FÜLSZÖVEG:
Tara Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.
A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is.
A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.
"Mindannyian bonyolultabbak vagyunk, mint azok a szerepek, melyeket a mások által elmondott történetekben ránk osztanak."
Tara Westover bestselleréről én az Amazonnak köszönhetően szereztem tudomást, valószínűnek tartom, hogy a legtöbb kindle tulajdonos találkozott a kötet reklámjával. A regény 51 hete áll az Amazon legkelendőbb non-fiction, azaz nem elképzelt, hanem valóságon alapuló olvasmányok listáján. Csak a tavaly év végén felbukkan Michelle Obama memoir szorította le a képzeletbeli trónról A tanult lányt.
A fülszöveg kicsit csalóka, Tara tényleg Idaho megyében született, szülei mormon vallásúak, habár a szerző szerint ez nem jelenti azt, hogy ő elítélné a vallását. Az első három testvére még tanult iskolában, sőt Tara majd minden testvére megpróbált leérettségizni is, úgy hogy otthon tanultak, készültek a vizsgáikra.
A visszaemlékezés úgy valós, hogy természetesen a neveket megváltoztatta benne, ezt mindjárt az elején le is írja. Mint minden gyerekkori emlék, még az is, amit a naplóbejegyzései támasztanak alá, többféle nézőpontból szemlélhető. Tara készülő regényét elolvasta három bátyja is, illetve ezeknek a testvéreinek feleségei, két nagynénje is segítette őt az írás során.
A történet nem a főhős születésével kezdődik, mégpedig azért, mert habár a hónapban mindenki egyet értett, de a pontos napot nem tudták se a lány szülei, se a nagyszülei megmondani. Valamikor március végén született Tara, és jó ideig akkor tartották a szülinapját, amikor éppen a hónap végén ráért a család, tehát vándorolt az ünnep. A lány sokáig ezt tartja természetesnek is, sajnál mindenki mást, akinek nem így esik a szülinapja, csak mikor születési bizonyítványért folyamodnak derül ki, hogy bizony a hivatalokban, és az USA többi lakójának nem ez a normális.
Normális. Ez egy olyan egyszerű szó, de mégis rengeteg előítéletet, meg- és elítélést tartalmaz. Tara egész életében arra vágyik, hogy be tudjon illeszkedni a családjába, normális lehessen az ő felfogásuk szerint. Minden család diszfunkcionális a maga módján, de a Westoverek még ezen is túllépnek. Időnként a regény hol természetfölötti, hol aberrált fordulatokat vett, olyan gyorsan pörögtek az események, hogy néhol szabályosan szédültem olvasás közben.
Tara apja nem egyszerűen hithű mormon, hanem szenvedélyesen, 7/24-ben utálja a kormányzatot, és mindenféle hivatalos szervet. Azon kívül, hogy a család nem jár orvoshoz, nem fizetnek adót, nincs biztosítva az autójuk, nincs egészségbiztosításuk sem – ami ugyebár az USÁ-ban azt jelenti, hogy a kórházi beavatkozásokat ki kell fizetni. Habár a család a történet jelentős részében szegény, egészen elképesztően felelőtlenül, már-már az öngyilkosság határán dolgozik Tara apja. Kétszer is felborul velük a családi autó, és Tara édesanyja is elég súlyosan megsérül a szemén, de főleg a feje.
Aztán a munkahelyi balesetek… Hát mit nem mondjak, nekem több része is hátborzongató volt a könyvnek, de az biztosan, mikor Tara leírja, baromi részletesen, képletesen és pontosan, hogy az apja milyen égési sérüléseket szerzett, mikor le akart vágni egy le-nem-eresztett benzintartályt, ami belobbant.
A lány a legkisebb gyerek a sorban, sorsban, de nem az egyedüli, aki kitörni vágyott a szülei mellől. Két bátyja, Tyler, aki segített neki matekot tanulni, illetve felvetette, hogy Tara menjen főiskolára; valamint Richard, a könyvmoly is doktorátust szerzett, úgy, mint Tara.
A többi négy gyerek maradt a szülői ház mellett, a szülők vállalkozásaiban dolgozva, és főleg Tarát szinte teljesen kitagadták a családból. Nem azért, mert elment otthonról, tanult, világlátott lett, hanem azért mert megmondta szüleinek az igazat: az egyik bátyja terrorizálta őt.
Shawn, a család fekete báránya, aki tipikus bántalmazó férfi, a verés, kínzásba hajló testi fölény után rendszeresen próbált minden nőnek kedveskedni. Tarának például ad egy gyöngynyakláncot másnap, hogy a lányt ütötte-verte, szidalmazta.
Természetesen ilyen háttérből kiindulva, és persze szinte nulla tudással a főhősnek rengeteg nehézsége volt a főiskolákon, egyetemeken, amit elvégzett. Már az első felsőfokú tanulmánya során ráébred arra, hogy apja bipoláris zavarban szenved, bár a pszichológia tanára szerint inkább skizofrén. Tara szégyelli a saját múltját, főleg annak vakfoltjait, sokáig senkivel sem beszél a gyerekkoráról, aztán a mormon püspök hiába próbál segíteni a lánynak, hiába mondja, hogy tartsa távol magát a családjától.
No, ez az utolsó pont az, amit én nem értettem sosem. Tara feleslegesen hallgatott az első főiskolán pszichológia előadásokat, ha nem jött rá arra, hogy nem tudja egyedül átváltoztatni a családját. A regény második felében már folyton összeütközésbe került a széles nagyvilág tudása, ismerethalmaza, és a csökönyös kisvárosi szülők világvégét váró hozzáállása, Tara mégis minden nyáron hazament, és veszélyeztette magát. Merthogy hiába tíz hónap főiskolai tanulmány, azt sajnos pár hónap elzártság teljesen meg tudja semmisíteni. Kicsit olyan volt ez a szál, mint mikor Harry Potternek vissza kellett mennie Dursleyékhez. Regresszió, vagyis pszichés visszafejlődés, lelki leépülés.
A kötet legérdekesebb tulajdonsága amúgy az, hogy Tara Westover története a napjainkban játszódik, az 1999. december 31., az ikertornyok leomlása, 2001. szeptember 11. és Bin Laden elfogása konkrét dátumként szerepel benne. Habár mi magyarok híresen imádunk panaszkodni, ez az egyik nemzeti sportunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy másnak, máshol sem fenékig tejfel az élete.
Ez a történet egyszerre volt egy fejlődéstörténet, illetve a legkisebb gyerek csodát találó, önmagát meghatározó kalandregénye, kiszámíthatatlan fordulatokkal, olvasmányos, pörgős stílusban. Nagyon bigott feministákat kicsit óvnék tőle, de egyébként szívesen ajánlom kortól, nemtől függetlenül. Nem nagyon vallásos könyv, habár van benne néhány idézet, de tulajdonképpen Tara apjához hasonló elvakult, csak a saját hiedelemvilágukban élő emberek mindenhol léteznek.
Köszönöm az olvasás lehetőségét a Partvonal kiadónak!
