Mariann könyvtára

Szokták kérdezni, hogy evésben is ennyire mindenevő vagyok-e, mint olvasásban? :))
Hát, azt hiszem igen, de azért az olvasási sokszínűségre való törekvésemet semmi nem tudja felülmúlni!

Habár be kell vallanom azt is, hogy mivel ennyire sokat és sokfélét olvasok, ezért jóval gyakrabban bukkanok olyan könyvekre, amiket először és utoljára óhajtok a kezembe venni, és március bővelkedett ilyenekben.
Nekikezdtem a várólista csökkentésnek, és négy könyv olvasása után muszáj volt hangosan gratulálnom magamnak a twitteren, mert kettő nagyon unalmas, vontatott volt (A panasz leírása + A fekete ruhás nő). Erdős Renée könyvéről már írtam, so-so, úgy félig-meddig tetszett; egyedül Vámos Miklós váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket.
Nos, mit ne mondjak, még nyolc várólistás könyv van hátra, amit az igen-igen megcsappant olvasási kedvemhez kellene valahogy passzítani, avagy varázsolni.





Tehát a lista, ezeket a könyveket olvastam márciusban - egészen pontosan február 24 és március 30 között: 

1. Charles Duhigg: The Power of Habit
2. Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő – Annakönyv – A kezdetek
3. Jókai Anna: A panasz leírása
4. Erdős Renée: Hajnali hegedűszó
5. Lisa Jacobs: Your Best Year 2018: Productivity Workbook and Online Business Planner
6. Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot?
7. Lisa Jacobs: Your Best Year 2018: Life Edition
8. Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
9. Jeff Kinney: Egy ropi naplója – Régi szép idők
10. Vámos Miklós: A New York–Budapest metró
11. Agatha Christie: Halál a felhők fölött
12. Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad
13. Susan Hill: A fekete ruhás nő
14. Darren Hardy: The Compound Effect
15. Berek Edit: Pokoltúra
16. Skye Warren: Beauty and the Beast
17. Szabó Magda: Sziget-kék
18. Virág Emília: Tündérfogó

Remélhetőleg az utolsó két történetet is sikerül március 30 előtt befejezni, főleg a havi Szabó Magda olvasás a fontos :)
(update: azóta már befejeztem a dőlt betűseket is :D)




Könyvnek nagyon nehezen tudok ellenállni, mondjuk talán akarni is kéne, az sokat lendítene a helyzeten ;)

http://www.bookfestival.hu/content/programok

Jó nézelődést, tervezgetést kívánok!

Szoktak engem többen is azzal vádolni, hogy egy-egy könyvet túl gyorsan olvasok, csak átrohanok rajtuk. Hát kérem alássan, a Pokoltúra elvileg csak 250 oldal, és az én 50-60 oldalas olvasási sebességemmel egy nap alatt elolvashattam volna… ha tetszett volna.
Nyilván az ember könyves bloggerként vállal némi (jó sok) kockázatot azzal, ha leírja, hogy nem jött be neki egy adott könyv, de szembe mennék önmagammal, nem lennék hiteles, ha nem írnám meg az igazat.

Elöljáróban hadd szögezzek le két dolgot: egyrészről én nem fogom lecsillagozni, pontozni ezt a történetet, az hogy én és a könyv nem találtunk egymásra nem jelent más, csak személyes preferenciát.
Másrészről azt se fogom írni, hogy ne olvassátok el a könyvet, mert de, igen, akinek a fülszöveg felkeltette a figyelmét, az látogassa meg a legközelebbi könyvtárat.
Viszont azt muszáj megmondanom, hogy megint több ponton túloz a leírás, sőt már az alcím is. „Amikor egy család szembenéz a rákkal” az lehet, hogy másik sztoriban megtörténik, de itt nincs egység, nincs összefogás, nincs család. Valahol a századik oldal tájékán sikerült megfelelő hasonlatot kitalálnom erre a történetre.
A rák olyan, mint a Nap, pusztító erőt képvisel, végül bekebelezi a hozzá közel állót. Az anya alakja az égetően forró csillaghoz közeli Merkúr; míg a lány a Vénusz, a fiú a tökéletlen Föld, az apa meg a távoli, talán bolygónak sem nevezhető Plútó. Mivel megadott pályán keringenek, legtöbbször egymástól lélekben, nemcsak testben távol, és mint tudjuk, a párhuzamosok csak a végtelenben, feltételezésként találkoznak…

