Minden hónapban azt szoktam írni, hogy jaj, én nem is olvastam sokat - hát most az ellenkezője van, de igen, rengeteget olvastam, még ha 5 gyerekkönyvet, 10 mangát le is számítok belőle.
Mégpedig ahhoz képest olvastam sokat, hogy voltunk már nyaralni 5 napot, ezek a szép képek Szigligeten készültek. Vicces módon, akinek csak említem, hogy ott jártunk, mindenki az iránt érdeklődik, hogy megvan-e még a kézműves fagyizó, olyan jó-e a fagyijuk, mint amire emlékszik :D
Jelentem: megvan, és IGEN, még mindig kitűnő a hűsítő finomságuk.
Gyerekként, tiniként nem szerettem a Balcsit, viszont most felnőttként imádom, elég tiszta a vize, sok a kacsa, hattyú, vízityúk, vízisikló, gyík; szép a Balatonfelvidék (Badacsony és környéke), könnyű minden napra programot szervezni a családnak. A vízparton általában van szélmozgás is, aminek például most, a tetőtérben nagyon örülnék…
Ennyi személyes után, jöjjön a könyves tartalom:
Hónap újdonsága volt, hogy részt vettem egy projekthétben, Hajdú-Antal Zsuzsanna Léggömbök duóját népszerűsítettük páran.
Érdekes tapasztalat volt, más szempontok alapján blogposztot írni, nem mondom, hogy nem szenvedtem meg vele, mert igen – viszont Zsuzsit privátban is kedvelem, szóval megérte.
Ha másik magyar szerzőről lenne szó, arra megint vevő lennék, én is több külföldi írót olvasok, mint hazait.
További újítás volt még a bookjournal, vagyis a könyves napló, amibe belekezdtem. Ennek kapcsán aranyos volt a több helyen megkapott kérdés, „ugye a blog megmarad?” :D
Persze, csak nekem könnyebb néha látni a havi adagot, offline is. Sajnos így is kevés kiemelkedő kötet került a kezembe júliusban is. A mangákat nagyon szeretem, de abból láttam az anime verziót, csak a plussz információk miatt izgalmasak, illetve azért, mert jobbról-balra kell olvasni. Kafka a tengerparton régi kedvenc, iszonyatosan jól esett újra olvasni, talán még jobban élveztem, mint elsőre. Ryan Holiday könyvéről, Az ego az ellenség csak azért nem írtam, mert könyvtárból ki szeretném venni a fordítást is, de egyébként szívesen ajánlom, 5 csillagos élmény volt. Akhilleusz daláról fogok írni, sikeresen megríkatott kétszer is a vége, illetve nagyon jó könyv volt az Emlékkönny is.
Ezek a könyvek jöttek velem Badacsonyba
Jelenleg leginkább Matt Haig műve, Miért érdemes életben maradni? ( Reasons To Stay Alive ) köt le - egyszer már végigolvastam, ma vágok neki a másodszori olvasásnak. Biztosan fogok erről is írni, a depresszió miatt kiemelt figyelmet érdemel, de itt is a fordítás után lesz majd blogposzt.
Hogy miért angolul olvasom akkor? Mert óhatatlanul vannak szórendcserék, szófordítási választások, amik befolyásolják a megértést, nekem az elsődleges nyelv, az angol változat számít igazi verziónak.
Twitteren megszavaztátok, hogy olvassam az Elveszett tárgyak őrzőjét, azzal kicsit leálltam a 60. oldalon. A keresztanya pedig várólista csökkentés lesz, ha végre eljutok odáig ;)
Mesés változások 1 hónap alatt – ezt ígéri ez a mesés-önismereti program annak, aki végigmegy a könyvben szereplő népmesék és műmesék útján. Minden napra egy mese(tréning) – egy hónapon át. A mesékhez gyakorlatok kapcsolódnak, amelyek segítik az önvizsgálatot, az önismeretben való növekedést. A mese maga az élet, az élet pedig mese. Ez a Mesetréning alapállása, és ezt mutatja meg Olvasóinak is. Milyen a mesés élet? Olyan, amelyben célokat és vágyakat lehet megfogalmazni, és ezeknek a megvalósulásához el is lehet jutni. Hogyan? Ha végigjárjuk a mesehősök útját. A régi emberek tudták ezt, a ma embere pedig kezdi újra felfedezni. A mesék úgy működnek az életünkben, mint egy jó tréner: segítenek előhozni legjobb önmagunkat, segítenek felismerni a bennünk rejlő lehetőségeket. Utat mutatnak, kalauzolnak, ha elakadunk az élet sűrűjében. Ez a könyv bebizonyítja, hogy a felnőtt embernek is érdemes a mesék felé fordulnia. A mesés élet pedig jön, ha jönni engeded.
Érdekes időzítése tud lenni néha az életnek, szinte egy időben kaptam meg Mónika könyvét olvasásra, és olvastam el Béres Judit felhívását, hogy a PTE biblioterapeuta képzést szervez Budapesten is, nem csak Pécsett.
Habár ez utóbbi nekem nagyon sok elfoglaltságot jelente az ELTE Btk befejezésével egy időben, a meseterápia, mesetréning, biblioterápia mindig is izgatta a fantáziámat. Nos, most kaptam egy adag kóstolót, egészen pontosan 31 mesényit.
