2018. június 30., szombat

Havi zárás: ez volt 2018. júniusa


Nagyon jó voltam, egy kivételével csak már olvasott könyveket szereztem be :)


Remélem, hogy Nektek jóval kevésbé fárasztó hónapotok volt, mint nekem ez a június ;)
Nem a három vizsga akasztott ki, bár azok se voltak egyszerűek, hanem magánéletileg olyan sűrű hónapunk volt, hogy csak na.

Kezdődött azzal, hogy május utolsó hetében a nagylányom elment még egy utolsó osztálykirándulásra, a férjem meg még vidéken volt, így egyedül voltam a kicsikkel, és próbáltam tanulni a dupla vizsgámra. Szerencsére Máté játszóházas szülinapján már teljes létszámban vett részt a család, az instagramon láthattátok, hogy idén is Lego Ninjago figurás tortája volt.


Kedden és pénteken levizsgáztam, szombaton Könyvhétre mentünk a nagylánnyal, vasárnap meg kezdhettem neki a következő vizsgafelkészülésnek :)
Többek között ezért sem írtam beszámolót, meg azért sem, mert úgy is tele volt velük a net.
A twitteren lelkendeztem, hogy lett dedikált Calderonom, Hajdú-Antal Zsuzsitől kaptam könyvjelzőt, és végre beszélgethettem Benyák Zolival. 
(megkímélek mindenkit Zolival kapcsolatos lelkendezéstől, úgy is tudjátok :D)

Láttam számos hírességet, politikust, írót, és nagyon örültem Teklának, már vagy egy éve nem találkoztunk! 😍


Zsákmányolt könyvjelzők és könyvtasi a Twister Médiától

Az utolsó vizsgám előtt még Fanni lányom elballagott az általános iskolából, azt követően pedig három órát töltöttünk el a középiskolai beiratkozással ... no komment élmény volt.
Pénteken, amikor írom ezt a bejegyzést, még minden gyerkőcöm táborozik, a legnagyobb a Tiszára ment, kenuzni, sátrazni - egész héten vagy azon paráztam, hogy megfagy éjjel, vagy azon, hogy megfázik evezés közben.
A kicsik is úsznak, a szomszéd kerületbe hordja őket át az apjuk, napközis úszótáborba.

Elvileg csend és nyugi van, ez nekem pont kapóra jött, már égett a fejem, hogy mennyire le voltam maradva a recenziókkal. 20-a óta csak olvasok, és reciket írok; illetve a héten még egy Harry Potter kihívást is végigolvastam, pontoztam.
Nagyjából utolértem magamat, olvasás terén mindenképpen, ezért újból nekifogtam a várólista csökkentésnek, de idén borzalmas könyveket sikerült kiválogatnom. Az eddigi hat olvasmányból, csak egy jött be...


Ezeket a könyveket olvastam júniusban:
  1. J. Jackson – E. Larsen: Az otthon melege
  2. Bauer Barbara: Az élet hangja
  3. Carol S. Dweck: Szemléletváltás
  4. Bettina Lemke: Ikigai
  5. Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál
  6. Takaya Kagami: Seraph of the End 6.
  7. Takaya Kagami: Seraph of the End 4.
  8. Robert Merle: Mesterségem a halál
  9. Szabó Magda: Nyusziék
  10. Zima Szabolcs: A civilizáció csodái
  11. Bauer András – Berács József: Marketing
  12. Noam Chomsky: Miféle teremtmények vagyunk?
  13. Jeff Kinney: Egy ropi naplója – Rodrick a király
  14. Baba Schwartz: Májusi cserebogár
  15. Jackie Chan – Zhu Mo: Csúcsformában
  16. Cecelia Ahern: Lantmadár
  17. Egressy Zoltán: Szarvas a ködben


Toronymagasan Chomsky bácsi könyve volt a legjobb, de a Szemléletváltás, a Májusi cserebogár és a két manga is szívemnek kedves.
Egressy Zoltán műve az egyik várólista csökkentő tételem, hát mit ne mondjak, nem bűvölt el.
Jelenleg éppen a másik VCS könyvvel szenvedek, ROI ​a közösségi médiában, azzal az a nagy gondom, hogy az eredeti angol kiadás 2011-es. Azóta olyan rengeteg minden változott a közösségi médiában, hogy a kötet fele idejét múlt :(

Júliusban és augusztusban terveim szerint tovább próbálom olvasni a várólista csökkentő olvasmányokat; illetve van már hónapok óta három e könyv, magyar szerzőktől a kindlen, amit illene elolvasnom, véleményeznem.

Végül egy kis ajánló:
Mikor Ti ezt a posztot olvassátok, mi már a gyerekekkel ezt a filmet nézzünk :))


2018. június 28., csütörtök

Jackie Chan - Zhu Mo: Csúcsformában


FÜLSZÖVEG:

Folyamatos pörgés az életem: szerepek, filmek, bemutatók, utazások, határidők, megbeszélések. Mindenki a barátom és én mindenki barátja vagyok: kaszkadőr társaim, színészek, rendezők, producerek, cimborák. 
Ebben a folyamatos pörgésben szinte teljesen elfelejtettem, hogy ki vagyok én, Jackie Chan, az ember. Szinte elfelejtettem, de ekkor jött Zhu Mo. 
Kérdezett, hallgatta a történeteimet, aztán elkezdett írni. Amit leírt, az én voltam. Miközben felelevenítettük az emlékeimet, arra gondoltam, igen, ez vagyok én, ez is én vagyok. 
De ez nem a filmvászonról vagy a címlapokról ismert Jackie. Nem.

Ez egy teljesen hétköznapi ember, a maga gyarlóságaival, megbánásaival, örömeivel és bánataival. És az érzelmeivel, amelyeket oly nehezen tudott megosztani azokkal, akik a legközelebb álltak hozzá. Szeretném most mindenkinek megmutatni ezt a Jackie Chant. 
Szeretem ezt a könyvet, legalább annyira, mint a filmjeimet.

A KÖNYVET ITT TUDJÁTOK KEDVEZMÉNYESEN BESZEREZNI A KOSSUTH KIADÓNÁL :)


"Ebben az időben, Hongkongban a leggyakoribb tömegközlekedési eszköz az emeletes busz volt. Mi megismerkedtünk egy közlekedésirányítóval, akinek az volt a feladata, hogy elkísérjen minket a buszon, és miután mi elhelyezkedtünk, szólt a sofőrnek, hogy indulhat. Felszállást követően ő vette meg nekünk a buszjegyet, ami harminc-negyven ember esetén, egy maós jegyár szerint, három-négy hongkongi dollár volt. Ennek a felügyelőnek volt egy fia, akit Cui Liunak hívtak, és sofőr volt, a munkahelyi száma pedig 1033. 
Mindig, mikor felszállt a buszra, a következőt mondta:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Így neki nem kellett soha jegyet vásárolnia. Ezt mindannyian megjegyeztük. Volt olyan, hogy nem tudott elkísérni bennünket, és ilyenkor csak kiosztotta nekünk a buszpénzt, amit mi jegy helyett elköltöttünk ennivalóra. Aztán amikor felszálltunk a buszra, komoly arccal csak ennyit mondtunk:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Egy napon sokan szálltunk föl a buszra, és mindannyian ugyanezt mondtuk. A buszjegyárusnak gyanús lett a dolog, és csúnyán ránk förmedt:
 - Hogy az anyjába tudott az a Cui Liu ennyi gyereket csinálni?!"