Egyetértek abban a könyvet szintén kritizáló Zsanett véleményével, hogy nagyon sablonos, lecsupaszított, papírmasé figurák alkotják a történetet. Az anya az Áldozat, így nagy betűvel; az apa a gonosz megcsaló, asszonyverő, volt alkoholista. A 17 éves kamaszlány és évtizeddel idősebb bátyja voltak szimpatikusak nekem, ők sokkal többrétűek, kidolgozottabbak, részletgazdagok. Az anya és az apa alakja elnagyolt, igen értem én, hogy sok problémájuk volt a házasságuk elején, de akkor el kellett volna dönteni, hogy mégis melyik volt markánsabb, az asszonyverés vagy a megcsalás?
(Arról meg nem szeretnék beszélni, hogy mit gondolok arról, aki becsomagolva áll az ajtóban, majd közli a fiával, akit be szokott zárni a részeg apja elől a szekrénybe, hogy bocsi kisfiam, mégse megyünk el… Jó nyilván annak könnyű, akinek van hátországa, de azért más is kisétál a rosszból, nem maga miatt, hanem elsősorban a gyereke miatt.)

Nekem a könyv stílusa sem tetszett, a váltott monológok jók voltak, de az anya olyan túllihegett költői képekben beszélt, ahogy nem haldoklik senki.
„Ereimben éreztem, hogy még elevenen kapcsolódom az élethez, de lelkem sápadt viaszfénye már elveszett a sötétségben.”
„A valóság és a káprázat határán igyekeztem ápolni sebzett lelkem, miközben a viharzóna örvényei a sodró áramlatokkal megfékezhetetlenül masíroztak előre, és egyre erősebb ellenállással kellett a bástyáimat védelmeznem.”
?? Hogy mit csinál a kicsoda, micsoda? Miért kell ilyen mű, magasztos irodalmi stílusban fogalmazni?
Az apa meg egyfolytában hisztizett, rinyált azon, hogy neki milyen nehéz, bár nem ő volt beteg, és az végképpen betette nekem a kaput, mikor kifejtette, hogy milyen régen szeretkeztek. Onnantól az ő részét mindig átlapoztam :(

Szóval összességében sajnos, amilyen sokat vártam, olyan nagyon keveset kaptam, és ez engem eléggé elszomorított.
(azon morfondíroztam, hogy lehet, hogy a szerzö személyes emléket írt meg, azért lett eltúlozva pár karakter, azért nem tudta egyformán kezelni öket)
Az viszont biztos, hogy én nem jutottam ezzel a könyvvel a lelkem legmélyére, és megint csak azt tudom hangoztatni: a kevesebb az több, és jóval hatásosabb.

A molyon, az Amazon zónában karcolta valaki a hírt, hogy ingyenes ez a könyv, és gyorsan le is csaptam rá. A Szépség és a Szörnyeteg a kedvenc Disney mesém, bármilyen fandomban, bármilyen párossal, lehet hetero, homo szívesen olvasom a feldolgozásokat.
Figyelem, az ingyenesség változhat, valamint meg kell jegyeznem, ez egy EROTIKUS feldolgozás, meglehetősen sok szex van benne.