Végh-Fodor Mónika alapvetése az, hogy a mesék elsősorban a felnőtteknek készültek a régmúltban, nekik szolgáltak életvezetési tanácsokkal, tanításokkal. A két Grimm fivér munkássága nyomán kerültek be az olykor véres történetek, lecsupaszítva, megszelídítve a gyermekszobákba, gyerekek könyvtáraiba. Könyvében négy hétre bontja fel a meséket és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlatokat. Kiindulunk az életerő növeléséből, aztán egy hétig a harmóniát igyekszünk fejleszteni. A harmadik és negyedik héten a sikeresség és a boldogság kerül középpontba.
Minden mese után általában áll egy-egy önfejlesztő gyakorlat is, amik magukban talán nem újdonságok, éppen csak a hozzájuk társított történet mentén jelentenek plusz megértési pontot.
Nekem a kedvenc gyakorlatom a Célok üvege volt, ami az Aladdin és a csodalámpa meséhez kapcsolódik. Pár éve elolvastam az Ezeregyéjszaka meséit, nagyon meglepő élmény volt, hogy mennyire elferdítette a Disney rajzfilm az eredeti történetet. A Célok üvege gyakorlat azt javasolja, hogy írd fel különböző apró cédulákra életed céljait, a legfontosabbat pedig ragaszd kívülre. Aztán helyezd ezt az üveget a szemed elé, hogy mindennapokban se téveszd el a céljaidat.
Egyszerű, de hatásos figyelmeztetés – aki naplót, határidő naptárat, bullet journalt vezet, az hozzászokik a célok tervezéséhez, de aki csak ad hoc éli a hétköznapjait, az sajnos egy idő után úgy élheti meg, hogy lemarad a többi emberhez képest.
Én még ehhez azt tenném hozzá, hogy nem szabad porosodni hagyni egy ilyen üveget, mint ahogy a terveket is felül kell vizsgálni 3-6 havonként!
Tersánszky Józsi Jenő klasszikus műve, a Misi Mókus kalandjai volt az egyik hónapzáró mesesorozat. Remélhetőleg mindannyian emlékezünk rá gyermekkorunkból, de manapság szomorú aktualitása van. Misi mókus farka fekete, nem vörös, mint a többi mókusé, ráadásul a szófogadás sem erőssége. Sok kisgyermek szenved ettől az iskolában is, elég egy pici különbség, már megbélyegzi őt akár a tanítója, akár a társai, és bizony-bizony a másság érzésétől, élményétől nehezen lehet megszabadulni.
Végh-Fodor Mónika azonban nagyon helyesen úgy gondolja, hogy a gyerkőc mellé kell állni szülőként, és türelemmel kivárni, míg a saját Misi mókusunk megtalálja az Örökké termő csodafáját.
Ez a könyv nagyon jó kezdett a meseterápiába, amit én hiányolok belőle az a szakkönyvi szókincs, illetve a bibliográfia, a felhasznált források jegyzéke.
De jó szívvel ajánlom, a biblioterápia iránt érdeklődőknek, izgalmas, ahogy összefonódik a mese értelmezése, és az önfejlesztés. Kitűnően sikerült első könyv, további sok sikert és ihletet kívánok a folytatáshoz!
"Van, hogy az ember úgy kap, hogy nem kér." Élményt, katarzist, nevetést, sírást, és sok-sok elvarázsolt órát. A könyvek világa pont ezért nyűgözött le mindig is, hogy hiába vannak feltételezéseim, nem látok a borítón túli világba bele, csak az író hívhat maga és szereplői mellé.
Hajdú-Antal Zsuzsanna ezt tette a Léggömbök sorozatával, megismertette, megszerettette karaktereit az olvasóival. Az első rész végére feje tetejére állt Dorka világa, de a körmét rágta le az izgalomtól bármely nemű, életkorú betűfaló is, aki kézbe vette a folytatást.
Az Utánad előtt sok mindenre számítottam, sok mindenre gondoltam én is, aztán ahogy haladtam előre a kötetben, úgy értettem egyet a többi könyvmollyal: lebilincselő, letehetetlen és kiszámíthatatlan volt a második rész.
FÜLSZÖVEG:
„Váratlanul átkulcsolta a karjait a derekamon, és felkapott.
Mintha egy örökkévalóságig néztem volna le a magasból a homlokára, a piercingjén megcsillanó fényekre; orra és szája megszokott formájára, és képtelen voltam eldönteni, hogy bosszantónak tartom-e minden egyes megnyilvánulását, vagy éppen ezek jelentik számomra a biztonságot.”
A tizenkilenc éves Dorka Budapesten kap munkát, hogy támogatni tudja a családját. A lánynak nem csak a nagyvárosi léttel kell megbarátkoznia, hanem az önállósággal járó kihívásokkal is.
Új ismerősei alaposan felforgatják Dorka megszokott világát, aki egy régi barát feltűnésének köszönhetően rádöbben, hogy ideje letennie a múlt súlyos terheit, és felvállalnia élete legfontosabb szerepét, mielőtt túl késő lenne…
A Léggömbök sorozat nagy hatást gyakorolt rám. Egy szórakoztató duológiáról beszélünk, ugyanakkor sokkal több rejlik benne. Megszólított Dorka története, és nemcsak én, hanem anyukám is egy ültő helyünkben olvastuk el az eredetileg fiatal felnőtteknek készült regénypárost.