Ha viszonylag vaskos könyvhöz jut az ember, mindig nehéz egy bizonyos idézetet kiválasztani, ami jellemzi az adott olvasmányt, de most még nehezebb dolgom volt a szokásosnál is, hiszen Jackie Chanről van szó.
Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri Jackie munkásságát, az én életembe egyértelműen a férjem révén került be. Gábor gyerekként karatézett, és persze JC filmeket nézett, a hihetetlenül impozáns verekedési jelenetek miatt és a humor miatt is. Anno, 1999 karácsonyán megvettem neki az előző JC életrajzi könyvet, ami bevallom őszintén, inkább tekinthető szabályos önéletrajznak, mint ez a mostani kötet.
Azt is megemlítem, hogy annyit én is mindig tudtam, hogy JC maga írja a forgatókönyveit, és gyakran maga is rendezi a filmeket, de arról még inkább híres, hogy viszonylag kevés védőfelszereléssel, maga csinálja az összes kaszkadőrjelenetét. Ha egy tetőről kell lecsúszni, akkor azt; ha át kell ugrani egy üvegajtón, akkor azt; és bizony számos pofon is beletalált már az arcába, mikor verekedési jelenetet forgattak.
Ezért nem szoktam nemet mondani, ha felveti, hogy menjünk el, nézzünk meg egy JC filmet, és mindig végigüljük a végéig, vagyis a záró dal utáni bakiparadéig. Legutóbb, mikor Jackie Chan a Lego Ninjago filmben szerepelt, mint mesélő, ott is mondtam a gyerekeknek, hogy várjanak, mert lesz még mit nézni, a dal után is :))


Zhu Mo egy fiatal újságíró, médiamunkatárs, aki három évig dolgozott a Csúcsformában című könyvön, aminek az eredeti címe teljesen más: Growing Old Before Growing Up.
(Tehát megöregedni, mielőtt felnőni – nagyjából így lehet szó szerint lefordítani az angol címet.)
Nem tudom, hogy nálunk a fordítók, Madaras Réka és Papp Melinda, vagy maga a Kossuth kiadó döntötték el, hogy eltérő címen fogják kiadni, de szerintem ez egy nagyszerű ötlet lett.
A Csúcsformában volt Jackie első hálivúdi kasszasikere, még aki nem látta, az is nagyjából tudja, hogy milyen világhírű a film, tudja azonosítani a filmcím alapján JC-ét.


Szóval milyen is ez a könyv, ha már azt írtam, hogy nem szigorúan életrajzi?
Anekdotázó, mesélő, közvetlen, olykor nagyon humoros, és jócskán emberi.
Őszintén szólva én nem helyeslem, hogy pont az alkohol került előtérbe a fülszövegben, ettől úgy tűnik, mintha JC valaha is masszív italozó lett volna, holott csak fiatal kaszkadőrként ivott, feszültséglevezetésként.
A kötet hat fejezetre oszlik, a bevezetőben rögvest az Oscar életműdíjról esik szó, ami azért különleges, mert Jackie Chan az első kínai, aki Oscar díjat kapott. 
(Előtte összesen három, az Ázsiai kontinensről származó alkotó érdemelte ki a díjat, két japán és egy indiai.)
Itt a bevezetőben nemcsak JC köszönőbeszédét, hanem Tom Hanks felkonferálását is el lehet olvasni, ez utóbbit az eredeti angol verzióban is. Tom Hanks, aki maga is eszméletlenül nagyágyú Hollywoodban, kitalált egy remek kis szóviccet, összevonta a fantasztikus szót JC nevével, és Chantastic-nak szólította Jackie-t.

A kötet első fejezete Gazdag, bolond Jackie címet viseli, és mint sejthető, a pénzről szól. JC fiatalon meglehetősen szegény volt, gyakran előfordult vele, hogy csak azt ette, amivel a forgatáson megkínálták őket, mert a szülei Ausztráliában éltek, míg ő Hongkongban maradt.
Biztosan nem meglepő ez után, hogy jótékonykodik is, de nem éppen ügyesen fektette be a pénzét számtalanszor.
A második fejezet a szerelemről, a nőkről szól, véleményem szerint meglehetősen illúzióromboló volt. Jackie bár manapság nagyon udvariasan bánik a szépnemmel, azért egy-két barátnőjével csúful viselkedett a múltban. A feleségével kapcsolatban is inkább hallgatott a „jóbarátok” tanácsaira, ezért kis híján csődbe ment a párkapcsolata.
Illetve ez utóbbiról igazából nehéz beszélni, mert nem volt ott a fia születésekor sem, és amúgy is évekig úgy éltek, hogy JC filmezett szerte a világban, míg a neje az USÁ-ban nevelte a közös gyereküket. Egy helyen Zhu Mo még el is mereng azon, hogy ha többet lettek volna együtt, vajon még mindig tartana-e Jackie és Lin Fengjiao házassága.





A harmadik fejezetben a kudarcok kerülnek előtérbe, akár csonttörésről, akár megbukott filmről, vagy a rettegett injekcióról esik szó. Mert igen, megmosolyogtató tény, de Jackie Chan hamarabb ugrik le egy 20 emeletes épületről, mintsem hogy megszúrják egy pár centis fémmel :D
A negyedik fejezet címe: A bölcs ostobának tűnik, és meglehetősen sokrétű anekdotákat tartalmaz. Egyfelől mesél a jótékonykodásról, másfelől ír arról, hogy mennyire sajnálja, hogy sosem tanult rendesen az iskolában. Szó esik a maffia és a filmipar összefonódásáról, de arról is, hogy az egyik film bemutatója után nem sokkal, visszakerült pár nemzeti kincs Kínába egy francia kastélyból.
A film címe a Műkincsbanda volt, de A legenda című filmben is fontos szerepet játszottak a műtárgyak.

Az alaptermészetünket nehéz megváltoztatni vallja az ötödik fejezet címe, és itt sorolja fel JC, valamint Zhu Mo azokat az embereket, akik Jackie Chant azzá tették, ami ma.
Nemcsak a családtagokról szólnak itt történetek, a feleségéről, fiáról, szüleiről, de a pótapjáról, Leonard Hó-ról is, aki a Golden Harvest filmvállalat vezetőjeként elsőként adott lehetőséget Jackie-nek a karrierre.
Szóba kerülnek még a legjobb gyermekkori barátai, akik máig segítik a munkáját, és akikkel leforgatta az első sikerfilmjeit, de Will Smith-ről, David Cameronról, Sylvester Stallonéról is mesél.


Igazából a hatodik fejezet az, ami teljesen megfelel a hagyományos életrajznak, mert a szülei élettörténete után következik Jackie születésének meséje, majd a rövid gyermekkora és a színitanoda évtizede.
Európai fejjel meglepő és kegyetlen dolog arról olvasni, hogy léteztek ilyen kínai színiiskolák, ahol bentlakásos életmód mellett, nagyon alapfokú oktatás folyt, de iszonyatosan sok edzés töltötte inkább ki JC és társai életét.
Nyilvánvalóan a testi fenyítés, a mindennapos verekedés, vetélkedés, rengeteg sérülés olyan edzettséget adott, amivel később bármilyen kaszkadőrtrükköt be mert vállalni, de azért néhány sztori gyomorforgató.






