Mariann könyvtára : június 2016

Köszönet a recenziós példányért a Magvető kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly

FÜLSZÖVEG:

Mi vezet arra embereket, hogy csoportba verődve mások ellen támadjanak? És miféle helyzetek, beidegződések és indulatok idézhetik elő azt, hogy falusi járókelők, piaci vevők nekiessenek olyan szomszédaiknak, akik nemrég halálgyárakból menekültek meg? Hogy kerülhet valaki lincselők közé?

Závada Pál új regénye 1946-os magyarországi antiszemita pogromok történetén keresztül keresi a választ. Egy piacnapon az elbeszélő főszereplő, a falu tekintélyes kereskedőjének lánya, egy tanárember felesége tanúja lesz egy zsidó tojáskereskedő elleni támadásnak, amely vérengzéssé fajul. Asszonyok vezetik a rettentő pusztítást, amely nem kímél sem nőket, sem gyermekeket. A pogromot követően nyomozás indul, és tárgyalások során tárulnak fel az előzmények, a háború alatti és az utána kialakult állapotok. Az események előterében azonban emberek és eltorzuló emberi viszonyok állnak. A történelem, amely bármely pillanatban ma is próbára tehet bármelyikünket.

Szerintem:

Megmondom őszintén, az egy örömünnep egy könyvmoly életében, mikor rátalál egy kiadóra, akiktől folyamatosan megbízható, irodalmilag igényes, jó minőségű könyveket tud beszerezni. Volt egy idei fogadalmam, mely szerint több szépirodalmat, és főleg kortárs magyart akarok olvasni, és a Magvető pont ezt a válogatottan jó irodalmat kínálja, elég csak Grecsó Krisztiánra, vagy Tóth Krisztinára gondolnunk.

De persze a Jadviga párnája írója, Závada Pál is nagyon-nagyon magasra lőtte a mércét idei alkotásával. Meglestem a molyon, érdekes, hogy pont a lélektani címke hiányzik a műről, pedig bőven ráférne ez a jellemző.

ITT el lehet olvasni a regény első kilenc oldalát, kellően illusztrálja azt, ami a történet két nagy nehézsége: egyfelől több síkon zajlik a cselekmény, állandó ugrálás van a többféle múlt és a jelen között. Illetve bemutatásra kerül az, amiért szerintem pszichológiai a történet, hogy átlagemberek más emberek pletykái, híresztelései, rémhírei hallatán miként változnak normális, beszámítható emberi lényekből barbár csürhévé.

Ez a kötet egy napló, jobban mondva egy feleség, Hadnagy Sándorné, Marika feljegyzéseiből áll össze, de nem teljes történetté, nem kerek egésszé. Természetesen mivel egy szemszögű a mű, nem pártatlan, leginkább teljes egészében áthatja egy indulat, egy érzelemvilág: a férj életéért való rettegés.

De nemcsak ezért állt hozzám közel Marika mondanivalója, hogy néha szinte együtt sóhajtottam vele, nagyon jól ábrázolt, kitűnően érzékeltetett a főszereplő és férje közti házasság, és ebből fakadó összes nehézség. Az asszony éjt nappallá téve félti férjét, mégpedig nem alaptalanul, mert az értelmiségi Hadnagy Sándor tanár csak egyet nem lát át előre: hogy milyen tökéletes bűnbak, még akkor is, ha éppen nem csinál semmit.

"Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani. Hogy innentől fogva nem óv meg semmitől, ha szörnyülködve befogom a szemem. Hogy hazafuthatok ugyan, s befúrhatom a párnák közé a fejem, mert iszonyodom attól, amit ezek művelnek – ám ezzel se megyek semmire. Mert már nemcsak

másokat fenyeget ez a roham a szemünk láttára, hanem hogy az ostromoló kedvnek éppen mi leszünk a kiszemelt célpontjai, ez világosodott meg előttem abban a percben. "

A regény látszólag a pogrom képeivel kezdődik, a főszereplő "katasztrófaturistáskodásával", mikor a kunvadasi piacon a tömeg halálra ver egy zsidót, de jóval előbbre nyúlnak a történet szálai, a második világháborúig. Marika egy helyütt leírja, hogy valószínűleg az volt a baj, mikor férje elvállalta a kötelező levente-képzést, és bár éppen, egészségesen visszahozta a rá bízott fiatal katonákat, örökre szerzett magának jó néhány falubeli ellenséget.