A második rész, Utánad témája már kivezeti az olvasót a young adult világából, főként a felnőtté válás érzelmi és értelmi részének végeredményét érinti. Rengeteg komoly, meglett ember számára is nehezen elviselhető problémát érintett a kötet, kezdve a gyásszal, az ahhoz kapcsolódó bűntudattal; folytatva a korai anyaság bonyolultságával.
Van, hogy az életben bennragad valaki egy kevésbé kielégítő helyzetben, kapcsolatban, félelemből, vagy lustaságból, a főszereplők Dorka és Jani is pont ezzel küzdenek. És persze a saját démonaikkal, legyen az belső, soha nem múló kisebbségi konfliktus, magát nem odavalónak érző félelem; vagy külső démon, a nyugtatók könnyen elérhető világa.
A ki nem mondott szavak könnyen ölik a lelket, elkergethetik még a legkitartóbb szívet is, és talán nem marad más, mint az élethosszig bánkódás, a mi lett volna, ha felett. Az öregek otthona, elhallgatott múltja; a sztárság és a vele járó rettenetes médiacirkusz, netes hisztéria; a vidék és főváros konfliktusa, a fiatalság és a fiatalosnak kénytelen megmaradni középkorúak ellentéte; a munkahelyi civódások, munkaköri összeütközések mind benne voltak a történetben.
"Megmondom őszintén: én az első könyv olvasása után másra számítottam, de persze Hajdú-Antal Zsuzsa ott is bőven meg tudott lepni, szóval semmi gond. Én jó szívvel fogok emlékezni erre a könyvre, talán egy csöppet jobban is szerettem, mint az elsőt, mert tényleg lenyűgözően sokrétű. Ez a kötet már kivezeti Hajdú-Antal Zsuzsát a young adult kategóriából, őszintén várom, hogy hová, merre indul tovább. Érdemes lesz rá figyelni :)"
KEDVENC IDÉZETEK:
– Szarul festesz.
– Legalább a külsőm és a belsőm összhangban vannak egymással.
***
A véletlenek már csak ilyenek; úgy tesznek, mintha jobban tudnák, mi jó nekünk, és mi nem.
***
Van, hogy az ember úgy kap, hogy nem kér.
***
Van olyan, hogy az embernek már csak a saját lelki védelme a fontos. És… ezért lettem kaktuszvirág. Hogy ha nem is látszanak, legyenek azért ott tüskék. Néha… néha semmi másra nincs szükségem, csak rájuk.
***
Amit nem látsz, az nem biztos, hogy nincs. Csak épp rossz irányba bámészkodsz.
VÉLEMÉNYEK A KÖNYVRŐL:
"Mindkét részt olyan gyorsan ledaráltam, hogy egyszer biztosan újra fogom még olvasni. Úgy gondolom, hogy a magyar ifjúsági könyvek kiemelkedő sorozatával ismerkedhettem meg, aminek nagyon örülök. Hajdú-Antal Zsuzsanna annyira természetesen, annyira hétköznapian, mégis gyönyörűen és lebilincselően ír, hogy nem is bírtam volna elképzelni, hogy ilyen létezik."
(GytAnett, moly.hu)
*~*
"Mély nyomot hagy az olvasóban ennek a könyvnek elolvasása. Hajdú-Antal Zsuzsanna hihetetlen precizitással emeli be történetébe azokat az elemeket, amik legjobban képesek lesznek átalakítani az embert befogadó közeggé. Szerintem ennek a regénynek ez az elvitathatatlan erőssége. "
(Annamarie, moly.hu)
*~*
"Hajdú-Antal Zsuzsanna tökélyre fejlesztette azt a fajta írásmódot és hangot, ami olvasás közben szívet melengetőn hat, ugyanakkor letaglóz és mellbe vág.
A keserédes érzelemskála legmélyebb bugyrai. A felnőtté válás leghihetőbb, leghitelesebb lépcsői. Folyamatosan, minden egyes mondattal mintha pakolna rá valamire, ami végül is gombócként jelentkezik a torkomban, és a vége felé átszakad valami az emberben.
Továbbra is szép, egyszerűen szép. Akár a Léggömbök. Ám ez még jobban tetszett, mint az előző rész!"
(Dora Craiban/ Papp Dóra)
*~*
"Remek a stílusa. Nem tudtam letenni. Mellékszereplőkben, mondanivalóban talán erősebb, mint az első."
(judytta, moly.hu)
*~*
"Teljesen a könyv hatása alatt vagyok. Azt hiszem, rengetegszer fogom még kézbe venni, mert teljesen beleszerelmesedtem a történetbe
Nem tudom megfogalmazni az érzéseimet. Olvassátok! Frenetikus. Komolyan. Kötelező olvasmány lehetne."
Független könyves bloggerként olyan ritkán szoktam benne lenni bármilyen csoportos megmozdulásban, hogy komolyan azon gondolkodtam, hogy visszaírok Nittának, Niitaabell világa blogerének, hogy biztosan rám gondolt-e, mikor meghívott a projekthétre :) Az ok, amiért nem kételkedtem, és nagyon szívesen fogok bejegyzést írni, az Hajdú-Antal Zsuzsanna, nagyszerűnek találtam a könyveit, és persze sokat számít a személyes varázsa is.
A posztok jövő héten kerülnek fel a következő oldalakra, Dorka (Anya olvas) nagyszerűen összeszedte, hogy ki mivel készül:
Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.
Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.