Összességében azt tudom mondani én is, mint amit előttem Kritta, nem tűnt fel, hogy milyen vastag a kötet, teljesen bele tudtam feledkezni! Ez egy emberről szóló könyv, nem Jackie Chan-ról, a sztárról mesél, minden allűrök nélküli, esendő, sokszor nagyon szórakoztató mű.
Én is csak azt az egyetlen hibát tudom felróni a kötetnek, hogy talán mivel három évig íródott, nem tűnt fel Zhu Mó-nak, ha ugyanaz a történet többször is szerepel a könyvben, egyszer JC szájából, egyszer az övéből - ezért lett 4,5 csillag.

De ettől eltekintve tökéletes pasi ajándék lehet, nálunk nem csak a férjem nézegette, hogy mikor végzek már vele, hanem a 8 éves fiam is.
Köszönöm a recenziót a Kossuth kiadónak!




A bejegyzésben szereplő nem saját képek forrása:
http://www.jackiechan.com/

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*

2018. június 26., kedd

Baba Schwartz: Májusi ​cserebogár




FÜLSZÖVEG:

Lehet-e ​mindig a szeretet a válasz a körülöttünk tomboló gyűlöletre?

A nyírbátori származású Baba Schwartz memoárja rendhagyó holokauszt-történet. A szerző az egyre szorongatóbb zsidótörvények idejéből a családi fészek melegére emlékszik leginkább, a világ megismerésének izgalmára, a szülőváros otthonosságára. A normális életet leromboló háborúból emberi arcokat visz magával, a Nyírbátorból elhurcolt háromezres zsidóközösség sorsában a megőrzött humánum pillanatait fedezi fel. A haláltáborok borzalmait, a gázkamrába küldött apa elvesztését örökös béketűréssel és mindig megújuló reménnyel viseli. Édesanyjával és lánytestvéreivel túlélték Auschwitz poklát; a család megmaradt része Ausztráliában telepedett le, és kezdett új életet.

Baba Schwartz angol nyelven írt, szívbe markoló emlékiratát a melbourne-i Black Inc. 2016-ban adta közre. A Magyarországról elszármazott szerző műve mostantól Baba Schwartz anyanyelvén is olvasható.

 A REGÉNYT ITT VEHETITEK MEG KEDVEZMÉNYESEN A LÍRA OLDALÁN :)

"1991-ben írtam ezt az emlékiratot, majd egy negyedszázadra félretettem. Néhány éve vettem elő ismét, szeretett férjem, Andor halála után. Fiaim kértek meg, hogy nyomtassam ki nekik minden eddigi írásomat. Mindig is írtam – temérdek naplójegyzet, elmélkedés, költemény, recept gyűlt össze az évek során. Az eredmény egy tíz centi vastag papírhalom. Elmondtam a fiúknak, hogy ebben a nagy papírkötegben valahol ott van életem első két évtizedének emlékezete is: mindaz, amit átéltem a holokauszt előtt, alatt, és közvetlenül utána.
...A megjelent könyvet boldogan helyezem majd Andor memoárja, az Élő emlékezet (Living Memory) mellé. Remélem, hogy ez a két kötet megmutatja gyerekeimnek – valamint talán az ő nemzedéküknek és az utána következőknek –, hogy életünk, gondolataink és érzéseink nem különböztek az övéktől. Nem voltunk mi más faj – mindössze más idők jártak."

Két éve, Sándor Zsuzsa nagyszerű könyvét, Az auschwitzi könyvelőt olvasva ébredtem arra a tényre rá, hogy az öttagú kis családunkból, ha zsidók lennénk, és Mengele elé kerülnénk, csak a férjemnek és a nagylányomnak lenne esélye a túlélésre, mert én gázkamrába halnék meg a kisebbik gyermekeimmel. 
A múltat nehéz eltörölni, a tényeket megmásítani, de mindig bukkannak fel olyan csíralények, mert embernek nem csúfolnám őket, akik megpróbálkoznak a történelemhamisítással.
Auschwitz létező hely volt, részletesen leírták már a Holokausztot számtalan könyvben, én is gyakran olvasok ebben a témában. Túlélő beszámolóját, pláne magyarét még nem olvastam. 

Ha már idéztem Sándor Zsuzsa könyvét, akkor megemlítem belőle a statisztikai adatot is: az 1944-es évben 427 ezer magyar zsidót transzportáltak Auschwitzba és közülük 300 ezret az érkezésük után azonnal megöltek. 
Baba, aki Margaret néven született, de egész életében a nővére által ráragasztott becenevet használta, Nyírbátorból származott, szintén egy öttagú családban nőtt fel. Édesapja marhákat vágott, anyja háztartásbeli volt, Baba két lánytestvérrel osztozott a szülői ház melegében. 
Tíz éves, mikor életbe léptek az első zsidótörvények, még tizenkettő sem volt, mikor meghallották a szóbeszédet az első zsidó deportálásokról, ekkor még csak munkatáborba.

A nyírbátori hatóságok előbb kitelepítették a kisváros összes zsidó lakosát a közeli Simapusztára, több hatalmas, fából készült istállóba; aztán ebből a gettóból gyalog kellett Nyíregyházáig elvándorolniuk, egy hónappal később, hogy felpréselődhessenek az Auschwitzba tartó marhavagonokba. 
Három napi állandó vonatozás után, mikor enni nem kaptak, levegőt nem nyitottak rájuk, mert le volt láncolva a vagon, éjszaka érkeztek a pokolba, a halálba. 
Baba még nem volt 16, de végtelen lélekjelenléttel 21 évesnek hazudta magát, így nővéreivel és édesanyjával együtt kopaszították le őket, kaptak egy borzalmas szagú ruhát, és zárták őket a haláltábor egyik barakkjába. Ekkor látták utoljára apjukat is, aki egy rokonságból származó kamaszfiúval végül auschwitzi halott lett.

A család női tagjainak azonban relatíve szerencséjük volt, előbb árokásásra vitték őket, majd sikerül megszökniük, illetve a háború vége felé a benyomuló orosz csapatok elől még el is bújniuk.
A felszabadítás már lengyel földön érte őket, aztán másfél év szenvedés után végre hazatérhettek Nyírbátorba. "Otthon voltunk, mégis hontalanul "– írta Baba, hiszen a házukat elvették tőlük, így a nagyapjuk üresen árválkodó épületébe költöztek be.
De ezzel még nem ért véget a családi történet, a család minden női tagja férjhez ment, és elköltözött Magyarországról.
Erna, a legidősebb nővér egyenesen Európából ment el az USÁ-ba, mert nem bízott többé az európaiakban. Manapság, ha élne, bizony csalódnia kellene választott hazájában is.

