli át a háború legvégét. Igaz, nem ketrecbe zárva, mint az USA határán síró, elárvátlanított gyermekek, de majdnem.

Viszonylag hosszabb ideig olvastam ezt a regényt, mert nekem pontosan az idősebb lány, Eszter passzivitása nehezen átérezhető élmény, de az élet rám cáfolt. Már nem kell elképzelnem, hogy milyen behatás lehetett, sőt, sajnos már senkinek sem kell, a médiának köszönhetően hallhatjuk, láthatjuk, mit jelent üldözöttnek lenni, gettóba zárva létezni, szülőktől elszakítva.
Eszter ráadásul átéli a lehető legszörnyübbet is, szüleit szeme láttára gyilkolják meg a nyilasok. A kislány bekerül az árvaellátó rendszerbe, egy régi kastélyban növekszik, egy volt apáca, Klára néni keze alatt.
Megvallom őszintén, én Klárát sem tudtam teljesen megkedvelni, számomra az igaz diakonissza mindig is Zsuzsanna marad, az Abigélből. A regény ez a része elég sok mellékszállal is dolgozik, amit én inkább lábjegyzetnek tettem volna bele; nyilvánvalóan egyéni preferencia, de nem érdekel egy történetben szereplő ház összes múltbéli eseménye, nem azért olvasok.

Akit viszont szívembe zártam, sőt még sírtam is a sorsán, kifejezetten anyaként átéreztem, átéltem minden bánatát, az Katalin volt, a zsidó család egykori szobalánya, aki megmentette a kisebbik Lebensklang lányt.
Nem véréből született a kislány, mégis utolsó szívdobbanásig imádja őt – most is belekönnyezik a szemem, ha eszembe jut, hogy mi mindent kockáztatott a gyermekért, hogyan próbálta nevelni a lánykát, még akár önmaga érdekei ellenére is. Vérbeli, igazi, ösztönös anya volt, és kiemelkedően izgalmas szereplő.
Hanna is nagyon-nagyon szerethető karakter, cserfes, nyílt, kedves, öröm volt róla olvasni. Ahogy felébred szívében a vágy a zene után, ahogy utat tör benne apja tehetsége, amilyen lelkesen tanult, mind-mind nagyszerű részei a regénynek. Én azokat a részeket is szerettem, amikor elkezd még a múltja ismerete nélkül a zsidó kultúráról tanulni, akkor még csak azért, mert tudja, hogy Eszter, akivel összebarátkozott, zsidó.


A regény legizgalmasabb része a két lány barátsága, ki nem mondott szövetsége a külvilág ellen. Ösztönös, nagyon mély, és eltéphetetlen szálak vezetik őket egymáshoz, mert a kastélyba jár zenét tanulni Hanna, ahol Eszter lakik, és szintén zenél. Hiába a környezetük minden furfangja, hiába titkolóznak a felnőttek, hallgatják el az igazságot, a testvérek egymásra találnak.
Az egymás iránt érzett mély szeretet még akkor is tart, mikor mindenki azt hiszi, hogy Eszter elárulta Hannát, a fiatalabb lány érzi, hogy másról lehetett szó.


Kinek ajánlanám szívesen a regényt?
Azt hiszem, sőt nem, tudom, hogy a Holokausztról rengeteg történet van, magyar regény is bőven. Éppen ezért hajlamosak vagyunk, mi könyvmolyok azt gondolni, hogy már semmi újat nem lehet nekünk mutatni. Hát de, igen, Bauer Barbara a két kislány történetével is bőven tudott újdonságot szolgáltatni, de Ocskay László százados embermentő munkája kapcsán pláne. Ezt a tudást nagyon-nagyon köszönöm a szerzőnek, szerintem briliánsan tudta a nagyközönség elé tárni az alig ismert katonatiszt heorizmusát.

Egyetértek az előttem értékelőkkel, ez egy melankolikus, rengeteg érzelmet érintő, történelmi korszakokon átívelő regény, keserédes még a vége is.
De mindenképpen jó szívvel ajánlom a magyar és zsidó történelem kedvelőinek.

"Fellelkesített a gondolat, hogy a japánoknak külön kifejezésük van arra az érzésre, hogy valaki értelmesnek tartja az életét. Nekünk nincs ilyen kifejezésünk. Az is messzemenően logikusnak tűnt számomra, hogy valaki sok vagy kevés ikigait birtokol, és hogy ez olyan életerőt jelent, amely hatással van a testi és lelki egészségére – mindenkor annak függvényében, hogy mennyi van belőle. Aki nincs tisztában saját létezésének értelmével, nem tudja, miért él, miért kezd újabb és újabb napba, értelemszerűen kevesebb energiával és életkedvvel rendelkezik, mint az az ember, aki felismerte saját életének értelmét, és mindennapjait lehetőség szerint úgy alakítja, hogy olyasmiket tegyen, amelyek boldogsággal s elégedettséggel ajándékozzák meg."


Vannak tendenciák a könyvek terén is, egy évtizede menők voltak a vámpíros könyvek, aztán jöttek az angyali történetek, most pedig úton-útfélén keressük a boldogságot, külföldi példák nyomán. A dán Hygge után érkezett a svéd Lagom, a finn Sisu, és hát elmaradhatatlan a japán Ikigai életfilozófiáról szóló mű.
Megvallom őszintén, hogy ritka alkalom, de tökéletesen csatlakozom magyar könyves blogger, moly társaim véleményéhez, illetve a goodreads értékelésekhez is: ez a kötet nem illik az amúgy nagyon klassz életmód könyvek sorába, amit eddig a Kossuth kiadó megjelentetett.