A REGÉNY KEDVEZMÉNYESEN KAPHATÓ A LÍRA OLDALÁN! :)
Cecelia Ahern könyveivel meglehetősen ambivalens, kettős viszonyom van. A Lantmadár a negyedik kötet, amit olvastam tőle, és volt, ami tetszett, volt, amin hümmögtem, de volt, amitől a gutta kerülgetett.
Amikor most először elkezdtek a molyra, a kiadó oldalára felkerülni a nagyon lelkendező vélemények, azt hittem, hogy egyedül kell majd az ördög ügyvédjét játszanom, vagy mondanom kell az igazságot, hogy bizony a Goodreads-en ez nem a legremekebbnek tartott Ahern mű.
A történet két fontos részre oszlik, egyfelől egy szerelmi szál övezi keresztbe-kasul, másfelől bemutatja a valóságshow-k, tehetségkutató műsorok árnyoldalait.
A regény első eleme, a szerelmi háromszög volt az, ami annyira untatott, hogy harminc százaléknál azon gondolkodtam, szólok a kiadónak, hogy köszönöm az ebookot, de nem bírom befejezni.
Már a történet elejével is gondjaim voltak, a Disney meseszerű egymásra találás, egymás megpillantása és megszeretése a Csipkerózsikát juttatta az eszembe. Abban van egy olyan rész, mikor az álruhás Fülöp herceg megpillantja az erdőben éneklő álruhás Aurora hercegnőt, akinek kezét még a bölcsőben ígérték oda neki. A két fiatal egy ének alatt egymásba szeret - itt a könyvben szintén egy trillázás kell hozzá.
Laura, a Lantmadár életének több más Disney vonása is volt, erdei kunyhóban éldegél, szinte csak állatokkal kommunikál, mint Hófehérke, és legalább olyan szegény, hányattatott sorsú, mint Hamupipőke.
Számomra a regény akkortól kezdett érdekes lenni, mikor Laurát elviszi a dokumentumfilmes csapat a tehetségkutató versenybe, habár ott elsőre nem értettem, hogyan tud úgy valaki részt venni, pláne szerződést aláírni, hogy nincs egy szál igazolványa se, sőt személyazonossága sincs.
Merthogy Laura az élete legnagyobb részében eltitkolt, bújtatott gyerek volt, elvileg senki sem tud a létezéséről. Így a neve, az életkora, de a saját élettörténete is csak úgy fogadható el, ha hiszünk neki.
Bevallom, jó darabig azt vártam, hogy kiderüljön, becsapott mindenkit, és nem olyan tökéletes, meseszerűen jó lány, mint amilyennek Ahern kitalálta.
Mint mondtam, a tehetségkutatós rész nagyon jó, én ezt minden sztárságra készülő fiatallal elolvastatnám. Adva van egy kivénhedt, volt alkoholista, drogos sztár, aki lassan az ötvenhez közeledve ráeszmél, hogy nem fogynak a lemezei, de valahogy meg kell élnie. Bekerül a showba, egy ideig együtt él a dokumentumfilmes csapat rendezőjével, Bo-val is, aki végül inkább választja kollégáját, a hangmérnök Solomont.
Ez utóbbi fiatal férfiú lesz, aki álruhás hercegként megpillantja először a Lantmadarat, Laurát. A szerelem egyre inkább elhatalmasodik a szívében, de nem akarja Bo-t megcsalni, ezért külföldre megy forgatni.
Míg Solomon távol van, Laura körül beindul a tehetségkutató showgyár, az első fellépését alig egy nap alatt két millióan nézik meg a legnagyobb videomegosztó csatornán. Ámde a hirtelen jött népszerűségnek számos árnyoldala is van, mikor Laura életében először iszik bort, mulatozik egy bárban, majd rosszul lesz és összehányja magát egy mosdóban – azt is felteszik a youtube-ra.
A show készítői is meglehetősen nyersen, tárgyként bánnak a lánnyal: elég sűrűn előfordul, hogy úgy beszélnek róla, vele egy szobában ülve, mintha Laura ott se lenne.
Szóval érdekes, összetett regény, számomra kicsit túlságosan young adult, túl romantikus volt. Legjobb jóindulattal, főleg a mellékszereplők, Rachel és Solomon családja miatt kap tőlem négy csillagot a mű.
Európa, 2221. – Az elmúlt évszázadokban újra megjelent, és sebesen elterjedt egy ősi eredetű társadalmi forma, a Matriarchátus. Ennek köszönhetően a kétszáz éve már kiszorulni látszó európai őslakosok újra benépesítik a kontinenst, sőt megkezdődött új kirajzásuk. Az évszázadok során a matriarchata berendezkedés alapértékké vált, és már csak tankönyvekből, vagy a kisebbségi gettóként létező, lenézett lakónegyedek révén ismerik a „régi, páros világot”. A rendszer által eltartott nép élvezheti a stabil megélhetést, a szórakozást, a szexuális szabadosságot, cserébe csak néhány egyszerű szabályt kell betartania. De a matriarchata szövetségek által uralt új világrend tényleg szilárd? Szétfeszítik-e az itt-ott keletkező repedések, vagy rugalmasan alakul, s alkalmazkodik? Kik dolgoznak érte, és kik ellene? A matriarchátus szabályaihoz igazodóan átrendezett Bécsben egy fiatalember a saját bőrén tapasztalja meg a kérdés valódiságát. Elpuhította a rendszer, amit kiszolgál és nagyra tart. Származásának köszönhetően magasra jutott, megvan mindene. De feltűnik egy lány, aki sok mindent megváltoztat. A véletlen küldte, vagy hátsó szándékok munkálnak? Ráadásul egy olyan év közeledik, melyet a matriarchátus urai legszívesebben kihagynának a naptárból. Sokan szeretünk párkapcsolati témákról beszélgetni. Ebbe a beszélgetésbe kapcsolódik be a könyv, hisz párbeszédein át az olvasóval is beszélget, új szemszögből feszegetve ismerős témákat. Bonyolult viszonyok szövedékébe gabalyodhatunk bele ebben a párkapcsolati utópiában, a szereplőkkel együtt latolgatva férfi(ak) és nő(k) ideális együtt élésének lehetőségeit, azt, hogy mi az elfogadott és normális, és bízva abban, hogy mindenkinek létezik a számára legjobb lehetőség.