Kicsit részletesen meséltem el ezt a könyvet, de leginkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy mennyire különleges egy történet. Baba Schwartz semmiben nem különbözik Anne Franktól, még igazán az írása stílusában sem. Csak éppen szerencsésebb volt, túlélte a lehető legnagyobb földi poklot. 
„Nem voltunk mi más faj – mindössze más idők jártak.” 
Sohasem járnak, jártak más idők, egyes politikusoknak mindig volt kedvenc üldözendő ellenségképük, legyen az másként gondolkozó, másként érző, másként imádkozó, más bőrszínű, vagy másként szerető ember.
Ez mai napig így van.
Az idegengyűlölet genetikailag belénk kódolt, a túlélés záloga volt az őskorban, de manapság csak arra jó, hogy elfedje az igazságot. Azt, hogy bábok vagyunk a politikusok, pénzemberek kezében, és bármikor előfordulhat újabb Auschwitz, de ekkor más népcsoportokkal, ha nem figyelünk. 
A túlélők meséje a legfontosabb figyelmeztetés, nekünk többieknek.
5 csillagos olvasmány volt, kiemelten ajánlom Nektek is!


Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak!


*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*

2018. június 25., hétfő

A hét verse - Nagy László: Jártam én koromban, hóban



Nagy László: Jártam én koromban, hóban

Jártam én koromban, hóban, 
húzott az álom. 
Mást kerestem s mellém te álltál, 
kardél mellett felnőtt virágszál, 
sebzett virágom.

Húszévem elveszett, s érzem, 
te lész a vígasz. 
Mord kültelken, hol a füst szárnyal, 
szádról szóló harmonikáddal 
föl-fölvidítasz.

Engem a szépség, a vígság 
csodásan éltet. 
Érte égek, hogy megmaradjak, 
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak 
kócból a mézet.

Köröttem kusza az élet, 
kusza a sorsom. 
Vértezz hittel, hűséggel állig, 
akkor én a halálos ágyig 
beléd fogódzom.


****

vers forrása:
http://www.igenelet.hu/cikkek/az-este-verse--nagy-laszlo-jartam-en-koromban-hoban


*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*

2018. június 23., szombat

Noam Chomsky: Miféle ​teremtmények vagyunk?




FÜLSZÖVEG:

Noam Chomsky könyve a nyelvész, filozófus és politikai gondolkodó rendkívül szerteágazó életművének rövid összefoglalója, amelyben saját nyelvészeti téziseiből kiindulva kísérletet tesz az emberi természet különböző összetevőinek feltárására. Hogy működik az emberi elme? Melyek a gondolkodásunk legfőbb összetevői? Mi az, amit megismerhetünk a világban, és mi az, ami már meghaladja képességeinket? Mi a közjó, milyen politikai rendszerek szolgálják, és melyek állnak szembe vele? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat Chomsky könyve, amely egyszerre összegzi az amerikai gondolkodó életművét és nyújt bevezetést legfőbb tanainak tanulmányozásához.

A KÖTET KEDVEZMÉNYESEN ITT KAPHATÓ A KOSSUTH KIADÓNÁL :)





"Ha a kérdések során olyasmivel találkozunk, amit értelmünk nem képes eléggé belátni, akkor ott meg kell állni; s nem kell vizsgálni a többi utána következő dolgot, hanem tartózkodni kell a felesleges munkától."

A fenti idézet René Descartes Válogatott műveiből származik, látszólag kevéssé kapcsolódik Noam Chomsky-hoz, hacsak azért nem, mert Chomsky könyvének negyedik fejezetéből írtam ki.
De valójában pompásan összefoglalja a nyelvész kötetét: igen, bőven lehetne, hogy azt mondom, keveset értettem Chomsky írásából, tehát nem is mesélek róla, még akkor sem, ha recenziós könyv.
Vagy azt is lehetne, hogy azt a taktikát követem, mint sokan a Goodreadsen, hogy leszólják a világhírű szerző művét, mert hogy túl rövid, vagy túl teoretikus, azaz elméleti.
A generatív grammatika megalkotója írta a könyvet, mégis mit vártak? :P

No, félretéve a viccet, tényleg nem érthető 100 százalékban a mű, mindez azonban és természetesen semmit sem von le az értékéből.
Szerintem az a nyelv, amit Chomsky nyelv fogalomként használ, absztrakt, elvont dolog – hétköznapi elme számára felfoghatatlan.
(ugyanolyan absztrakció, mint a „víz” a kémikusoknak, akik a H2O-t értik alatta, ezt a példát pont a tudós említi a művében.:D)
A kötet 5 fejezetből áll, az előszót, ami megkísérli összefoglalni a kötetet, Akeel Bilgrami, a Columbia Egyetem szintén nyelvész professzora írta meg.


Aztán követi az első fejezet, ami a könyv legnehezebb, legemészthetetlenebb része, a Mi a nyelv? kérdésre keresi a választ. Valószínűleg nem meglepő az információ, ha azt mesélem, hogy itt fejti ki bővebben Chomsky a saját generatív grammatika elméletét.
Alapvetésként azt kell megérteni, hogy neki a nyelv egy szubsztancia, tehát a minden létező változatlan ősalapját jelző filozófiai fogalom. Minthogy a nyelv ilyen elvont, fogalmi síkon, csak elméletben létező valami a szerzőnél, így jelentés nélküli is.
Tehát a ház szó kimondásakor nem egy bizonyos dologra gondol, hanem általánosságban a házakra, vagyis falakkal és tetővel rendelkező helyre.


"A szerző szerint tulajdonképpen okunk van feltételezni, hogy a nyelv, illetve a gondolkodás legnagyobb része nem válik külsővé. Amennyiben határozottan megértjük, hogy a nyelvet nem az emberi tényezők alkotják meg, hanem biológiailag adott tulajdonságaink részének tekinthető, akkor alapvetően kell megváltoztatnunk módszertani megközelítéseinket - tanulmányozzuk akár természettudományos, akár filozófiai szemszögből is a nyelvet."


A legmeglepőbb gondolat a belső, internális, inviduális nyelv volt, pedig milyen természetes – most is, ahogy pötyögök, úgy mondom magamban a szavakat, amiket le szándékozok írni.
Még érdekesebb volt az a megállapítás,  hogy a legtöbbször, időnk 80 százalékában ezen a belső nyelven beszélünk, vagyis így gondolkozunk, morfondírozunk magunkban. Aztán persze van, aki magában motyog, félig az orra alatt morog, vagy akár egyes szám harmadik személyében, hangosan kimondva szóban is kíséri a cselekedeteit.
A belső nyelv a szerző szerint határtalan rész, pontosan azért, mert legalapvetőbben kapcsolódik az agyhoz, és ez tesz minket teljesen egyedi, és különleges lényekké.
Chomsky véleménye alapján a nyelv másik rétege a külső, externális nyelv, ami viszont ténylegesen kapcsolódik a megnyilvánulási formákhoz, hangokhoz, betűkhöz, nyelvekhez, nyelvtípusokhoz, nyelvtanokhoz.

A második fejezetben arról értekezik, hogy Mi az, amit megérthetünk? tehát, hogy milyen speciális problémák határozzák meg az emberi megértés hatókörét, és határait. Itt sem egyedi tényként veszi az egyes emberek különböző gondolkodási szintjeit, értelmi különbözőségeit, hanem csoportként, emberi fajként kezeli a megértés misztériumát.
Mert hiszen titokról van szó, agyunkban absztrakt ideák kóborolnak, elég ha Chomsky azon a példáját hozom fel, hogy az a London, ami ma áll, mennyiben azonos a száz évvel ezelőtti Londonnal? Pláne a száz év múlva létezővel?
Igenis az emberi faj képes arra, hogy megfoghatatlanként, de valóságos létezőként tekintsen rá dolgokra, akár valós kézzel fogható tárgyakra, akár nem azokról van szó.