Habár a zsidóüldözés, verekedések alatt Hadnagy Sándor otthon ült, mert szó szerint vette a kijárási tilalmat, a bíróság bizonyítottnak véli, hogy ő volt az értelmi szerzője a pogromnak, mivel számos régi tanítványa belekeveredett az ügybe. És ha mindez nem lenne elég, a legnagyobb hibája, hogy a legjobb barátja egy kisgazda, az akkori párt helybeli prominens tagja.

A történet sokféle oldalról megközelíthető, például megkérdőjelezhető, hogy mennyire jó döntés egy értelmiségitől, ha tudja, hogy kiállhatna a kisebbség mellé, és megvédhetné őket, akkor miért nem teszi azt?

Hogyan lehet az, hogy magukat értelmesnek gondoló emberek képesek elhinni azt a szomszédaikról, hogy gyerekeket rabolnak el, vagy emberhúst esznek?

Marika elmondása szerint számtalan olyan léhűtő volt a faluban, akik még meg se várták, hogy elinduljanak a zsidókat deportáló vonatok, már kifosztották az üresen álló házakat, később mégis hitelt adtak a szavuknak…

És persze legfontosabb üzenete a történetnek, hogy egyetlen botrány képes tüzet okozni, és sárba tiporni az addig népszerű párt dicsőségét, hogy aztán teret engedhessen a vörös irányításnak…

Kinek ajánlanám?

16 év felett mindenkinek, kiemelten a magyar történelmet tanulók, tanítók, szeretők körét. De azt hiszem, vannak olyan történetek, amiket széles körben érdemes megismerni, mert hozzátesznek nemcsak a tudásunkhoz, nemzetünkről való ismereteinkhez, de emberekről szóló élettapasztalatainkhoz is.

Olvasás után világos volt, kristálytisztán kirajzolódott, hogy tulajdonképpen habár nem egyszerűen olvasható a regény a többsíkú történetmesélés és a számtalan szereplő, mendemonda, politikai utalás miatt, azért érthető, hogy miért most írt erről Závada Pál.
Manapság is megtörténhetne egy ilyen pogrom, hiszen az internet korában, mikor a többség ész nélkül oszt meg rémhíreket, még hamarabb csapnak magasba az indulatok, gerjeszthetők az álhíradások, becsaphatóbbak az emberek, mint egy emberöltővel ezelőtt, mikor pár pletyka jóvoltából dőlt el egy egész falu dominóként.

Kitűnő tanmese volt, köszöntem az élményt.
4 és fél csillag a lehetséges ötből. :)

Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/zavada-pal-egy-piaci-nap

Interjú a könyvről:
itt.

A mellékelt képek a molyról, illetve a Magvető oldaláról származnak.

1 megjegyzés

No megjegyzés

"Mi volna, ha minden évben egyetlen napra fölvennénk egy pólót, amelyre reggel felírjuk a titkunkat? Hatalmas, színes, ragyogó, harsogó felirattal hirdetnénk ki azt, ami miatt a leginkább félünk az emberek ítélkező tekintetétől. Feltüntetnénk magunkon: „Igen, én ez vagyok, és az év háromszázhatvannégy napján szenvedek attól, hogy nem fogadtok el.” Mindannyian láthatnánk egymás gyöngéit, és felismerve, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, az előítéleteket, a rosszindulatú pletykálást és az egymásról és önmagunkról gyártott hazugságokat felcserélné az együttérzés."

Fülszöveg:

Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, álláspont, vagy szokatlan párbeszéd között.

A „buddhista családban nevelkedett, Izraelben élő vegán, meleg kabbalista celebritás” a ráaggatott címkéket olykor leszaggatva vagy azokra önironikusan ráerősítve hol viccesen profán, hol szándékosan gejl, hol meglepően mély, és ezúttal édesen kesernyés „lélekbonbonokkal” kínálja meg azokat az olvasókat, akik a szerzővel együtt hisznek benne: miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.

Szerintem:
Vigyázat!
Cselekményleírást tartalmazó szöveg!!!

Harmadszori olvasás, úgy álltam neki, hogy most igyekszem a formára, Kristóf írásmódszerére figyelni, aztán persze elvittek a szavak :) Sebaj, legközelebb.