Félévente megtalál engem egy-két független író is, akik szívesek vesznek többszempontú véleményt a történetükről. A közelmúltban több ilyen könyvnek is nekikezdtem, volt, ami nagyon tetszett, volt, amit félbehagytam; és van, amit elolvastam, ajánlani is fogom, de elmondom a vele kapcsolatos kétségeimet.
A 2221, Szigorúan szabados viszonyok alcímmel hozzám került regény egy disztópia, azaz elképzelt negatív jövőképet mutat be. A történet alapja roppant időszerű: Európa lakossága elöregedik, előbb falak mögé zárkózik a bevándorlók elől, majd bevezetésre kerül a matriarchátus. A Kislexikon értelmezése szerint ez az anyajogú társadalom; az ősközösségi társadalom fejlődésének az a szakasza, amelyben a nőknek a gazdaságban és a társadalomban vezető szerepük volt és a leszármazást is anyai ágon vezették.
Ha híres disztopikus regényt akarok hasonlítani, akkor azt mondhatom, hogy Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje tipikus patriarchátus társadalmi beállítódású; míg Robert Merle-től a Védett férfiak hasonlóan feminista, matriarchatikus történet.
Szerintem nem meglepő az sem, ha behozom még a képbe Huxley Szép új világát és Orwell 1984-ét, a legtöbb antiutópiák alapját képezik ezek a regények, ahogy itt 2221-ben, az Alfa Szövetségben sincs másképpen. Mindenütt felbukkan előbb-utóbb két szál is, az ellenállás, akik bujdokolnak, illetve a mindent figyelő Nagytestvér, a technikai körülményeknek megfelelően.
2221-ben épp innen indul a történet, az Alfa szövetség szeretne kiépíteni egy mindent beszövő, behálozó, lehallgató-megfigyelő rendszert, az Infocom 8-at. A szövetségen kívüli ország, akik még a hagyományos, páros, monogám kapcsolatokban bíznak, nem szívesen veszik a szomszéd és gazdasági partner ajánlatát.
A regény főhőse, Ryan, a külügyekért felelős Richárd nagydoyen titkára, és egyben az Alfa szövetség matriarchátus legfőbb vezetőjének, a donnának a fia. Hősünk elég szájhúzgálva megy ki tárgyalni a mindent látó infokommunikációs rendszerről a párosokhoz, ahol szembe találja magát egy meggyőződéses monogámiában hívő, de roppant eszes nővel, Irinával.
Gondolom kitalálható, egymásba szeretnek, a szerelmi viszonyukon keresztül zajlik a történet nagyobbik része.
A többi szál viszont tisztán politikai csatározás, főleg elég sok áskálódással, megfigyeléssel, lehallgatással vegyítve. Meglehetősen elméleti a regény, több helyen Ryan szembekerül azzal, hogy ő a matriarchátus rendszer feltétlen híve, de minden belső meggyőződés, lélek híján, nem kissé agyatlanul.
Számomra a történet politikai része volt izgalmas, a két főhőstől időnként agybajt kaptam. Ryan lusta gondolkozni, elvileg 20-as évei közepén jár, de egyetlen egy saját gondolata sincs a regény első felében, csak szajkózza, amit belé neveltek. Elmereng többször is azon, hogy majd szeretne ő lenni a nagydoyen, de igazi karriervágy, törtetés nincs benne, javarészt sodródik az eseményekkel. A legidegesítőbb az volt, mikor még a volt nője, Bessy után ácsingózott, de azért lefeküdt egy mellékszereplővel; illetve elsőre ágyba bújt a másik főszereplővel.
Irina ellenben harcos természet, tudja, hogy mit akar, Ryant; hajlandó is érte tenni, belép a pasas matriarchátusába, viszont rengeteget hisztizik. A féltékenységi jelenetei is fárasztóak, de a csúcs az, mikor megsértődik és kiveri a palávert azon, hogy ki menjen el előbb pisilni. Amíg mondta a magáét, az egyikük már végzett volna…
A történetet jó szívvel ajánlom a disztópiák és feminista regények kedvelőinek, üdítő egy nagyon jó alapötlettel rendelkező, magyar művet is olvasni a számtalan amcsi regény után. Ellenben muszáj megjegyeznem, hogy én is egyetértek az egyik molyos véleményezővel, ennek a könyvnek nagyon-nagy szüksége lenne egy vérengző kezű szerkesztőre. Eszméletlenül túlírt mű, és ezért mindenképpen jár egy csillag levonás. 4/5. Viszont a párkapcsolatokról szóló részek tényleg érdekesek, főleg elgondolkodtatóak, ha az ember már sok-sok (olykor végtelennek tűnő) éve él együtt valakivel.