"Az I ( vagyis az internális) nyelvemben létezik egy London nevű entitás - amely nem feltétlenül egyezik pontosan bárki máséval, - ennek elemei pedig egyfajta nézőpontot biztosítanak, hogy a világ bizonyos aspektusaira referáljanak."

Látszólag nagyon elméleti ez a kérdés is, és semmi létjogosultsága nincsen, de Chomsky felhozza példának a személyiség fogalmát, ami pedig szorosan kapcsolódik a női egyenjogúsághoz és a rabszolga felszabadításhoz is.
Amíg csak a fehér, bizonyos életkorú, vagyoni helyzetű férfiakat ismerte el a törvény, mint önálló személyiséggel rendelkezőket, addig csak ők hozhattak törvényeket, kaptak szavazójogot, gyámkodtak feleségük és gyermekeik felett; vették át nejük vagyonát, annak apjától, tartottak rabszolgát...
Tehát nagyon nem mindegy, hogy mit fog fel az ember, mint fajként a nyelvből, mit társít hozzá.




A harmadik fejezetben a nyelvész azon morfondírozik, hogy Mi a közjó?
Én jócskán meglepődve olvastam, hogy Chomsky anarchista filozófus, számomra az anarchia szó valamiért a vandalizmussal volt párban. Ebben a részben megvilágításra kerül, hogy ő, mint modern gondolkodó, abban a tekintetben anarchista, hogy úgy véli az emberi faj kreatív, kreativitásra termet, és az államok, a bürokratikus rendszereikkel, törvényekkel, rendeletekkel lekorlátozzák a kreativitás kiteljesedését.
Még rosszabb azonban a helyzet, ha a pénzügyi és politikai ragadozókról van szó, Chomsky idézi egy tanulmányt, mely szerint a vagyoni, jövedelmi skála 70%-nyi népességének egyáltalán nincs befolyása a politikára. Nem meglepő, ha a tanulmány további része arra a megállapításra jut, hogy minél több pénz, annál nagyobb politikai befolyás - semmit se változott a helyzet, évezredek óta.
Példaként felhozza az egészségügyi piaccal kapcsolatos anomáliát, ami az USÁ-t jellemzi, mivel "kicsiny piaci támogatása van"a reform kérdésének, vagyis kevés mögötte a pénzügyi befektető, ezért nincsen az európaihoz hasonló általános egészségbiztosítás.
Hozzátenném, dettó ugyanez a helyzet a lehetetlen fegyverviselési törvényükkel kapcsolatban is.

Az utolsó fejezet, Milyen mélyen rejtőznek a természet misztériumai? amolyan tudomány és filozófiatörténeti gyorstalpaló.
Chomsky szépen, egymás után végigmegy azon, hogyan változott meg a tudósok felfogása arról, hogy mi a szerepük, mennyire tudják felfoghatóvá tenni a tudományokat.
Azt hiszem, az elég ismert tény, hogy Newton törvényeivel sok tudóstársa sokáig vitatkozott, egyszerűen azért, mert nem voltak képesek felfogni azt.
De éppen Newton volt az, aki elindított egy folyamatot, melynek végeredménye a ma felfogása: attól, hogy valamit nem teljesen, 100 százalékban értünk meg, tudományosan nem lehet száz százalékban kizárni sem. Amíg valamit nem cáfolnak, addig a létjogosultságát hajlandóak feltételezni, és ezáltal a jövő tudósainak feladatot, elméletek bizonyításának, cáfolásának lehetőséget biztosítani.
Galilei és számtalan más tudós a múltban pont ettől szenvedett, hogy a társadalom, főleg az egyház volt hajlamos a munkájukról nyilatkozni, de bizony a befolyásos támogatók kedvéért más tudóstársak is.
Hadd hívjam fel a figyelmet Alan Turingre, ismételten, akinek ugyebár a számítógépet megalapozó algoritmust és a mesterséges intelligenciát köszönhetjük, és aki már 1936-ban megírta az elméletét, amelyet matematikus társai a második világháború utáni években értettek meg.
Chomsky véleménye szerint a természet, és a nyelv titkait esetleg sosem fogjuk teljesen megérteni, de ez talán nem is baj, ha bizonyos alapvető titkok mindig is misztériumok maradnak.


Kinek ajánlom ezt a könyvet?

Jócskán mellélőnék, ha azt írnám, hogy mindenkinek, holott elég sok egyetemi tanszéken szóba kerül Noam Chomsky neve. De inkább azt javasolnám, hogy azoknak, akik vagy nyelvészetet tanulnak, vagy érdekli őket a nyelv elmélete, akár tanárok, tanítók, egyetemi diákok.
A szerző valami eszméletlen magasságokban beszél, gondolkozik, filozofál ezekről a dolgokról, a megértést az is gátolja, hogy ugyebár mi, földi halandók nem ismerjük a nyelvvel kapcsolatos összes előzetes filozófiát. Mondjuk összefoglalót azt bőven kapunk tőle ;)

De megéri, bőven az időt, az energiát is rászánni erre a kötetre!
Nem ígérhetek teljes megértést, én is csak a bevezetőt értettem száz százalékosan, talán az utolsó három fejezetet félig. Az első, grammatikai részt meg nem is merem megvallani, mennyire nem :D
Azonban egyfelől nagyon tisztelem a fordító, Kisantal Tamás és a lektor, Pléh Csaba munkáját, én be nem mertem volna angolul vállalni ezt a könyvet.
Másfelől meg, rengeteg, apró tudásmorzsát szedtem fel így is, ennyire kevés megértési szinttel. Pár év múlva újraolvasom, remélem addigra fejlődök én is ;)
Természetesen jár az 5 csillag, a számomra hegyláncolatnak tűnő tudásért. 



Köszönöm a recenziót a Kossuth kiadónak!





Kacsolódó link:
Kultúrpara blog, Arthur cikkei, nagyon-nagyon alapos összefoglalókat írt már eddig is, és továbbiakon dolgozik ;)

*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*

2018. június 21., csütörtök

Bauer Barbara: Az ​élet hangja


FÜLSZÖVEG:

Eszter ​és Hanna hagyománytisztelő, szerető családba születtek. Nagyapjuk, édesapjuk is zenész volt, így még a hétköznapjaikat is a muzsika töltötte be, varázsolta széppé. Ám körülöttük a világ egyre komorabbá vált, 1944 tavasza már nem azt az életet kínálta számukra, amelyben mindnyájan bíztak. A lányok édesapja bármit megtett volna, hogy elleplezze a rémisztő valóságot, hogy megkímélje családját a sárga csillag viselésének szégyenétől. De elérkezett a nap, amikor a valóság bakancsos, fegyveres katonák képében betört az otthonukba. Az utolsó előtti pillanatban azonban az édesapa még adhatott a lányainak útravalót: egy dalt.

Az élet hangja két kislány évtizedeken átívelő története. Egy testvérpáré, akiket elszakított egymástól a történelem, de életben tartottak az igaz emberek. Akik mindvégig szívükben őrizték életük első néhány évének emlékét és az édesapjuktól kapott útravalót, amely lassan egymás felé terelte őket, hogy azzá válhassanak, aminek születtek. Ám megint csak közbeszólt a történelem, és a két lányt, akiknek az útjai már-már keresztezték egymást, ismét messze sodorta egymástól.