Mindjárt a nyitójelenetben Erin rányit a munkaadójára, aki éppen lelkesen használja a jobb kezét, takaró nélkül, meztelenül :D És ha a maszturbálás nem lenne elég, Blake Erin nevét kiáltja élvezete közben.
Hát mi ne mondjak, jó kis kezdése van XDXD

A könyv első harmada meglehetősen sok lepedőakrobatikát tartalmaz, valaki a Goodreadsen vinnyogott is azon, hogy lehet ingyenes egy ilyen sok szexet tartalmazó könyv?
Mert ugyebár a Szürke 50 az pénzért már lehet szoftpornó?!? >-<
Az elején én is azt hittem, hogy csak szex lesz benne, de aztán szép lassan előbukkantak más témák is. Például Blake sérülése, hogy fogságban volt, a vele együtt utazó katonát megkínozták, és majdnem egy évig tartott, míg az arcán a robbanás nyoma heggé vált. Hogy elhagyta őt a menyasszonya,  amint meglátta a férfi sérült arcát, ezzel komplettül lerombolva az önérzetét. Hogy Blake hányingert és pánikrohamot kap a kórháztól, mert olyan sokáig kezelték.

A másik oldal se problémamentes:
Erin fél az újabb csalódástól, mivel az előző pasija azért szakított vele, mert az anyukája takarítónő. Az anyja pedig nem bízik Blakeben, mert egyszer takarított egy gazdag férfinál, és amikor az erőszakoskodott vele, és ő nem engedett, akkor a gazdag pasi megvádolta lopással, arra hivatkozva rúgta ki Erin anyját.
És akkor még nem említettem a volt menyasszonyt, Melindát, aki szívesen jutna vissza Blake házába, főleg a férfi pénztárcájába...

Tehát meglepően sokrétű volt a regény, 4 csillag, teljesen élvezhető volt, sőt még az újraolvasást sem zárom ki , valamint felfedeztem, van még egy Skye Warren ekönyvem a kindlemre töltve :)
Még egyszer link az amazon oldalhoz - most éppen több könyve is ingyenes!!!
Skye Warren amazon

FÜLSZÖVEG:




Az élet bonyolult, a család meg még bonyolultabbá képes azt tenni - szerintem ez ennek a sorozatnak a legnagyobb tanulsága.
Őszintén szólva, mindig lelkesen várjuk Greg és famíliája újabb kalandjait, mert egyfelől rendkívül kiszámíthatatlanok, másfelől Kinney ügyesen dolgozik a klisékkel.

Habár én őszintén nem értem néha a Heffley szülőket, - példának okáért akkor, amikor befogadnak egy malacot a házukba, és kap az állat egy szobát is -, a nagypapa első találkozása az internettel, illetve a faházas gyerektábor azért roppantmód ismerős volt.
Szinte minden részben van valami ijesztő szál is, amitől borzongani lehet, most éppen a tábori rémről szóló (hamis) pletyka, de számtalan olyan apróság is, amit érdemes megbeszélni.

Ebben a kötetben Greg bátyja, Roddick vállal egy olyan munkát, ami eszembe juttatott egy képsorozatot, aminek most direkt csak az első részét mutatom meg.

Klikeljetek a többi képhez, és jó szórakozást kívánok a könyvhöz!

Nyilvánvalóan, életkoromból kifolyólag, (42), már nagyon messzire kerültem a gimnáziumi évektől. Nem is szeretek gimis regényeket olvasni, mert én utáltam a középiskolámat. Általában gondban vagyok azzal is, hogy a legtöbb young adult romantikus regény a jó öreg Rómeó és Júlia klisére építkezik.
De azt kell, hogy mondjam, minden ellenérzésem dacára, már az első két bekezdés felkeltette az érdeklődésemet.

Hogy mitől jó ez a könyv, mert hát tagadhatatlanul az?
Kiemelkedően jó nyelvezete, stílusa van, a kamaszos picsogás mellett hajszálpontos, mellbe és gyomortájékba szóló, felnőttnek is ismerős mondatok alkotják.
„Úgy tettem, mint aki nem létezik, de sajnos léteztem; tovább pörkölődtem saját magam alkotta, méretre igazított poklomban.”
Hát nem gyönyörűen leírja az életet?