Az egészről - nyilván :D - AniTiger tehet, aki megírta a blogján eme pompás akciónak lehetőségét, amire én is, Fanni is ugrottunk, mint a bolhák.
Mert van itthon összesen 1200 könyvünk, a kindle-n meg ezer, de nincs mit amit olvassunk, ugyebár.
Nem világos?
Néha nekünk sem...
Ezek itt a 6 és 8 évesnek rendelt könyvek, Hello Kitty és barátai 990 forint helyett 200 froncsiért kaphatók, mit ne mondjak: 80 %-os árengedménnyel :D
A könyvecskék nagyjából 110 oldalasak, belül fekete-fehérek, ha véletlenül a legkisebb nekiáll bele rajzolni, színezni, akkor se kapok agyhalált, mert a könyvek olcsóbbak voltak, mint egy színező!
Ráadásul azért rendeltem ennyit, mert nyaralás alatt előkerül majd egy kötet a bőröndből, aztán születésnapjára kap kettő részt, és a karácsonyfa alá még mindig kerül majd kettő.
Lumpi Lumpit már dicsértem itt a blogon is, meg a molyon is, Máté nagyon szerette Barti és képzeletbeli sárkánybarátja, Lumpi Lumpi kalandjait.
"Édes, vicces, helyes mesekönyv, meglepően fordulatos, de inkább nagyobb óvódásoknak való, mint kicsiknek.
A felolvasást mindenképpen nagyon segítette, hogy a szereplők mondanivalója előtt ott a profilképük, ilyet még én se láttam, sokkal könnyebb volt megszólaltatni a karaktereket.
Nagyon tetszettek a hely és szereplő nevek is, sőt, azon felül, hogy el kell majd még egyszer olvasnom a mesét, le kell majd vadásznom a könyvtárból a többi kötetet is.
Kisfiam érthető módon szimpatizál az érzékeny főhőssel, Bartival, habár nálunk sosem volt képzeletbeli barát :)"
Itt is ugyanaz a helyzet, nyaralás alatt egy könyvet kap a fiam, névnapjára kettőt, és marad még a fa alá is.
Elizabeth Berg munkásságát én az Álmok szárnyán, a George Sand életét feldolgozó könyv alapján ismertem meg, és akkor kerültek fel a többi, magyarul megjelent művei is a várólistámra.
A General Press kiadó Írisz könyveit amúgy is nagyon szerettem, anyukám is lelkesen olvassa őket, most a Sorsok szőttese 2490 Ft helyett csak 800 Ft.
Szintén én választottam ki az Athenaeum akciós kínálatából az Állatok maszkabálját és a Sárkányok, farkasok & almákat, habár ez utóbbi érdekli Fannit is.
"Közhírré tétetik! Aki megmenti a királylányt a sárkánytól, elnyeri a kezét és vele a fele királyságot! Vízfüttyő Loson a nincstelen tizenhárom évesek magabiztosságával vág neki a kihívásnak, hogy egyik kalandból a másikba csöppenve egy életre elköteleződjön az izgalmak mellett. Mesés környezetben játszódó fordulatos kalandjai során sárkányokat tüzel fel, boszorkányokat cselez ki, farkasemberekkel néz farkasszemet, királyokkal alkudozik, lovagokkal és törpékkel akasztja össze a bajuszt, sőt magával a Nagy Kaszással, a Halállal is meg kell küzdenie."
Mesefeldolgozás, fantasy köntösben, bármikor jöhet!
Közös olvasmány lesz valószínűleg a pár történelmi regény is, Anya Seton: Avalon-ja, Sabine Martin: Az ereklyevadász-a, illetve Madeline Miller: Akhilleusz dala.
Ez utóbbi kötetet Lobo ajánlotta Anitának és nekem is a twitteren, hogy ki ne hagyjuk! Hallgatunk rá, nem tesszük.
Már viszonylag készen állt a megrendelésem tegnap reggel, mikor Fanni felkelt és szóltam neki, hogy nézzen rá a Líraoldalára, hogy érdekli-e valami.
Mire visszanéztem, már vagy tíz böngészőoldalt megnyitott és éppen azon morfondírozott, hogy mit vegyen le a kívánságai közül… Mert ugyan szép dolog az akció, de a sok 800 forint azért összeadódik.
Nos, végül 19 kötet lett a rendelés, 30 ezer helyett 12 ezerért jön házhoz. Szerintem jó buli, a férjem véleményét inkább nem idézném…
Amit tudok tanácsolni: ha tetszik valami, akkor gyorsan csapjatok le rá! Igaz, hogy a Líra könyvesboltjaiban is élnek ezek az akciók, de a molyon is rengetegen rendeltek, a beszámolók szerint.
Egy dolgot biztosan tudok ajánlani: Virág Emília Sárkánycsalogatója nagyon-nagyon jó könyv, 70%-os akcióval kínálják, és a sorozat másik két kötetét is meg tudjátok venni hozzá 20 %-os kedvezménnyel!
A Témázunk csapat általában érdekes alapötletekkel dolgozik, de a mostani számomra is extra jelentőséggel bírt, és úgy döntöttem, hogy részt veszek benne.
Nekem az tetszik mindig a csajok bejegyzéseiben, hogy nincs két egyforma vélemény, bejegyzés, mindenki másképpen fordul ugyanazon téma felé, más irányt vesz a posztjában. Többek között ezért is érdekfeszítő olvasmányok, és ezért is van lehetőség csatlakozni: az én bejegyzésem is más lesz, mint a többi.