Vajon mindig tudunk választani a jó és rossz között? És vajon minden esetben az igazság hozza el a végső megnyugvást? Bauer Barbara legújabb, a XX. századi magyar történelem sorsfordító pillanatait, a vészkorszakot és Rákosi-érát felelevenítő, fordulatos, egyszerre megrendítő és felemelő regényében talán választ kapunk ezekre a nyugtalanító kérdésekre.

A REGÉNYT ITT LEHET A KIADÓ OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN MEGVÁSÁROLNI ;)



Jaffa Kiado (@jaffakiado) által megosztott bejegyzés,


Az élet nagyon érdekes rendező. Az írók pedig félelmetesen érzékeny lelkek, akik valahogy úgy tudnak ráérezni, rábukkanni egy-egy témára, hogy közben fogalmuk sincs arról, mennyi aktualitást jelenthet egy könyvük.
Bauer Barbara története pont így járt, mert hát az az alapja, hogy két zsidó kisgyerek elszakad a szüleiktől, éppen hogy megmenekül a Holokauszt poklából, az idősebb egy táborba, pincébe zárva vészeli át a háború legvégét. Igaz, nem ketrecbe zárva, mint az USA határán síró, elárvátlanított gyermekek, de majdnem.

Viszonylag hosszabb ideig olvastam ezt a regényt, mert nekem pontosan az idősebb lány, Eszter passzivitása nehezen átérezhető élmény, de az élet rám cáfolt. Már nem kell elképzelnem, hogy milyen behatás lehetett, sőt, sajnos már senkinek sem kell, a médiának köszönhetően hallhatjuk, láthatjuk, mit jelent üldözöttnek lenni, gettóba zárva létezni, szülőktől elszakítva.
Eszter ráadásul átéli a lehető legszörnyübbet is, szüleit szeme láttára gyilkolják meg a nyilasok. A kislány bekerül az árvaellátó rendszerbe, egy régi kastélyban növekszik, egy volt apáca, Klára néni keze alatt.
Megvallom őszintén, én Klárát sem tudtam teljesen megkedvelni, számomra az igaz diakonissza mindig is Zsuzsanna marad, az Abigélből. A regény ez a része elég sok mellékszállal is dolgozik, amit én inkább lábjegyzetnek tettem volna bele; nyilvánvalóan egyéni preferencia, de nem érdekel egy történetben szereplő ház összes múltbéli eseménye, nem azért olvasok.

Akit viszont szívembe zártam, sőt még sírtam is a sorsán, kifejezetten anyaként átéreztem, átéltem minden bánatát, az Katalin volt, a zsidó család egykori szobalánya, aki megmentette a kisebbik Lebensklang lányt.
Nem véréből született a kislány, mégis utolsó szívdobbanásig imádja őt – most is belekönnyezik a szemem, ha eszembe jut, hogy mi mindent kockáztatott a gyermekért, hogyan próbálta nevelni a lánykát, még akár önmaga érdekei ellenére is. Vérbeli, igazi, ösztönös anya volt, és kiemelkedően izgalmas szereplő.
Hanna is nagyon-nagyon szerethető karakter, cserfes, nyílt, kedves, öröm volt róla olvasni. Ahogy felébred szívében a vágy a zene után, ahogy utat tör benne apja tehetsége, amilyen lelkesen tanult, mind-mind nagyszerű részei a regénynek. Én azokat a részeket is szerettem, amikor elkezd még a múltja ismerete nélkül a zsidó kultúráról tanulni, akkor még csak azért, mert tudja, hogy Eszter, akivel összebarátkozott, zsidó.


A regény legizgalmasabb része a két lány barátsága, ki nem mondott szövetsége a külvilág ellen. Ösztönös, nagyon mély, és eltéphetetlen szálak vezetik őket egymáshoz, mert a kastélyba jár zenét tanulni Hanna, ahol Eszter lakik, és szintén zenél. Hiába a környezetük minden furfangja, hiába titkolóznak a felnőttek, hallgatják el az igazságot, a testvérek egymásra találnak.
Az egymás iránt érzett mély szeretet még akkor is tart, mikor mindenki azt hiszi, hogy Eszter elárulta Hannát, a fiatalabb lány érzi, hogy másról lehetett szó.


Kinek ajánlanám szívesen a regényt?
Azt hiszem, sőt nem, tudom, hogy a Holokausztról rengeteg történet van, magyar regény is bőven. Éppen ezért hajlamosak vagyunk, mi könyvmolyok azt gondolni, hogy már semmi újat nem lehet nekünk mutatni. Hát de, igen, Bauer Barbara a két kislány történetével is bőven tudott újdonságot szolgáltatni, de Ocskay László százados embermentő munkája kapcsán pláne. Ezt a tudást nagyon-nagyon köszönöm a szerzőnek, szerintem briliánsan tudta a nagyközönség elé tárni az alig ismert katonatiszt heorizmusát.

Egyetértek az előttem értékelőkkel, ez egy melankolikus, rengeteg érzelmet érintő, történelmi korszakokon átívelő regény, keserédes még a vége is.
De mindenképpen jó szívvel ajánlom a magyar és zsidó történelem kedvelőinek.


Köszönöm a recenziót a Jaffa kiadónak!


*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*

2018. június 18., hétfő

A hét verse - Miklya Zsolt: Égen-földön



Miklya Zsolt: Égen-földön

Égen cinke lennék, 
földön kócsag, árva. 
Égre dalom vinne, 
aranycinke szárnya. 
Vízparton maradnék 
víztükörbe zárva.

Égen csillag lennék, 
földön porszem, apró. 
Csillagfény fonálból 
szőtt pléd alatt alvó. 
Learatna a Nap, 
nappali fénysarló.

Otthon hárman lennék, 
három madárgyermek. 
Akik csak röpködnek, 
s közben énekelnek. 
Anyának, apának, 
madárnak, Istennek.

***

2018. június 13., szerda

Bettina Lemke: Ikigai



FÜLSZÖVEG:

Ikigai – ez a szépen csengő japán szó azt jelenti: értelmesnek tartani az életet. Számos tanulmány igazolja, hogy a sok ikigaijal rendelkező emberek várható élettartama hosszabb, és ők teljes életet élnek. Egyszóval: tudják, miért kelnek fel reggelente. Az ikigai belső kincs, amelyet fel kell tárni. Merthogy ott rejtőzik mindnyájunk bensőjének a mélyén, csak el kell hatolnunk hozzá, hogy több inspirációhoz, életörömhöz, energiához jussunk, és egészséges, boldog életet élhessünk.

Eredeti cím: Ikigai – Den Sinn des Lebens im Alltag finden

A KÖTET KEDVEZMÉNYESEN ITT KAPHATÓ A KOSSUTH KIADÓNÁL :)


"Fellelkesített a gondolat, hogy a japánoknak külön kifejezésük van arra az érzésre, hogy valaki értelmesnek tartja az életét. Nekünk nincs ilyen kifejezésünk. Az is messzemenően logikusnak tűnt számomra, hogy valaki sok vagy kevés ikigait birtokol, és hogy ez olyan életerőt jelent, amely hatással van a testi és lelki egészségére – mindenkor annak függvényében, hogy mennyi van belőle. Aki nincs tisztában saját létezésének értelmével, nem tudja, miért él, miért kezd újabb és újabb napba, értelemszerűen kevesebb energiával és életkedvvel rendelkezik, mint az az ember, aki felismerte saját életének értelmét, és mindennapjait lehetőség szerint úgy alakítja, hogy olyasmiket tegyen, amelyek boldogsággal s elégedettséggel ajándékozzák meg."