Viszont ami igaz, az igaz, nekem sok volt Dorka is, Matyi is, nem tudtam egyikőjükkel sem együtt érezni, vagy legalább kedvelni. Rengeteg konfliktus van köztük, néha egészen gyerekes módon, persze egyfelől az életkor miatt is, másfelől az első szerelem csetlései-botlásai miatt is. Mégis nekem picit sok volt a se veled-se nélküled, a történet közepén a civódásoknál engem elvesztett a regény.
Dorkában idegesített a vaksága, legszívesebben a fülébe ordítottam volna Janiról szóló igazat, és nehezen tudom megbocsátani a biosz szertáras esetet, holott kell a negatív példa is, mi ne kövessen el egy másik kamasz lány. Én kicsit túlzásnak érzem a fülszövegben azt is, hogy felnőtté válna a regény végére, azt szerintem a második részre érte el.


Összességében ez a könyv is keserédes, jóval túlmutat a gimnázium falain. Át a magunkra erőltetett jelmezeken túl, felcsillantja az igazság egy-egy árnyékos, vagy csillogó oldalát.
Félmondatokból, féligazságokból, okosan, lassan építkezik fel, jó szívvel ajánlom, bármilyen életkorban olvasásra. 
Minőségi irodalom, nagyszerű első könyv volt.

https://twitter.com/IAmMarkManson

Igen, tényleg ez van, hogy nagyon közeli lett hozzánk a külvilág, egészségtelenül hajlamos mindenki szakértő lenni a másik életében. Leginkább erre buzdít Mark Manson, hogy más értéket, de tényleg valós értéket válasszon az olvasó az életének alapjául. Persze, megfelelő felfogás nélkül is eljut valahová az élete végéig, de azt tudni kell, hogy a nem választás, a képernyő bámulás, a nehézségek elkerülése is választás.
Mark azt is számtalanszor kihangsúlyozza, hogy a gazdagok is szenvednek, csak más szenvedéseik vannak, mint ahogy más fájdalma, kínja tud lenni egy nőnek, mint egy férfinak. Igazából felesleges állandóan hasonlítgatni, és a média azért teszi azt, mert a reklámokból tesz szert nyereségre, amik a fogyasztói kört próbálják újragenerálni.

Ha összefoglalóan kellene jellemeznem, talán nem tud ez a könyv semmi többet, mint amit a többi, hasonló önfejlesztő könyv. Csak éppen az írója őszinte, és hajlandó elmesélni, hogy mikor, miért volt padlón, mennyi munkába, fájdalomba került neki a változás, ami segítségével normális életet tudott magának építeni.
Mert igen, a változás nehéz, hosszadalmas, kínzó, de megéri megpróbálkozni vele, még a halálos ágy előtt :)

„A szokásaink sokkal jobban befolyásolják az életünket, mint gondolnánk, valójában annyira erősek, hogy az agyunk minden másnál jobban ragaszkodik hozzájuk, és még a józan észt is hajlandó feláldozni a kedvükért.”

Idénre van egy fogadalmam, hogy elolvasok legalább 12, de még inkább 52 nem fikciós, ismeretterjesztő könyvet.  Már egész jól állok, Duhigg könyve talán a hetedik volt a moly polcomon.
Ez a könyv hármas tagolású, előbb az egyéni szokásokról ír, aztán jönnek a sikeres vállalkozások rutinjai, végül a társadalmi szokásrendszerekkel fejezi be a művet.
Ami nagyon érdekes, hogy Duhigg újságíró, tehát rendkívül sokféle témából merít, a könyvének szerkezetét Malcolm Gladwell munkásságához tudnám hasonlítani. A tudósok régebben teljesen más területeket tartottak a rutincselekedetért felelősnek, de manapság azt gondolják, hogy a frontális lebeny illetékes elsősorban a szokásokért. A kötet eleje szerintem kicsit uncsi volt, javarészt egy amerikai férfiról szólt, aki elveszti az agyának egy részét, egy fertőző gyulladás miatt.