Szerintem ez a bonbonos leírás megtévesztő kicsit, mert könnyedséget sugall. Holott tényleg nehezen indul be a könyv, amit persze szívesen olvas a kíváncsi embertárs, hiszen vélhetően lesz benne szó Kristóf magánéletéről, és szexszel sok mindent el lehet adni. Meg aztán van az örökös irigykedés is, hogy lássuk, mitől különb a másik, mitől lett ő sikeres, mi meg a közönsége.

Szóval ez a novelláskötet azt ígéri a leírásban, hogy egyedi terméket ad, de nem. MÉG nem, mint ahogy azt Kristóf is érzi, tudja, leírja, nincs még kész. Eddig én bonbonok helyett mindig muffinoknak néztem ezeket az írásokat, némelyiket színes cukormáz borítja, némelyiket nehéz töltelék.

De most túl sok-sok olvasáson, mindenféle stílusban, inkább olyan élmény volt ez a könyv, mintha ülnénk együtt egy köteg fénykép mellett és azokat kommentálná Kris. Kicsit bemutatja az életét, kicsit tanít, kicsit énekel veled, és persze beszél, mesél.

Van olyan mese, amelyik szívbemarkoló, édes, szórakoztató, elgondolkoztató, kacagtató. És persze van olyan, ami nem ér el az olvasóhoz, a másfajta tapasztalatok miatt, az életfelfogás különbözősége miatt, vagy csak azért, mert azt inkább magának írta a szerző.

Megvan itthon a Hajónapló is, majd azt is újraolvasom jövőre, és szerepel a kívánságlistámon a Gangesz is. Követem őt elég sok helyen, rácsodálkozva életére, elhivatottságára, nem irigyelve tőle a tudatot, hogy hiába minden munka, ima, energia, NEM fogja tudni megváltani kis hazánkat sem, hát még a világot. Viszont azt is értem, hogy mi a belső késztetés, ami hajtja előre, mert bizony bizony elég sok mindenben egyet értük, érzünk.

Csak egyben nem, hiába veszem majd kézbe a beígért receptkönyvet, nem leszek vega. De itt leszek és várom, hogy beérjen az író, és megossza az első regényét velünk.

Addig is köszönöm a világbékés írást, mert garantált röhögőgörcsöt okoz mindig :)

4/5 csillag, eredeti molyos értékelés ITT található.

Kristóf FB oldala, ahonnan a kép is származik:
https://www.facebook.com/steinerkristofoldala/

No megjegyzés

A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.

Túljutottunk a első könyvheti élményeinken, ahová most először mentünk, és amit most már össze tudunk hasonlítani a Könyvfesztivállal. Hát mindenki mondta a moly-on, hogy más, mint a fesztivál, de ekkora tömegre mégse számítottam :)) Hihetetlenül hangulatos, van egyfajta természetes bája is a környékbeli épületek miatt, de mint a heringek, úgy tódult a nép.
És persze hozzá kell tenni, hogy kevés annál viccesebb látvány van, mikor egy csapat japán turista magyar újságokat, vagy pláne Böszörményi Gyula Beretva és tőr című művének beharangozóját vizsgálgatja, hogy vajon, mi a csuda lehet az :D

Mi most eléggé ki voltunk költekezve, elsősorban Fanninak mentünk könyvért, meg azért, hogy találkozhassak Zsófival és Beával, a Könyvutca bloggereivel <3 Mint a helyszínen kiderült, Zsófi velem beszélt meg talit, Bea meg a Könyvparfé írójával, Ivettel, így duplán folyt a csevely :)
A beszélgetés után Fanni ebédelni kívánt, és visszatérve pont belefutottunk a Rumini dedikálásba.

Szerzeményeink képekben:

Fanni könyvei

***

Recenziós kötetek a Manó könyvektől és a Magvetőtől :)

***

Könyvutca könyvjelzők <3 és Radnóti könyvjelző +
az új svéd könyvem (csak 800 Ft volt, leárazva)

Eltekintve a szűkös pénzügyi keretet, azt gondolom, hogy élménynek nagyszerű volt ez a nap, mert észleltük (nem volt nehéz) a nagyon-nagyon hosszú dedikálásra váró sort Böszörményi Gyulánál, majd Csukás Istvánnál; Varró Dánielt a Pagony standjánál nézelődni, illetve Lackfi Jánost szintén a Pagony előtt dedikálni.
Merthogy nálunk itthon súlyos irodalommérgezés zajlik, már a két kicsinek is meséltük, hogy láttuk azt a bácsit, aki a Lecsöppenő Kecsöp Benőt írta :)

Remélem, hogy Nektek is legalább ilyen jól telt a vasárnapotok.
Szép hetet, sok olvasást kívánok!