Vannak tendenciák a könyvek terén is, egy évtizede menők voltak a vámpíros könyvek, aztán jöttek az angyali történetek, most pedig úton-útfélén keressük a boldogságot, külföldi példák nyomán. A dán Hygge után érkezett a svéd Lagom, a finn Sisu, és hát elmaradhatatlan a japán Ikigai életfilozófiáról szóló mű.
Megvallom őszintén, hogy ritka alkalom, de tökéletesen csatlakozom magyar könyves blogger, moly társaim véleményéhez, illetve a goodreads értékelésekhez is: ez a kötet nem illik az amúgy nagyon klassz életmód könyvek sorába, amit eddig a Kossuth kiadó megjelentetett.

Hogy nekem mi a bajom ezzel a művel?
Alapvetően kevésnek tartom benne a filozófiát, a háttért, az elméletet. Az egész könyvecske csak 160 oldal, ebből alig 30-40 oldalnyi jutott az életmód kifejtésére.
Ez egy gyakorlati könyv, beleírós, átgondolós, szerintem leginkább azoknak való, akik életükben először fognak kézbe önfejlesztésről szóló könyvet; vagy tényleg annyira elveszettnek érzik magukat, hogy szükségük van segítségre, lelki vezetőre. 
A gyakorlatok egy része önfeltáró, főleg abból indul ki, hogy mit szeret, kedvel, kedvencelt eddig az olvasó, minden film, zene, könyv, karakter, tevékenység, álom, emlék esetén legalább három példát kér. A példák részekre bontása, elemzése adja a különféle kiindulási pontokat, a hasonlóságból való elindulás lehetőségét. 
Noha a módszert hasznosnak tartom, azt pedig pláne, hogy bizonyos feladatok után Bettina Lemke azt kéri az olvasótól, hogy tegye félre a könyvecskét, - kíváncsi lennék rá, hogy vajon mennyire őszinték a kitöltők, vajon mennyiben lehet egyáltalán erre pszichológiailag számítani? A papír mindent kibír, a szerző nincs az olvasó mellett, hogy figyelmeztesse őt, hamis tükörbe néz, nem az igazat írja, hanem külső nyomásnak próbál megfelelni.




"A fogalom már csak azért is nagyon izgalmas, mert többféle jelentést hordoz. Némileg leegyszerűsítve: az iki magyarul az 'élet' szóval adható vissza, a gai jelentse pedig 'ok, értelem, eredmény, érték, megérni'. Mivel az egyes írásjelek összetett konnotációval rendelkeznek, az ikigai a következő jelentéseket foglalja magában: 
– az élet értelme; 
– az, amiért érdemes élni; 
– az az érzés, amelyért reggelente érdemes felkelni; 
– a boldogság, hogy olyan dolgokat tehetünk, amelyekért önmagukban is érdemes élni; 
– önmegvalósítás és motiváció az élethez; 
– az az érzés, hogy elevenek vagyunk; 
– az ok, amelyért élünk; 
– öröm és életcél."

A másik nem túl apró ellenvetésem pedig a megfelelő, bőséges konkrét példák bemutatásának hiánya, mert engem az győz meg, ha azt olvasom, ilyen embernek is bevált, olyannak is, a harmadik félének meg végképpen.
Teljesen megdöbbentett az a tény is, hogy bár volt pár kutatás, vélemény, könyv, szerző, akire Bettina Lemke hivatkozott, sehol sincs a kötetben felhasznált irodalom, vagy forrásjegyzék. Egy rutinos írótól mondjuk ez lenne a minimum. 

Nekem tudom mi az ikigaiom, az életem értelme, a gyerekeim és az olvasás, könyves blog írása. De ezt e könyvecske nélkül is tudtam.
Sajnos nekem sem jött be igazán ez a kötet, csatlakozom én is a három és fél csillagos értékelők sorába,  de ettől függetlenül természetesen az én posztom ne riasszon el senkit, ez csak egy vélemény. Sok önfejlesztő és szakkönyvet olvasok, nagyon magas a mércém ;)
Ha tetszik a fülszöveg, pláne a szép külső, bátran vedd kezedbe a könyvet! Az önsegítő könyvekben az a szép, hogy sosem tudod, melyikben, milyen kincsre bukkanhatsz.

Viszont ezt a gondolatot szerettem, ezért kiemelem, mert igen fontosnak tartom, és szerintem gyakran elfeledkezünk róla ebben a csillogással teli világban:
"A kis dolgok értéke
Ikigai ugyanúgy megtalálható a mindennapos apró értékekben, mint a jelentős, sikerrel koronázott tervekben. A legkisebb tett vagy észlelés, sőt már egyetlen gondolat is ugyanolyan hasznos és értelmes lehet, mint valamilyen nagy, látványos dolog. Valakinek ugyanúgy felgyorsulhat a szívverése, amikor egy magasan repülő sólymot követ a tekintetével, mint amikor egy előadása után zúg a terem a közönség tomboló tapsától. Egy tudatos lélegzetvétel épp annyira élvezetes lehet, mint egy ötfogásos menü. "


Köszönöm a recenziót a Kossuth kiadónak!

2018. június 11., hétfő

A hét verse - Juhász Gyula: Szavak




Juhász Gyula: Szavak

Szavak, csodálatos szavak, 
Békítenek, lázítanak. 

Eldöntenek egy életet. 
Följárnak, mint a kísértetek. 

Szárnyalnak, mint a gondolat. 
Görnyedve hordnak gondokat. 

Világokat jelentenek. 
Meghaltál, ha már nincsenek. 

Dalolnak és dadognak ők. 
Gügyögnek, mint a szeretők. 

Ölnek és feltámasztanak. 
Szavak, csodálatos szavak.

2018. június 8., péntek

Mörk Leonóra: A ​porcelánlány




FÜLSZÖVEG:


Egy ​fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód – ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki, a századfordulós emlékkönyvben találkozott vele. De hogy került egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe?
Lili nyomozni kezd, a megfejtéshez azonban csak akkor jut közelebb, amikor a munkahelyéről egy távoli, keleti-tengeri szigetre küldik. Ott akad rá a vörös téglás udvarházra, és váratlan segítőtársra lel a romos épület új gazdájában. Amikor kinyitják a kastély padlásán talált, első világháborús katonaládát, izgalmas utazásra indulnak a múltba. A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal megható és fájdalmas történetét mesélik el, akik száz évvel korábban szerettek egymásba. Az első világháború miatt azonban búcsút kellett mondaniuk egymásnak. Vajon találkoztak-e még valaha?
Lili egyre mélyebbre merül a régmúlt emlékeibe, és közben nemcsak az üknagymamája, hanem a saját élete sorsfordító kérdéseire is választ kell találnia. Meddig élhet úgy, hogy nem vesz tudomást azokról a körülményekről, amelyek megbetegítik? Választhat-e másik utat?
Említettem már, idén feltűnően sok idegesítő női karakterrel hoz össze a végzet, de a molyon is több olvasótárs panaszkodott ugyanerre a helyzetre.
Mörk Leonóra főhőse, Lili sem túl meggyőző, szimpatikus a története elején, nem tudtam eldönteni, hogy csak szerencsétlen, peches, vagy készakarva játssza az idegesítő, értetlenkedő szőkenőt.
Még jó, hogy nem csak róla, hanem az üknagymamájáról szól a könyv fele, mert Kammerer Julianna sokkal szerethetőbb, sőt rajonghatóbb, jellemesebb lény, mint Lili.