A Hogyan alakítsunk ki új szokásokat részben ellenben az első amerikai bombamarketing történetét eleveníti fel Duhigg, Hopkins Pepsodent reklámját. Számomra egyértelműen ez a rész volt a legizgalmasabb, habár nagyon érdekfeszítő volt olvasni Michael Phelps olimpiai aranyakat érő technikáját, szokásrendszerét. Jópofa volt az Anonim Alkoholisták szervezetének története is, és persze szociológiából kiemelkedő jelentőségű volt Rosa Parks letartóztatásának története, a szegregáció elleni törekvések kiindulópontja.
Csakhogy azt nem igazán értettem, hogy miért kapcsolódik a rutinokhoz a krónikus alvajárás, azt ezt leíró részt én nem kicsit beleerőltetve éreztem a témába, könyvbe.
De bizonyára bőven lesznek olyanok is, velem együtt, akik megbotránkoztatva, megborzongva olvasnak az állatkísérletekről. Nyilván a főemlősöket, majmokat jobban sajnálja az ember, de a patkányoknak jutó áramütések sokasága, amikről Duhigg beszámolt, szintén elég lehervasztó tud lenni.


Összességében 4 csillagot adok erre a könyvre, kicsit talán túl sok, szerteágazó benne a példák hada, Phelps sztoriját én alig találtam meg, hiába voltam ezer százalékig biztos, hogy ebben a műben olvastam róla. Nem hinném, hogy elég lenne egyszer elolvasni ezt a könyvet, ahhoz tömör is, fejezetenként új precedenst hoz, és a tartalom a végére kicsit összemosódik – én ezt inkább a szakkönyv, tankönyv kategóriába tartozó műnek érzem, mint sima ismeretterjesztő kötetnek.

Nekikezdtem a várólista csökkentésnek, egyelőre a vékonyabb könyveket előtérbe helyezve. Nem szoktam előre elolvasni a molyon a véleményeket, olvasás előtt, mert nem szeretem, ha más befolyásolni, de mégis rápillantottam ennek a regénynek a lapjára.
Tény és való, egyet kell értenem, a főhős, Marianne nem is naiv, hanem valami földöntúlian, rajzfilm főhős szerűen buta. Az én öt éves óvodás lányom jóval talpraesettebb nála.

Viszont mentségére legyen mondva, tényleg eszméletlenül nehéz kereszt lehet, ha valaki híres emberek gyermeke. Marianne édesanyja világhírű operaénekesnő, aki 45 évesen is nagyon jól konzervált szépség, míg az apja szintén elismert tudós professzor. Tehát a tehetség, kinézet, ész nyomásával szemben küzd egy olyan lány, akit egyfelől túlhordott az anyja, és alig bírt megszületni, ami bizony az 1900-as évek elején könnyen halálos eseménybe fordulhatott volna.
Másfelől szerintem az manapság is megtörténik, hogy elválnak a szülők, és a gyereket próbálják konzerválni lóval, külföldi utazással, ruhával, ékszerrel. (Khm-khm, mi az oviból, de a suliból is ismerünk ilyen gyereket.)

Őszintén megmondom, én ezt a történetet a többi szereplő miatt élveztem, mert Erdős Renée olyan karaktereket írt le, akik nem csak 1933-ban, de manapság is léteznek. A szépasszony, aki karrierista, és nem tud lemondani a sikerről, dicséretről, hízelgésről – Marianne anyja. A vénkisasszony nevelőnője, aki hiába várta, hogy meginduljon az önálló élete, ezért más gyerekét neveli a magáé helyett. A fiatal lány, aki azt hiszi, elég a kinézet ahhoz, hogy mindenkit levegyen a lábáról, és nem érzi meg a környezete, hogy kihasználja őket – Marianne unokatestvére. Az apja, aki csak a munkájának él, de teljességgel meg van róla győződve, hogy rosszul nevelik a lányát…