3 megjegyzés

Köszönet a recenziós példányért a Corvina kiadónak!
Weboldal - Facebook - Moly

Fülszöveg:

Tudja-e Ön, hogy miket írogatott titkos füzetébe a volt amerikai elnök, Ronald Reagan? Hogy ki rejtett ’56-ban gránátokat egy fa odvába a Várhegyen? Ki alapította a Los Angeles-i magyar konzulátust és a Merlin Színházat? Hogy ki volt ott a legendás pesti Katona és a nagy kaposvári társulat indulásakor, de mégis lelépett? Hogy mivel tölti el egy átlagos napját egy finn melós? Hogy mit jelent a „karakterből" kifejezés? Ha nem, épp itt az ideje fellapoznia ezt a könyvet!
Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/marton-andras-karakterbol

A véleményem:

Nem szokásom önéletrajzokat olvasni, talán mert keveset élek kifelé, keveset tévézek, nem fogyasztok annyi médiát, hogysem sztárokról szóló pletykák érdekeljenek; meg talán tudatosabban is válogatom meg, hogy kire szánok időt.

Azonban határozottan emlékszem arra, hogy a Könyvfesztiválon a Corvina standján láttam kiírva Márton András nevét, hogy dedikálni fog, és motoszkált bennem a tudat, hogy én ezt a nevet, arcot valahonnan ismerem.

Aztán mikor megláttam a kiadói hírlevelet, már tudtam kihez kapcsolni a kötetet, de példának okáért anyukámnak keresnem kellett egy fiatalabb kori képet a színművész úrról. Ezért csatoltam most is egy ilyet :)

Egy színész élete általában vonzó, kalandosnak tűnik a többi ember szemében, de Márton művész úré még az átlagnál is csavarosabb. Csak hogy példának okáért felsoroljam a színész által űzött sportokat: rúdugrás, síelés, vitorlázás, lovaglás, mostanában a tenisz; szerintem jól szemlélteti, hogy milyen mozgékony ember volt életútja során.

Hát még mennyi helyen járt! A kiindulópont Nyíregyháza, aztán Budapest, Anglia, Finnország, az USA, Pécs, Kecskemét; nem is soroltam fel az összes helyszínt, ami a kötetben szerepelt.

Pláne elképzelhetetlenül élménygazdag volt Márton András sorsa, hiszen nem csak a színpadon, vagy éppen a katedrán állva teljesített évekig, de bizony dolgozott kétkezi munkásként (díszítőmunkás, asztalos) és magas rangú diplomataként is.

Egy szóval nem is tudom jellemezni önéletrajzát, de olvasás közben végig az ismert szólás járt a fejemben: 'A reader lives a thousand lives before he dies, said Jojen. The man who never reads lives only one.' George R.R. Martin okossága, hogy az olvasó ezer életet is átélhet olvasás közben, míg a nem olvasó csak egyet, Márton színművész úr sorsát olvasva teljességgel bizonyos.

Van a műben egy mondat, mely szerint azért fognak rá irigykedni, utálkozni, mert annyi híres személyt ismerhetett meg és említett is meg könyvében, de szerintem a féltékenység alapja teljesen más lesz.

Vágyni egy kalandos, kivételes életre, illetve merni meglépni az ismeretlent is, ha lehetőségünk van, az két nagyon-nagyon különböző dolog. Márton András született kalandor, nyughatatlan, talán önmagát, talán a világban elfoglalt helyét kereső ember,- ezt még olvasás után sem tudom biztosan - , de hogy nem egy otthonülő típus volt, az biztos.

Ma már egészen gyakori, hogy a fiatalok külföldre menjenek dolgozni, de nyelvtudás nélkül, nekiindulni az ismeretlennek, a megalkuvás helyett, ez teljesen rendhagyó dolog volt a kommunista időkben.