A regény két szálon játszódik, Lili története, csetlése, botlásai, önmaga keresése a jelenben játszódik, míg Julianna szerelmi története az első világháború előtt esett meg. Mint már írtam, én a régiesebb sztoriszált jobban szerettem, az üknagymama és a családja is egyenes, karakteres szereplők. Mörk Leonóra nem nagyon használ régies nyelvezetet, de mégis annyira szépen kidolgozottak, részletben gazdagok a régmúlt eseményei, amiből tisztán kiolvasható, hogy mennyi időt szentelhetett az író a kutatásnak, hányszor álmodhatott szereplőivel, milyen mélyen kötődik hozzájuk. 

A harmadik fejezetben ismét Lili életébe érkezik vissza az olvasó, és megvallom őszintén, itt fogott meg engem ő is. Éppen annyira kezdtem lelkesedni érte, mint amennyire a párhuzamos regény elején untam a hipochondriáját. Érdekes volt látni, megsejteni azt, hogy amint Németországba érkezett, valahogy magára talált, sőt megtalálta a helyét a világban. Helyette mások, a volt főnökei döntötték el a sorsát, küldték külföldre, ahonnan vélhetően sosem fog hazatérni, mert inkább Usedom válik az otthonává, mint szülőhazája. 
Olvasás közben azt is éreztem, hogy lenyugodott és felnőtt lelkileg, habár még volt pár szerencsétlenkedése, például mikor beleejtette a telefonját a vécébe, de azért összességben a jellemfejlődés, kiteljesedés sugárzik a lapokból. 

Ha már nagyon őszinte vagyok, és miért is ne, hiszen ajánlani készülök ezt a könyvet, akkor elmesélem, hogy az első fejezetet nagyon nyögvenyelősen olvastam el, de aztán szerintem elkapott a flow, beszippantott a történet, szinte csak inni és pisilni álltam fel az olvasásból.
Nem vagyok az a sírós típus, de Mörk Leonóra kétszer is sikeresen megríkatott, először Andreas karácsonyi története kapcsán könnyeztem, de aztán Julianna szerelmes levele, majd az arra kapott válasz is bőven könnyeket csalt a szemembe.
Jó szívvel ajánlom ezt a történetet a párhuzamos családregények kedvelőinek, főleg a női olvasóknak, mert a szerelmi történet, mindkét szálon példaértékűen giccsmentes. Ez egy elég lassú regény, tökéletes hétvégi, vagy éppen nyaralós könyv lehet, teljesen elfeledteti az olvasójával a külvilágot. 

Muszáj vagyok azt is megemlíteni, hogy ez az idei év egyik legszebb könyve, ami a kezembe került, nemcsak a külső borító virágmintás, hanem a belseje is. Annyira illik Juliannához, kivételesen jó választás volt. 

Az egyetlen ok, amiért nem adok öt csillagot az a vége, a befejezés, nekem kicsit túl romantikus volt - de az is lehet, hogy idővel, ha újra kézbe veszem a regényt, már más lesz a véleményem.
Olvasás után derült ki számomra, hogy van még egy könyvem Leonórától, Az utolérhetetlen Mr. Yorke, de fülszövege nyomán még A papagájos ablak is izgalmasan hangzik :)

Köszönöm a recenziót a Jaffa kiadónak!



*Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*

2018. június 5., kedd

Az Athenaeum Kiadó programjai és meglepetései a 89. Ünnepi Könyvhéten

Cecelia Ahern a 89. Ünnepi Könyvhéten
Cecelia Ahern ünnepelt írónő szerte a világon. 2004-ben, alig huszonhárom éves korában jelent meg első regénye, a P.S. I love you, amely nyomban világsiker lett, több mint negyven országban adták ki, és a könyv alapján készült film is nézők millióit vonzotta a mozikba.

Sok szeretettel várunk mindenkit 2018. 06. 07-én 17 órára a Vörösmarty tér Nagyszínpadhoz.
Az írónővel Balázsy Panna beszélget legújabb könyvéről (is), a Lantmadárról.
Dedikálás 18 órától (limit max. 3 db könyv/fő) a Dedikálószigeten (Vörösmarty szobor mellett).

Az írónő új regénye a Lantmadár a Könyvhéten lesz először megvásárolható az Athenaeum Kiadó standjánál! 

Cecelia Ahern Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Bárcsak láthatnál http://bit.ly/2oZqG6n
Ahol a szivárvány véget ér http://bit.ly/2ttHFU4
Bennem élsz http://bit.ly/2Hi2yDQ
Talált tárgyak országa http://bit.ly/2oUkAVT
Ajándék http://bit.ly/2oTG8SD
A holnap titkai http://bit.ly/2HhOAlr
Lány a tükörben http://bit.ly/2FnP5xB
Nyomomban az Életem http://bit.ly/2FrBu4e
Életed regénye http://bit.ly/2FCQZtG
Utóirat: Szeretlek! http://bit.ly/2IahaGq
A szerelem kézikönyve http://bit.ly/2FAyLcd
Amikor megismertelek http://bit.ly/2Fq74iU
Az üveggolyók titka http://bit.ly/2D85Kzb
A Vétkes http://bit.ly/2Dc5zTt
A Tökéletes http://bit.ly/2Bjn1oM
Évről évre [eKönyv: epub, mobi] http://bit.ly/2tFSnqs

ÜKH 2018 - Athenaeum Kiadó dedikálások
Június 7. csütörtök
18:00 – Cecelia Ahern dedikál Dedikálósziget (Vörösmarty szobor mellett)

Június 9. szombat
11:00 – Bánó Attila dedikál
13:00 – Hajnal Géza dedikál
13:00 –Hartay Csaba dedikál
14:00 – Nagy Ádám et al. dedikál
15:00 – Benyák Zoltán, Bíró Szabolcs dedikál
17:00 – Finy Petra dedikál
17:00 – Krekó Péter dediká
18:00 – Tóth Csaba dedikál

Június 10. vasárnap
11:00 – Görög Ibolya dedikál
14:00 – Szurovecz Kitti dedikál
15:00 – Lana Millan dedikál
16:00 – Vámos Miklós dedikál
„B3 – Best Book Box” meglepetés ajándékdoboz CSAK 2499 Ft!
Keressétek a B3 – Best Book Box meglepetés ajándékdobozt a 89. Ünnepi Könyvhéten az Athenaeum Kiadó (56-os ) és a General Press Könyvkiadó (58-as) pavilonjában!

„B3 – Best Book Box” meglepetés ajándékdoboz – részletes termékleírás itt
* pszt: egy ilyet biztosan veszek! ;))

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)