Szóval nem volt ez egyszeri olvasmánynak rossz, kicsit kevesebb csöpögés, romantika jobb lett volna, de hát megbocsátjuk Renéének, mert hiszen ezek a könyvek kellettek ahhoz, hogy eltartsa a családját. ;)

Említettem már, hogy én csak úgy tudok önfejlesztő, önsegítő könyvből tanulni, ha az illető író hajlandó beismerni, hogy ő sem tökéletes emberi lény. Hát Gretchen iskolapélda erre, mert én például vele biztosan nem tudnék egy fedél alatt élni, annyira bogaras, különc, annyi kis rituáléja van.
De hát nem is nekem kell, viszont ebből a könyvből én jóval többet tanultam, mint az elsőből.
Talán azért is, mert ez jócskán átgondoltabb, összeszedettebb kötet, mint a Boldogságterv. Nemcsak a stílusa, nyelvezete lett kifinomultabb, kiforrottabb, egyszerűen a második könyvének szerkezete jobb. Van kiindulópont, világos az átmenet A pontból a B-be, majd tovább.

Valószínűleg ez adódhat két dologból is, egyfelől lett írói rutinja, a Boldogságterv 2009-ben jelent meg eredetileg, a Jobban, mint valaha pedig 2015-ben. Hat év rengeteg tapasztalatot jelent lelkileg, emberileg is, én ezt érzem inkább hangsúlyosabbnak Gretchen második könyvében. A Jobban, mint valaha egy megállapodott, lelkileg stabilabb embert takar – szerintem-, mint aki a Boldogságkönyvet írta.
Mi adhatja ezt a mélyreható változást? Valószínűleg megbékélt önmaga természetével, és annak hiányosságaival, és mint a kötetben számtalanszor leírja, megtanulta a hibáit is beleilleszteni az életébe. Meg persze a szokások, amiket én is imádok!

A szokások, mindennapi rutinszerű cselekmények életünk tartórugói, amik ha kiesnek, például betegség, nyaralás után, teljesen padlóra tudják küldeni az embert. A szokások, rutinok táplálják az egyéniségünket is. Konkrétan ezen azt értem, hogy bizonyos fajta viselkedésmódot, hozzáállást, szokásrendszert társítunk bizonyos fajta emberekhez, vagyis a szokások részei, alapvető tartóelemei identitásunknak... és ha ez a rutinrendszer borul, hajlamos kiakadni a lélek is, a 'sehová nem haladok, semmit se érek el, nem vagyok elég, pedig mások mennyivel ügyesebbek, szerencsésebbek, jobbak’ pánikba.






Gretchen könyve erről is ír, egyáltalában rengeteg tanácsot ad a szokások megformálásához, tartásához, de a legfontosabb tanácsa a következő:

„A helyzet az, hogy nem létezik egyetlen, mindenkire ráhúzható megoldás. Könnyű arról álmodozni, hogy lemásoljuk a produktív, kreatív emberek szokásait, mi is hasonló sikereket érünk majd el. De mindenkinek a saját életében működő szokásokat kell ápolnia. 
Vannak, akiknél az válik be, ha kis lépésekben kezdik a változtatást, míg mások nagyban szeretik intézni a dolgaikat. Van, akinek szüksége van külső elszámoltatásra, mások pedig dacolnak a számonkéréssel. Van, aki jobban teljesít, ha alkalmanként meg-megszegheti a jó szokásait, míg mások akkor járnak sikerrel, ha soha nem szakítják meg a láncot. 
Nem csoda, hogy a szokásformálás ilyen nehéz dolog. A legfontosabb az, hogy megismerjük magunkat, és kiválasszuk a számunkra működőképes stratégiát.”