Azért is, mert arra gondoltam, hogy ez a poszt állhatna a bemutatkozás helyett, mellett is, hiszen mi határozná meg jobban azt, hogy milyen könyvesblogger vagyok, vagy mit gondolok róla, a véleményemnél, saját módszereim megosztásánál.
Mindig azzal szoktam kezdeni a bemutatkozást, hogy három gyerek anyja vagyok, nem azért mert oly annyira ősanya típus lennék, hanem azért, mert az életem legnagyobb részt arról szól, hogy a férjem keresi a pénzt, két állásban is; míg nekem kell mindig elérhetőnek lennem.
A hobbim is ezért alakult ki, a könyvet, ha félbehagyom, ha félreteszem, mert valamelyik gyerkőcnek szüksége van valamire, jóval egyszerűbb folytatni, ott, ahol tartottam. Csak visszalapozok egy-két oldalt, és máris képben vagyok.
Sorozattal, filmmel ezt nem tudom ugyanígy megtenni; tavaly nyáron volt olyan, hogy egy Disney rajzfilmet HÁROM napig néztem, mert annyiszor zavartak meg közben. Pedig volt, hogy hajnali hatkor kezdtem el, vagy este 9 után futottam újra neki … mégsem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy minden jelenetet láttam a 115 percből :D
A könyvesblog ötlete még 2014-ben merült fel bennem, egyszerűen azért, mert addigra nagyjából lecsendesült a fanfic írói mániám; viszont kicsit lefáradtam már attól, hogy négy éve voltam itthon 7/24-ben anyaként. Először úgy képzeltem, hogy Boglarina (Bogi) lesz a társ íróm, több levélváltásunk is volt arról, hogy melyik blogplatformon tudnánk együttműködni, de aztán neki sosem volt elég ideje a PTE mellett.
2015-ben aztán gondoltam egy nagyot, Piton professzor szülinapján belevágtam a blogolásba egyedül, és nem bántam meg, sőt. Azt bánom, hogy nem kezdtem neki előbb, hogy nem mertem, nem éreztem magamban az elég lendületet.
Az a nagyon érdekes, hogy bár kívülre lehet, hogy úgy tűnt, hogy tudom, mit akarok mondani, én azt hiszem, úgy érzem, hogy az utóbbi egy évben találtam meg a saját hangomat, egyéniségemet. Minden blog egy tükörkép az írója felé, és ez bizony gyakran nem túl szívderítő látvány így a képernyő másik felén. Hazudhatnék is, lehetnék másmilyen stílusú, vállalhatnék több recit, több kiadót, több heti posztot – de nem megy, az nem én vagyok. Most kényelmes, most jó, 5 kiadó, őszinteség, és igyekezet, hogy túlzásoktól mentes legyek.
Mind a bejegyzések számában, ez a havi 8-12 pont bőségesen elég, mind a formátumban, véleményezésben.
Senkit sem húzok le, nem állítom a tutit, és csak annak adok 5 csillagot, amelyik könyvet biztosan újra kézbe szeretném venni. Nem félek a recenzióban sem lepontozni egy olvasmányt, ha nem jó – egyszerűen meg kell írni a kiadónak, hogy melyik részével nem tudok azonosulni, és akkor nem fogják levenni az ember fejét :D
Még 2013-ban csatlakoztam a molyhoz, Bogi barátnőm ajánlására, aki akkor már évek óta használta a rendszert. Nem szeretem ezer százalékosan az oldalt, például kifejezetten idegesít az, hogy egyetlen IP címmel annyi felhasználót tudok regisztrálni, amennyit csak akarok; vagy a névtelen feljelentősdi rendszerét is utálom – de ma már megtanultam csak használni.
Nem mintha a Goodreads jobb lenne, ott hiányzik az összes egyetemi szakkönyvem, viszont tudom rögzíteni az amazonos olvasmányokat és főként a lényeg: a fanfictionöket, amiből rengeteget fogyasztok angolul.
Nekem a moly a fő forrás, ahol majd 300 embert követek, és ugyanennyien engem – onnan szedek új könyv ötleteket, és onnan jön a legtöbb hosszú távú elkötelezett olvasóm.
Egyéb régebbi közösségi elérhetőségeim a twitter, ahol 2009 óta vagyok tag, illetve a tumblr, ahová 2012-ben csatlakoztam. Főleg twitteren lehet éjjel-nappal elérni engem, ott szoktam másokkal is sokat cseverészni, a fészbúkot nagyon-nagyon nem szeretem. Még év közben kibírom valahogy, kell a házi a fiamnak, vagy nekem az egyetemi jegyzetek; de mindig öröm, ha deaktiválhatom. Mint most is :D
Nem mondom, hogy nem hasznos, de csak egy technikai eszköz, ami épp úgy piedesztálra került az emberiség életében, mint a pénz. Aztán meg persze nekiáll mindenki szenvedni tőle…
Ami az utóbbi időben fontos lett még a könyves bloggerek életében, az az Instagram. Megvallom őszintén, nagyon szeretem, de nem mindenki képét, és nem is mindenfajtát.