Számomra sok nagyon elgondolkodtató része, számos nagyon szórakoztató része is volt ennek az önéletrajznak, de a pillanat, mikor felkaptam a fejemet, és azt mondtam, hogy wow, az ez volt:

Az északi sarkkörön délelőtt 11 körül lassan minden rózsaszínű lesz, aztán világos, de már fél kettő tájt kék, amely hamarosan feketébe fordul. És ettől fogva minden teljesen sötét. Az északi fény száraz időben gyakran látható. Félelmetes és lenyűgöző. Olyan végtelenül nagynak látszik, amilyen törpévé zsugorodik az ember ebben az érthetetlen, háromdimenziós fényjátékban, mintha már hívnának odaátról.

Hány magyar ember mondhatja el magáról, hogy látta már élőben a sarki fényt? Hányan ültek egy asztalnál Diana hercegnővel, Ronald Reagen-nel, Gábor Zsazsával?

A fülszöveg persze kicsit szépít, hiszen csak egy-egy anekdota erejéig szerepelnek a hírességek, és persze Márton úr szemszögéből ismerhetjük meg őket, de akkor is.
Valószínűtlenül fordulatos, és igaza van a szerzőnek, szereplehetőségekben gazdag életútja volt, hiszen színésznek születni kell, és aki az, az élete végéig szerepként, karakterként éli meg helyzeteit.

Kinek ajánlanám?

Színházszerető, rajongó embereknek, nemtől, életkortól függetlenül nagyon-nagyon! :)

Kifejezetten a pesti színház, a pécsi Poszt nézőinek, mert például ez utóbbi témáról nyolc oldalas fejezet szól.
De persze hozzá kell azt is tennem, hogy ismerősnek kell lenni a színész, rendezőkollégák neveivel, hiszen - és ez mindenképpen egy nagyon érdekes, de egyben meghökkentő jellemzője is a kötetnek-, kevés a kép, talán összesen ha húsz darab volt benne.
Egyébként ez a mű szerintem nagyon jó ajándék lehet az idősebb korosztálynak, akik javarészt kortársai Márton művész úrnak.

Legkedvesebb anekdotám a Laurence Olivier történet, azon szinte betegre röhögtem magam, de itt egy válogatás a könyvből kedvcsinálónak, még mielőtt kölcsönadnám anyukámnak, anyósomnak, és pécsi, színházimádó barátnőmnek:

… színésznek lenni életfogytig tartó, halálos betegség. Hiába szolgáltam diplomataként két cikluson keresztül, igazi diplomata soha nem lettem. Hiába dolgoztam asztalosként Finnországban, igazi asztalos soha nem lettem. Hiába tanítottam az egyetemen, sose lettem egyetemi tanár. Minden éles helyzetet karakterből oldottam meg, végül is, csak ehhez értek. És amit megtanultam az életem összes foglalkozása alatt, annak csak a színészmesterségben van némi hasznosítható tanulsága.

***

Ott álltam az üres Krisztina körúti lakásban árván, társ nélkül, rémes gondolatokkal küszködve. Azon gondolkozom, hogy egy ilyen izgalmas, színes élet milyen őrületes sebességgel változik át sivár, ijesztő, halálos ürességgé. Hogy a múlt élményei soha nem vigasztalják meg az embert, csak a jövő ígéretei képesek ideig-óráig kirángatni a reménytelenségből. Naná, hiszen ezért rohanok egész életemben kalandból kalandba.

***

Annak a szerepnek, amelyhez most próbálom hozzátörni a lelkemet, az a lényege, hogy miképpen békül meg a karakter a halál gondolatával.

…

A folyamatban most már ott tartok, hogy a halál ellen nincs semmi kifogásom, csak éppen még nem szeretnék jelen lenni, amikor bekövetkezik.

Köszöntem, jól esett, ha minden önéletrajz ilyen olvasmányos lenne, biztosan rászoknék erre a műfajra is.
4,5 csillag a lehetséges ötből, nagyon jól áll az Író karakter Márton Andrásnak ;)
Mint Turai, nagyon szépen elrendezte ezt az egészet, bravó, nálam újratapsolás, azaz pár év múlva ismételt olvasás lesz az eredmény.

Corvina hírlevele szerint Márton András Színművész Úr 2016. június 12-én, vasárnap 16 órától dedikálja önéletrajzát a Vörösmarty téren, az Ünnepi Könyvhéten.