Nekem sokat segített ez a könyv, biztosan többször fogom olvasni, böngészni, jó szívvel ajánlom könyvtári kölcsönzésre! Rengeteg tipp, tanács, ötlet van benne, érdemes kísérletezni egyik-másikkal, vagy egyszerűen eltöprengeni azon, hogy melyik férne bele az életünkbe.
Úgy is itt a tavasz, a megújulás ideje :D

Lucinda Riley: Árnyéknővér

Tökéletes menedék a hideg márciusi napokra Csatlakozz Csillaghoz a múltja utáni kutatásban! Ismerd meg A hét nővér-sorozat további köteteit is! Bővebben

 

Amanda Prowse: Tápláló szeretet

Azoknak, akik minden nehézségen átküzdik magukat Egy regény a szeretet éltető erejéről, amely csodákra képes Bővebben

 

Anders de la Motte: Végzetes nyár

A borzongást kedvelő nőknek Egy évtizedeken átívelő, izgalmas nyomozás Bővebben

 

Joanna Courtney: A kijevi hercegnő

Az erős, határozott nőknek Jelizaveta kijevi hercegnő kalandos, országokon átívelő útja a norvég trónig. Bővebben

 

Linda Green: Aki bújt...

Egy tökéletes thriller az anyai szeretet erejéről Egy, kettő, három… Te be mered csukni a szemed egy percre? Bővebben

Néha a leghalványabb emlékem sincs arra nézve, hogyan került a látókörömbe, meg a várólistára egy-egy író. Eltekintve ettől a kis információmorzsától, azt hiszem, azt mindenki látja, tapasztalja, hogy nagyon-nagyon menők lettek a plannerek nálunk is.

Mi is az a planner?
A planner egy olyan határidőnapló, ami egyben tervező is, mindig vannak alapvető kiindulási pontok és vannak elérendő célok is, amit le tud jegyezni bele az ember. A planner attól más, mint a sima határidőnapló, hogy azt kéri tőled, rendelj munkát, feladatokat az elérendő céljaidhoz, és ezeknek adj egy időpontot is!
Tehát teszem azt, - és bocsi, hogy a saját dolgaimmal jövök, de úgy könnyebb magyarázni-, meg kell írnom egy házi dolgozatot. Van rá 6-8 hetem, akkor előre beosztom, hogy adott héten hány szót kell megírnom. A hét végén pedig rögzítem, sikerült? nem sikerült? miért nem sikerült?
De lehet ez egy nyelvtanulás is, ha két év múlva akarok nyelvvizsgázni, akkor nyárig befejezem a duolingó tanfolyamot. A három nyári hónapra előirányzok magamnak.egy intenzív nyelvtanfolyamot. Őszre pedig egy alapfokú vizsgát. Aztán tovább hajrá a középfokúig…

Szóval valamiféle tudatosságot igényel ez a fajta tervező. Azt mindenképpen, hogy felmérd, mi az alap, kiinduló, A pont, és hogy adj magadnak határidőket a B pont eléréséig. Itthon Via, az Urbaneve bloggere szokott hasonló tervezőt készíteni évek óta. De most decemberben és januárban elég sok egyéb ilyen tervező felbukkant. Ebből látszik, mi jó 5-10 évvel le vagyunk maradva az amcsi piachoz képest, ahol bizony meglehetősen borsos árat kérnek egy-egy jó minőségű, vagy díszes plannerért.

http://www.marketyourcreativity.com/2018/02/self-publish-best-seller/

Kicsit hosszúra nyújtottam a bevezetőt, de mindenképpen érteni kell, hogy mi ebben az önfejlesztő eszköz. Pláne azon érdemes elgondolkodni, hogy kinek mennyiben van rá szüksége.
Szerintem minden író picit bele a vakvilágba ír, így én is. Fogalmunk sincs, hogy melyik mondat, melyik gondolat melyik olvasóban, hol talál fogadtatásra. Az önsegítő könyvek pedig még inkább ki vannak téve ennek a fura helyzetnek. A szerző általában leírja a módszert, ami szerint ő éli az életét – aztán az olvasó vagy tud vele azonosulni, vagy sem. Komoly lutri tud lenni egy-egy még felkapott módszer is. Véleményem szerint nagyjából 50-50% arányban, hogy bejön/nem jön be egy új self-help könyv az olvasónak.