Jóllehet nagyszerű hely fantasztikus fotókat készíteni, amik rettentő sok lájkot kapnak, de vannak ezek között jócskán olyan fotók, ahol a könyvjelzőt, Funko pop figurát, kávét, teát, laptopot, kutyát, gyereket, csillámos követ, sálat, kesztyűt, vászontáskát hamarabb észrevenni, mint a könyvet. A kevesebb több, az élet szinte minden területén – azt hiszem ez a legnagyobb baj a nettel, hogy versenyre sarkal, kifordít önmagadtól, és elfordít a józan észtől.
Csak a nézettségért, kattintásért, trendért nem érdemes csinálni semmit, vagy legalább is, én ehhez a szolidabb könyves blogger típushoz tartozom. Nem vagyok tagja 20-30 FB csoportnak, csak 4 könyvesnek, és kettő blogosnak, a legtöbb megosztást lusta módszerrel az Ifttt végzi helyettem.
Ha valaki bírja az iramot, és ért hozzá, az ne gondolja, hogy most leszóltam, hajrá, tegyen mindenki a saját ízlése szerint – pont ez a legjobb a blogolásban, hogy saját játszótér, azt csinálhatsz, amit csak szeretnél, ahogy csak szeretnél.
Még pár apró információ, mert ezek is felmerültek a többieknél.
Én nem vagyok az a blogger, aki kötelességének érzi, hogy kimenjen a Könyvfesztiválra, Könyvhétre. Ha van pénzem, minimum 20 ezer elszórható forint, akkor nekiindulok; ha nincs pénzem, akkor nem. Ha tanulni kell, ha családi program van, akkor mindig ezek a fontosabbak – tavaly 6 hónapig nem dolgoztam egyetlen kiadónak sem, mert el kellett érnem a kitűnő átlagot ahhoz, hogy átvegyenek tandíjmentesnek.
Most is a vizsgák voltak a fontosak, csúsztam a recenziókkal, mert muszáj volt tanulni. Ebben nem árt kifelé őszintének lenni, ahogy Pupilla szokta mondani: nem kell a reci minden áron.
És a trendkönyv sem, viszonylag ritkán fordulnak elő nálam azok is, sőt vásárlás előtt akár egy hónapot is képes vagyok azon gondolkodni, hogy kell-e nekem egy agyonhypolt kötet.
Az utolsó HP könyv, az Utazás a mágia történetében például biztosan csak könyvtári kölcsönzés lesz, nem saját kötet.
Kívülre úgy néz ki, mintha a kisujjunkból szórnánk ki a bejegyzéseket, holott több óra, nap kell egy-egy poszt megírásához, és rengeteg rutin. (Ezt most itt éppen reggel 9 óta írom, ha délre kikerül, biztosan maradt benne helyesírási hiba is, és olyasmi is, amit le szerettem volna írni, csak elfelejtettem.)
Egyfelől sokszor nem egyéjszakás kaland az éppen kérdéses olvasmány sem, én mostanában több könyvet, műfajt olvasok egy időben. (Most pont nem, de Murakami önmagáért beszél.)
A sokféleség az olvasási válság, kiégés ellen is jó, ha nem megy a szórakoztató műfaj, előveszek egy szakkönyvet, akár angolul; ha végképp bajban vagyok, akkor meg jöhetnek a fanfictionök. Ebben a vizsgaidőszakban volt egy, amit vagy 5x olvastam el, pont az ismerősség, a várt boldog vég nyugtatott le. Egy bejegyzés megírása, csak a szöveg, könyvtől, témától függően is, 2-4 óra lehet; aztán a wordből felkerül a szöveg a bloggerbe, és ott megy az átolvasás, előnézet, képek beillesztése – megint 1-3 órán keresztül.
Jelenleg igyekszem átállni a hosszabb, ezer szavas értékelésekre, még néhol nem megy; illetve gyakran használok saját instagramon is közzétett fotót a bejegyzésekhez. Ami stockphoto, az a Pexels-ről és a Pixabay-ről érkezik.
Még egy-két valami, ami változott az utolsó évben: nem félek félbehagyni egy könyvet, ha nem megy; valamint mindig alszom a véleményemre.
A fordításoknál a kiadóban a szerkesztő, fordító érzelmeibe mászhat bele a könyves blogger, ha azt gondolja, ő aztán meg tudja írni a tutit; a hazai szerzőknél meg egyértelműen szíven döfés lehet egy-egy negatív kritika.
(És mint mondtam, marad hiba, köszi Jeffi, màr nem könnyes a könyves blogger :D)
Ha éppen letettél egy könyvet a kezedből, biztosan ezer százalékban azt tudod mondani, hogy nem érzelmi alapon ítélkezel? Szembe tudsz nézni a véleményeddel, egy hét, hónap, egy év múlva is?
Persze másnak, másként megy, - szerintem azonban nem árt elgondolkodni ezen is, könyves blogba kezdés előtt, de bármilyen véleményezés előtt.
Az egyik egyetemi oktatóm szerint:
Aki tudja, az írja.
Aki nem tudja, az oktatja.
És aki semmihez sem ért, az a kritikus :D
Alapjában véve, a könyves bloggerek nem mások, mint a többi típusú rajongó: csak éppen minket nem a foci, tenisz, F1, ki tudja milyen sorozat, fandom, film, zenekar hoz lázba, hanem a könyvek.
Csendes őrültek vagyunk.
Ahogy ide az egyik kiadóm fotója alá írtam:
igen, pont ilyenek vagyunk, csak pluszban még könyvekről gondolkodunk, beszélünk, írunk :D
Meg képesek vagyunk könyvbéli karakterekbe beleszeretni, illetve napokig, évekig gyászolni ...
