Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2021

A hét verse - Dsida Jenő: A rejtett igazi

Kép
  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: A rejtett igazi Sokszor, mikor a napba nézek, már-már azt hiszem: ő az igazi. S elfelejtem, hogy minden látható, tapintható és megcsókolható: a rejtett igazinak árnyéka csupán.   Valahol bennünk van az élet, melynek árnyékát éljük, valahol bennünk van a ház, melynek árnyékát lakjuk, valahol bennünk van a kenyér, melynek édes árnyékát megszegjük estelente.   Vagy valami irgalmatlan kék tó mérföldes fenekén, vagy felhőkbe gomolyítva úsznak és távoznak tőlünk az égen - messziről, messziről visszakiáltva: Poéták, bolondok, meg tudtok-e fogni?   Én nem tehetek róla, megejtett ez a nyilvánvaló igézet. Ha kedvesem hófehér vállára nézek, ha mélységes, barna szemébe nézek, remegve dobom felé a kérdést: Milyen lehet a Gyönyörű, kinek árnyéka vagy?   1928 *** Vers forrása: Arcanum .

A hét verse - Dsida Jenő: Megint csupa kérdés

Kép
  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Megint csupa kérdés Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi az új semminél, mely valaminek tudja magát? Miért kellett bágyadt mosolygásainknak önmagukra ébredniök az élet ágyán? Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten olyan kapút, melynek csak egyik pántja sok ezer fekete mérföld? Téli estéken keservesen énekelve, őseink és dédunokáink hajából miért fonjuk az élet hosszú kötelét? Miért faljuk fel egymást akkor is, ha nem vagyunk éhesek s miért pattan fel gőggel a gerincünk, ha végigütnek rajta? S miért nem akarunk lefeküdni ősszel hullott levelek közé, mint aszott szemét a seprű alá? Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon a forgószelek tátongó sodrába? S miért lát kicsivel többet az ember, ha csöndesen ül egy percig... így... s behúnyja a szemét?... *** Vers forrása: Arcanum .

A hét verse - Dsida Jenő: Túl a formán

Kép
  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Túl a formán Túl minden jelzőn és rendeltetésen meglapul a dolgok lelke, a kérlelhetetlen, bronzsötét egyetlen lényeg s valami igazság hömpölyög a folyók fenekén.   Háznak mondasz valamit - négy fala van, - pedig nem az. Kályhának mondod, pedig nem az, virágnak mondod, pedig nem az, asszonynak mondod, Istennek hívod, pedig nem az.   Nevükön szeretném nevezni őket ilyenkor alkonyatkor. Kinyúl értem bizonytalan szavuk, megölel láthatatlan karjuk s úgy ringok el a titkok titkán, mint az anyám ölén. *** Vers forrása: Arcanum.  

SZEMEZGETŐ - Március

Kép
  Forrás:  https://unsplash.com/photos/35AdKAwMpg0 A Szemezgető egy visszapillantás lesz a múltba: összeszedem minden hónapban, hogy anno 2015-2019 között mely könyveket szerettem nagyon, melyikről írtam, melyiket ajánlom még mindig. Ez a hónap azonban egy kicsit rendhagyó lesz, 2015 márciusi bejegyzések java része magántermészetű volt, nem volt könyves vonatkozása, ezért két darab 2016-os posztot fogok helyette felidézni. Vavyan Fable: Holt ​volt, holt nem volt… (Banyamese)  "Már rég nem a vallás az egyedüli álomgyár. A filmipar mellett álomgyárak továbbá a tévécsatornák, bulvárlapok is. Sőt, a politika is ugyanolyan álomgyár, illúziókeltős-hazugságos agymosoda. Senki nem akar ébren lenni. A valóság a mazochistáknak való. Vagy a nagyon bátraknak." Olvastam én erről a könyvről jót is, rosszat is, ezért kissé félve álltam neki. Pedig szerettem, még akkor is, ha kicsit túl sok benne a tanító jellegű rész, Tündértánc-szerű. Viszont a szerelmi szál és különösen a sok-sok idézet,

A hét verse - Dsida Jenő: Mélyre ások

Kép
  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Mélyre ások Bábel újra-épülő, szörnyeteg tornya sötéten áll fel.   Százan hordják a követ, vasat, márványt, gőgös, nagyzajú lázban.   Görbe ásóval őszi udvaron jeleket írok körbe.   Reszket az est a tölgyek sudarán, amikor ásni kezdek.   Mások minél nagyobb tornyot emelnek, annál mélyebbre ások. *** Vers forrása: Arcanum.

A hét verse - Kovács Barbara : Kutyakaland

Kép
  Kovács Barbara : Kutyakaland Tegnap, hogy az utcán hazafelé mentem, nem tudtam, a szembejövők, mért bámulnak engem! Léptem szaporáztam, néha meg-megálltam, a rám tekintők mosolyát igencsak furcsálltam. Hónom alatt gördeszkámmal egyre csak ballagtam, magamon lopva végig nézve: mi furcsa van rajtam? A cipőm bekötve, dzsekim félig nyitva, sálam itt-ott kilóg, ez tán csak nem furcsa? Aztán hátranéztem, gyökeret vert lábam. Egy falkányi kutya ballagott utánam. A zsebem kilyukadt, s az uzsonna-pogácsa apró morzsái szóródtak az útra. A kutyák lelkesen nyalták a sok morzsát, farkukat csóválva várták a folytatást. Zsebem azonnal ki is fordítottam, a maradék pogácsát mind eléjük szórtam. Hálásan szuszogva falták az étkem, a sok ember mosolyát végre megértettem. Kutyáktól övezve értem akkor haza, s a sok kutya mind, bejött az udvarra. Hiába kértem őket: – Menjetek haza! Ajtónk elé, szépen, sorban, lehasalt a falka. Otthonosan nyújtózkodtak, ásítottak, vakaróztak, tapodtat sem mozdul