A legnagyobb gond – megint csak szerintem,- kettős. Egyfelől a magyarok nagy része sajnos fixált agyi beállítódású.
Carol Dweck pszichológus meglátása szerint, az emberek vagy fix vagy növekvő mentalitásúak. A gondolkodásunk alapvetően kétféle lehet: olyan, aki hisz a fejlődésben, abban hogy a saját kormányosa az életének (growth mindset); és olyan, aki úgy gondolja, hogy a dolgok adottak, a körülményeiről, életéről a külvilág dönt java részben (fixed mindset).






Nagyon szeretem ezt a kis videót, ha a plannert nem is töltöd le, mindenképpen ajánlom, hogy nézd meg.
Igaz, hogy angolul van, de szerintem érthető az elv. Ha hiszel benne, hogy az agy is csak egy hatalmas izomcsoport, amit ugyanúgy lehet megmozgatni, mint a többi izmot, akkor valószínűleg fejlődő a gondolkodásmódod. A dolog azért kiemelten lényeges, mert azok, akik teljes egészében a külvilágra hárítják az életük kezelését, vagyis fixációban élnek, legtöbbször a halálos ágyukon, vagy öregségükben jönnek rá, hogy mennyire elvesztegették az életüket.
Szerencsére az utolsó pillanatig lehet változtatni, idősen is lehet új ismeretségeket kötni, új recepteket kipróbálni, beiratkozni (ingyenes!) a könyvtárba. Vagy csak új boltokat felfedezni, rácsodálkozni, hogy a lakókörnyezetünkben mennyi mindent építenek át.
Aki szomjas az új élményre, vagyis hisz az élethosszig tartó tanulásban, fejlődésben, kevésbé fenyegeti a depresszió, a szenvedélybetegségek, de az aggyal kapcsolatos betegségek is, például az Alzheimer kór.

És erre jó a planner, új élmények tervezésére, megörökítésére, többek között Lisáé is.
Az első közel száz oldalon segít megragadni az olvasó vágyait, a kiindulási alapot, egészen pontosan havi lebontásban megtervezteti 2018-at. Aztán következik a heti beosztású naptárrész, végül ad még pár olvasmánytippet is.
Én lehetőség szerint mindkét tervezőt ajánlom, a sima Life editiont és a businesst is, mert csak úgy nagyjából 70-80 %-ban fedik egymást.

Megmutatom, hogy engem eddig – 2x olvastam a Life, 1x a business editiont-, melyik mondat fogott meg a legjobban:

https://moly.hu/alkotok/jeff-kinney

Kisfiam rendszeresen panaszkodik amiatt, hogy nem tudunk időrendben haladni Greg kalandjaival, de komolyan mondom: lasszóval vadászom le a könyvtárban a ropi naplókat.
Eddig most állunk a legjobban, mert a tizenkét kötetből ki tudtam hozni kettőt, a négyes és a tízes van nálunk. De amúgy a K46 alatt nagy nihil szokott lenni a gyerekkönyvtárban, nem Kinney művei. A közelebbi könyvtárba hajlandó is vagyok kéthetente elsétálni új munícióért, de hogy messzebb menjek, hiába, arra nem vagyok hajlandó. Azért hiába, mert mire odaérek, már nyoma se a ropi naplónak…

Szóval kicsit össze-vissza sikerül haladnunk, előbb olvastuk el, hogy fasírtban van Greg és a legjobb barátja Rowley, minthogy kiderült volna, hogy ugyan miért. Az ötödik kötet egyébiránt új kalandokat hoz az egész Heffley családnak, ugyanis az anyuka úgy dönt, hogy nekiáll újra tanulni, és magukra hagyja kicsit a fiúkat. Illetve egy házvezetőnőre, aki feltűnően szereti a rágcsákat, a szappanoperákat, viszont a munkát már kevésbe.